Határozati javaslat

a Kari SzMSz I. és III. kötetének módosítására

A Kari Tanács 2013. június 19-i ülésén a javaslat nem kapta meg a szükséges támogatást (jelenlévők 2/3-a). A javaslatot átdolgozott formában terjesztem ismét a Tanács elé.

I. kötet

Jelenlegi szöveg

Módosítási javaslat

2.§ (2) Az intézetek intézeti tanszékekből és más, nem önálló szervezeti egységekből (központ, labor), valamint más intézményekbe kihelyezett egységekből állnak.

2. § (2) Az intézetek intézeti tanszékekből és más, nem önálló szervezeti egységekből (központ, labor), valamint más intézményekbe kihelyezett egységekből, továbbá szervezeti egységnek nem minősülő csoportokból (laboratórium) állnak.

Indoklás: Ez a tényleges helyzet. Például a Kémiai Intézetben meglévő laboratóriumok ilyen nem szervezeti egységként működő csoportok, ugyanakkor laboratórium működhetne nem önálló szervezeti egységként is.

Az ELTE SzMsz I. kötet 23.§ (1) –(2) bekezdésének megfelelően történt a módosítás szövegezése.

5.§ (1) Az intézeti tanács választott tagjainak mandátuma három, a HÖK által delegált tagoké egy évre szól.

5.§ (1) Az intézeti tanács választott tagjainak mandátuma három, a HÖK és a Doktorandusz Önkormányzat által delegált tagoké egy évre szól.

6. § Az intézeti tanács ülései — ha a tanács külön határozatában zárt ülést nem rendel el — az intézethez tartozó oktatók, kutatók, más alkalmazottak, valamint a kari HÖK választmányának tagjai és a szakterület választott képviselői számára nyilvánosak.

6. § Az intézeti tanács ülései — ha a tanács külön határozatában zárt ülést nem rendel el — az intézethez tartozó oktatók, kutatók, más alkalmazottak, valamint a kari HÖK választmányának tagjai, a kari Doktorandusz Önkormányzat képviselői és a szakterület választott képviselői számára nyilvánosak.

7.§ (2) Az intézetigazgatói pályázatot az intézethez tartozó oktatók, kutatók értekezlete véleményezi.

A Kari Tanács az intézethez tartozó oktatók, kutatók értekezlete titkos szavazással kialakított véleményének ismeretében javaslatot tesz a megbízásra.

Az intézetigazgatót az összoktatói értekezlet véleményét, a Kari Tanács javaslatát és a Szenátus véleményét is megismerve a dékán bízza meg. Ha a pályázato(ka)t véleményező, javaslatot tevő testületek egybehangzó álláspontot fogalmaztak meg, akkor a dékán a megbízás során nem térhet el ettől. Ha a testületek állásfoglalása eltérő, akkor a dékán az álláspontok mérlegelése után hozza meg döntését, azonban arról és annak indokairól a megbízás átadása előtt írásban tájékoztatnia kell a Kari Tanács tagjait.

A megbízás három évre szól és pályázat útján többször megismételhető.

A megbízás három-öt évre szól és pályázat útján többször megismételhető.

INDOKLÁS: Az ELTE SZMSz-ből kikerül az a rendelkezés, hogy a kari szabályzatok 5 évnél rövidebb időben határozhatják meg a megbízatás időtartamát.

7.§ (3) Eredménytelen intézetigazgatói pályázat esetén a vezetői teendők ellátására, az intézeti tanács felterjesztésére, az újabb pályázat elbírálásáig a dékán ideiglenes megbízást ad ki. Az ideiglenes megbízást a vezetői megbízás ismétlésekor nem lehet beszámítani.

7. § (3) Eredménytelen intézetigazgatói pályázat esetén a vezetői teendők ellátására, az intézeti tanács felterjesztésére, az újabb pályázat elbírálásáig a dékán legfeljebb 6 hónapra szóló ideiglenes megbízást ad ki. Az ideiglenes megbízást a vezetői megbízás ismétlésekor nem lehet beszámítani.

