A Kari Tanács állásfoglalása az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etikai Kódexéről

 

 

            Az ELTE TTK üdvözli, hogy megindult az Egyetem Etikai Kódexének szövegezése, és feltétlenül szükségesnek tartja, hogy mihamarabb elkészüljön egy tartalmas és átgondolt végső változat. A jelenlegi előterjesztéshez a Kari Tanács véleménye szerint még meglehetősen sok kiegészítő szempontot, gondolatot kellene fűzni, ehhez azonban sok időre lenne szükség. Ezért a Tanács azt javasolja, hogy az alább részletezett apróbb korrekciók megfontolása után a Kódex első változatát bocsássa ki az ELTE azzal, hogy ne szűnjön meg a munka egy érlelt, bővített változat kidolgozása érdekében.

 

            A Kar Tanácsa az alábbi megjegyzéseket, javaslatokat teszi a szenátusi előterjesztéshez:

 

(a módosítások Comic Sans MS betűtípussal jelölve)

 

Általános etikai követelmények

 

5. Az Egyetem elvárja polgáraitól

- a lojalitást és szolidaritást az egyetem minden polgáráhozval szemben;

- az Egyetemhez, annak vezetőihez és polgáraihoz való lojalitást;

 

Oktatásetikai követelmények

 

7. Az Egyetem elvárja

- minden egyetemi polgártól az emberi méltóság tiszteletben tartását a munka kutatás, és az oktatás és egyéb tevékenység során,

- az oktató és a nem oktató kollégák emberi méltóságának tiszteletben tartását különösen a munkahelyi tevékenységben,

- a vizsgák és más számonkérések  tisztaságának betartását.

 

Javasoljuk kifejteni, mit jelent az emberi méltóság tiszteletben tartása az oktatás során.

 

Tudományetikai követelmények

 

8. Az Egyetem elvárja

 

- közös tudományos munka, kutatás esetén az elkülöníthető egyéni teljesítmények világos megjelenítését; ugyanennek érvényesítését a hallgatói illetve doktorandusz közreműködéssel folyó közös kutatásban,

 

9. Az Egyetem határozottan tiltja mások ötleteinek, tudományos eredményeinek, szövegeinek forrás megjelölés nélküli átvételét vagy és sajátként való feltüntetését.

 

 

Vezetésetikai követelmények

 

11. Az Egyetem határozottan tiltja vezetői beosztás, vezetői testületben való tagság bármilyen személyes vagy szervezeti előnyszerzésre való kihasználását és a részrehajlást.

 

12. Az Egyetem elvárja

- a döntésekben az összeférhetetlenség elvének érvényre juttatását, különös tekintettel a (párt)politikai tevékenységre, rokoni és gazdasági kapcsolatokra; 

 

Véleményünk szerint a fenti bekezdés részletesebb kifejtést igényel.

 

…..

- az Egyetem, valamint a hazai, és nemzetközi tudományosság érdekeinek érvényesítésében való elkötelezettséget.

 

 

Etikai eljárás

 

17.  Az Etikai kódex alapján csak egyetemi polgár indíthat etikai eljárást a kifogásolt viselkedésről történő tudomásszerzést követő 30. napig, de legfeljebb annak megvalósulását követő 90. napig (objektív határidő). Plágium esetében (9. pont) az eljárást megindításának objektív határideje 1 év.  

 

            Mennyiben alkalmazható az etikai eljárás, ha külső felet éri sérelem?

 

 

22.

 

- közalkalmazott esetében tájékoztatja a munkáltatói jogokat gyakorló vezetőt.

 

 

Budapest, 2013. április 19.

                                                                                              Surján Péter

                                                                                                 dékán