Eötvös Loránd Tudományegyetem                                            DT-583/2010. (T-9)
Természettudományi Kar                                                           Budapest, 2010. szeptember 16.
Dékáni Titkárság                                                                       

Emlékeztető és Határozatok
a Kari Tanács 2010. szeptember 15-én (szerdán) megtartott üléséről

A Dékán napirend előtt bejelentette, hogy Rónay Zoltán főtitkár utólag megállapította, hogy a Hallgatói Önkormányzat július 5-i Küldöttgyűlése nem volt határozatképes, ezért a Kari Tanácsba a hallgatók által delegált tagoknak, Jánosi Attila, elnök és egy további tag kivételével, nincs érvényes mandátuma. A Kari Tanács jelenleg az érvényes mandátumok alapján 30 helyett 22 tagból áll. 

I.

A Kari Tanács a napirendet és a napirend kiegészítésre vonatkozó javaslatot – a Kari Választási Bizottság kiegészítése - ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

II.

A Kari Tanács titkos szavazással

 

Naszódi Márton tanársegéd adjunktusi kinevezését a Matematikai Intézethez (Geometriai Tanszékre) 19 igen, 0 nem szavazattal,

 

Eke Zsuzsanna tanársegéd adjunktusi kinevezését a Kémiai Intézethez (Analitikai Kémiai Tanszékre) 19 igen, 0 nem szavazattal,

 

Mika László tanársegéd adjunktusi kinevezését a Kémiai Intézethez (Szerves Kémiai Tanszékre) 18 igen, 1 nem szavazattal,

    

Vásárhelyi Tamás részfoglalkozású adjunktusi kinevezésének határozott időre történő meghosszabbítását a Multimédiapedagógiai és Oktatástechnológiai Központhoz 19 igen, 0 nem szavazattal,

 

Regős Ágnes tanársegédi kinevezését helyettesként határozott időre a Biológiai Intézethez (Genetikai Tanszékre) 19 igen, 0 nem szavazattal,

 

Durkó Gábor tanársegédi kinevezését a Kémiai Intézethez (Szerves Kémiai Tanszékre) 19 igen, 0 nem szavazattal,

 

Borsodiné Komáromi Anna tanársegédi kinevezését a Kémiai Intézethez (Szerves Kémiai Tanszékre) 19 igen, 0 nem szavazattal,

 

Szeghy Dávid tanársegédi kinevezésének határozott időre történő meghosszabbítását a Matematikai Intézethez (Geometriai Tanszékre) 19 igen, 0 nem szavazattal,

 

Henits Péter tanársegédi kinevezésének határozott időre, teljes munkaidőben történő meghosszabbítását helyettesként a Fizikai Intézethez (Anyagfizikai Tanszékre) 19 igen, 0 nem szavazattal,

 

Engloner Attila tudományos munkatárs tudományos főmunkatársi kinevezését részmunkaidőben, határozott időre a Biológiai Intézethez (Növényrendszertani és Ökológiai Tanszékre) 17 igen, 0 nem, 2 érvénytelen szavazattal,

 

Palugyai István részfoglalkozású tudományos segédmunkatársi kinevezésének határozott időre történő meghosszabbítását a Multimédiapedagógiai és Oktatástechnológiai Központhoz 16 igen, 1 nem, 2 érvénytelen szavazattal,

 

Láng Emma adjunktus részfoglalkozású gyakorlati oktatói kinevezését a Kémiai Intézethez 19 igen, 0 nem szavazattal támogatta.

III.

A Kari Tanács titkos szavazással ellenszavazat nélkül (19 igen, 0 nem) támogatta Bajtay Zsuzsanna egyetemi docensi pályázatát az Immunológiai Tanszékre.

IV.

A Kari Tanács titkos szavazással Túri László tanszékvezetői pályázatát 12 igen, 5 nem, 1 érvénytelen szavazattal támogatta, Császár Attila pályázatát nem támogatta (5 igen, 8 nem, 1 érvénytelen) a Fizikai Kémiai Tanszékre.

 A Kari Tanács ellenszavazat nélkül (19 igen) támogatta Pasinszki Tibor tanszékvezetői pályázatát a Szervetlen Kémiai Tanszékre.

 

V.

A Kari Tanács a Választási Bizottságba Szalay Péter egyetemi tanár helyére, távollétének időtartamára (2010.09.14 - 2011.07.16.) Jalsovszky István docenst egyhangúlag megválasztotta.

 

VI.

A Kari Tanács ellenszavazat nélkül jubileumi oklevelek adományozását javasolja az 1. számú mellékletben felsoroltaknak.

 

VII.

A Kari Tanács ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a 2. számú melléklet szerinti üléstervét a 2010/2011. tanév I. félévére.

VIII.

Bejelentések

A Dékán bejelentette, hogy:

 

 

 

 

 

·         A Kari Tanács következő ülése 2010. október 20-án lesz.

 

kmf.

 

 

Csibra Klára s.k.
a KT titkára

Michaletzky György s.k.
dékán