Indoklás: Ha az Intézet megosztottsága vagy alkalmas jelölt hiánya miatt lesz eredménytelen az igazgatói pályázat, akkor értelmetlen az Intézeti Tanács felterjesztését megkövetelni az ideiglenes megbízás kiadásakor.

9.§ (2) Az intézeti tanszék vezetőjének személyére a beérkezett belső pályázatok alapján és a megbízás időtartamára az intézeti tanács az intézeti tanszék véleményére figyelemmel tesz javaslatot. Az intézeti tanszék vezetőjét a Kari Tanács véleménye ismeretében a dékán bízza meg.

A felterjesztés kialakításának részletes szabályait az intézet működését meghatározó dékáni utasításban kell meghatározni.

INDOKLÁS: ELTE SZMSZ III. kötet 9. § (1) b) és (2) bekezdése, 83.§ (6) bekezdése szerint minden vezetői munkakör csak nyilvános pályázat alapján tölthető be, amelyet az NKI honlapján meg kell jelentetni.

22.§ Az egyes szervezeti egységek feladatköre és szervezete:

(1)       A Dékáni Titkárság feladatainak ellátása során intézi:

22.§ 21/A.§ Az egyes szervezeti egységek feladatköre és szervezete:

(1)   A Dékáni Titkárság feladatainak ellátása során intézi:

22.§ (3) Tudományszervezési és Egyetemközi Kapcsolatok Osztálya:

b) A kutatási pályázatokkal kapcsolatos kari feladatokat, a nyilvántartás, statisztikák készítését – a Gazdasági Osztállyal együttműködve, a kutatási pályázatokkal kapcsolatos karon belüli információáramlást, a Pályázati és Innovációs Központtal való kapcsolattartást.

c) Egyetemközi kapcsolatok kari ügyintézését. A Kar oktatói és kutatói külföldi utazásainak adminisztrációját. Külföldi ösztöndíjas pályázatokkal kapcsolatos ügyintézést, levelezést. A hallgatói és oktatói mobilitásokkal kapcsolatos pályázatokkal összefüggő ügyintézést.

d) A kari habilitációs tevékenységgel összefüggő feladatok, a Kari Habilitációs Bizottság munkájának szervezését. Tudományos díjak ügyintézését.

e) A Kar könyvtárhálózatának koordinálását, a könyvtárakkal kapcsolatos kari ügyintézést. A Kar angol nyelvű tájékoztató kiadványának gondozását.

22.§ 21/A.§ (3) Tudományszervezési és Egyetemközi Kapcsolatok Osztálya:

b) A kutatási pályázatokkal kapcsolatos kari feladatokat, a nyilvántartás, statisztikák készítését – a Gazdasági Osztállyal együttműködve, a kutatási pályázatokkal kapcsolatos karon belüli információáramlást, a Pályázati és Innovációs Központtal való kapcsolattartást.

.

cb) Egyetemközi kapcsolatok kari ügyintézését. A Kar oktatói és kutatói külföldi utazásainak adminisztrációját. Külföldi ösztöndíjas pályázatokkal kapcsolatos ügyintézést, levelezést. A hallgatói és oktatói mobilitásokkal kapcsolatos pályázatokkal összefüggő ügyintézést.

dc) A kari habilitációs tevékenységgel összefüggő feladatok, a Kari Habilitációs Bizottság munkájának szervezését. Tudományos díjak ügyintézését.

ed) A Kar könyvtárhálózatának koordinálását, a könyvtárakkal kapcsolatos kari ügyintézést. A Kar angol nyelvű tájékoztató kiadványának gondozását.

INDOKLÁS: A kutatási pályázatokkal a GMO-hoz tartozó Pályázati Csoport foglalkozik.

22.§ (5)  21/A.§ (4a)

A pályázatokkal kapcsolatos kari feladatok hatékony ellátása érdekében a GMO-n belül Pályázati Csoport működik. Ennek feladata elsősorban:

a) a kutatási pályázatok ügyében való kapcsolattartás (a Karon és az Egyetemen belüli és intézményen kívüli esetekben is), és a kutatási pályázatokkal kapcsolatos Karon belüli információáramlás segítése,

b) a dékán döntése alapján kiemelt pénzügyi projektek menedzselése,

c) nyilvántartások, statisztikák készítése.

