4. sz. melléklet

 

Határozat

 

 

Az ELTE TTK Kari Tanácsa 24 igen, 1 nem, 1 tartózkodás mellett egyetért azzal, hogy az Oktatásszervezési és Hallgatói Ügyek Bizottságának 2010. március 17- i ülésén történt felvetésnek megfelelően az ELTE SZMSZ II. kötete Hallgatói Követelményrendszer 77. § (4) bekezdés úgy módosuljon, hogy a szakdolgozat témaválasztása és a záróvizsga-időszak kezdete között előírt 12 hónap 6 hónapra módosuljon az alapképzések és a mesterképzések esetében.

 

Szövegszerűen:

 

Régi szöveg:

„a) az alapképzés esetén legalább 6 hónapnak,

b) a mesterképzés és a korábbi rendszerű képzés esetén legalább 12 hónapnak kell

eltelnie

 

Új szöveg:

„a) alapképzés és mesterképzés esetén legalább 6 hónapnak,

b) osztatlan rendszerű képzés esetén legalább 12 hónapnak kell

eltelnie

 

 

Mivel ez a változtatás kihat a (8) pontra is, annak szövegszerű megváltoztatását is javasoljuk a következőképpen:

 

Régi szöveg:

 

HKR 77.§ (8) A hallgató jogosult a szakdolgozat témáját megváltoztatni, de a változtatás időpontja és a záróvizsga-időszak kezdete között

a) az alapképzés esetén legalább 4 hónapnak,

b) a mesterképzés esetén legalább 10 hónapnak,

c) a korábbi rendszerű képzés esetén legalább 8 hónapnak

kell eltelnie.

 

Új szöveg:

 

HKR 77.§ (8) A hallgató jogosult a szakdolgozat témáját megváltoztatni, de a változtatás időpontja és a záróvizsga-időszak kezdete között

a) az alapképzés és mesterképzés esetén legalább 4 hónapnak,

b) a korábbi rendszerű képzés esetén legalább 8 hónapnak

kell eltelnie.

 

 

Budapest, 2010. április 15.                                                  

Michaletzky György

                        dékán