A Pályázati Csoport részletes feladatait dékáni utasítás szabályozza.

22.§ (1) A Dékáni Hivatalban az alábbi szervezeti egységnek nem minősülő egységek működnek:

a) ELTE TTK Központi Kutató és Műszer Centrum

b) ELTE TTK Regionális Tudásközpont.

(2) A Kar támogatásával beszerzett nagyértékű műszerek hatékony és széleskörű kihasználásának érdekében a Dékáni Hivatalon belül működik az ELTE TTK Központi Kutató és Műszer Centrum.

A Centrum működésének részletes szabályait a Centrum alapító dokumentuma tartalmazza.

(3) Az ELTE TTK Regionális Tudásközpont a Dékáni Hivatalon belül működik. Feladatait dékáni utasítás rögzíti. Tevékenységének koordinálását a dékán által erre kijelölt oktató munkaköre keretében látja el.

A Kar vezetési struktúrája
25. §

(1)       A Kari Tanács 30 tagból áll. Elnöke a dékán, akit a Kari Tanács választ.

(2)       Hivatalból tagja: az intézetigazgató.

(3)       Választás útján tagjai a Kari Tanácsnak az intézetek oktató-kutató tagjai létszámának figyelembe vételével:

a)    intézetenként egy-egy egyetemi vagy főiskolai tanár vagy egyetemi docens,

b)   intézetenként egy-egy egyetemi adjunktus vagy főiskolai docens, vagy egyetemi tanársegéd vagy főiskolai adjunktus, vagy főiskolai tanársegéd, kutató vagy más oktató,

c)    a közvetlen dékáni felügyelet alatt álló egységekből (Természettudományi Kommunikáció és UNESCO Multimédiapedagógia Központ, Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszék, Természetrajzi Múzeum) egy oktató vagy kutató,

d)   egy tag a nem-oktató- nem kutató foglalkoztatottak közvetlen képviselője,

e)    a Professzori Tanács egy, a Professzori Tanács tagjai által választott tagja,

f)     a karon működő Doktori Iskolák egy választott képviselője,

g)    a HÖK által delegált nyolc hallgatói képviselő, akik közül egy a HÖK elnöke,

h)    a Doktorandusz Önkormányzat által delegált két doktori képzésben részt vevő hallgató.

(4)A Kari Tanács állandó meghívottjai:

a)                        a Rektor és helyettesei,

b)                        az Egyetem főtitkára,

c)                        az Egyetem gazdasági főigazgatója,

d)                        a Kar dékánhelyettesei,

e)                        a Környezettudományi Centrum igazgatója,

f)                          a reprezentatív szakszervezetek képviselői,

g)      a Karon működő akadémiai kutatócsoportok kutatói által delegált képviselő,

h)                        az ELTE szenátusának választott TTK-s tagja,

i)                          a Gazdasági- és Műszaki Osztály vezetője,

j)                          a társegyetemek Természettudományi Karainak dékánjai.

A Kar vezetési struktúrája
25. §

(1) A Kari Tanács 30 tagból áll. Elnöke a dékán, akit a Kari Tanács választ.

(2) Hivatalból tagja: az intézetigazgató. és a Kari Professzori Tanács elnöke.

(3) Választás útján tagjai a Kari Tanácsnak az intézetek oktató-kutató tagjai létszámának figyelembe vételével:

a)                 intézetenként egy-egy egyetemi vagy főiskolai tanár vagy egyetemi docens,

b)   intézetenként egy-egy egyetemi adjunktus vagy főiskolai docens, vagy egyetemi tanársegéd vagy főiskolai adjunktus, vagy főiskolai tanársegéd, kutató vagy más oktató,

c)    a közvetlen dékáni felügyelet alatt álló egységekből (Természettudományi Kommunikáció és UNESCO Multimédiapedagógia Központ, Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszék, Természetrajzi Múzeum) egy oktató vagy kutató,

d) egy tag a nem-oktató- nem kutató foglalkoztatottak közvetlen képviselője,

e) a Professzori Tanács egy, a Professzori Tanács tagjai által választott tagja,

f) e) a karon működő Doktori Iskolák egy választott képviselője,

g) a HÖK által delegált nyolc hallgatói képviselő, akik közül egy a HÖK elnöke,

h) a Doktorandusz Önkormányzat által delegált két doktori képzésben részt vevő hallgató.

(4) A HÖK delegál nyolc hallgatói tagot, akik közül egy a HÖK elnöke, és a Doktorandusz Önkormányzat delegál két doktori képzésben résztvevő hallgatót.

(4) (5) A Kari Tanács állandó meghívottjai:

a)                        a Rektor és helyettesei,

b)                        az Egyetem főtitkára,

c)                        az Egyetem gazdasági főigazgatója,

d)                        a Kar dékánhelyettesei,

e)                        a Környezettudományi Centrum igazgatója,

f)                          a reprezentatív szakszervezetek képviselői,

g)                        a Karon működő akadémiai kutatócsoportok kutatói által delegált képviselő,

h)                        az ELTE szenátusának választott TTK-s tagjai,

i)                          a Gazdasági- és Műszaki Osztály vezetője,

j)                          a társegyetemek Természettudományi Karainak dékánjai.

INDOKLÁS: A Kari Tanácsban a Professzori Tanácsot ezentúl nem választott tag, hanem az elnöke –akit maga választ – képviselné. A Szenátusban már több tagja van a TTK-nak (h)pont). A többi módosítás szerkezeti jellegű.

26.§ (8)

.

a) Tanári, docensi lista: e listára az intézethez tartozó választható egyetemi és főiskolai tanárok és egyetemi docensek jelölhetők. A listára minden választásra jogosult oktató és kutató szavazhat.

.

26.§ (8)

..

 a) Vezető oktatói Tanári, docensi lista: e listára az intézethez tartozó választható egyetemi és főiskolai tanárok és egyetemi docensek jelölhetők. A listára minden választásra jogosult oktató és kutató szavazhat.

..

26.§ (13) első pont

·                 A tanári, docensi listáról a Kari Tanács megválasztott tagjának (tagjainak) számít(anak) sorrendben a Kari SzMSz 25. § (3) bekezdésében meghatározott számú, legtöbb igen szavazatot elért személy(ek). A további jelöltek a rájuk leadott szavazatok sorrendjében póttaggá válnak.

26.§ (13) első pont

·         A vezető oktatói tanári, docensi listáról a Kari Tanács megválasztott tagjának (tagjainak) számít(anak) sorrendben a Kari SzMSz 25. § (3) bekezdésében meghatározott számú, legtöbb igen szavazatot elért személy(ek). A további jelöltek a rájuk leadott szavazatok sorrendjében póttaggá válnak.

28.§ (1) A Kari Tanács az ELTE SzMSz-ben megállapított hatáskörök mellett:

a)    a) véleményezi az egyetemi tanári, kutató professzori, tudományos tanácsadói és docensi álláspályázatokat, dönt kiírásuk szükségességéről,…

28.§ (1) A Kari Tanács az ELTE SzMSz-ben megállapított hatáskörök mellett:

b)   a) véleményezi az egyetemi tanári, kutató professzori, tudományos tanácsadói, tudományos főmunkatársi és docensi álláspályázatokat, kötelező pályáztatás esetén dönt kiírásuk szükségességéről,…

35.§

……

· Doktori Tanács (KDT) 23 tagból és az elnökből áll. Szavazati jogú tagjai a doktori

iskolák (Biológia, Fizika, Földtudományi, Kémia, Matematika, Környezettudományi)

vezetői, továbbá doktori iskolánként két fő, akiket az intézetek tanácsai (a

Környezettudományi DI iskola esetében a Környezettudományi Centrum tanácsa)

jelölnek. A KDT további egy tagját a doktori képzésben részt vevő hallgatók

választják meg. További, két külső tagjára a tanács elnöke tesz javaslatot.

Tanácskozási joggal tagja a tanácsnak a HÖK által delegált 1 hallgató és a tanács

titkára. A KDT elnöke a mindenkori tudományos dékánhelyettes, amennyiben az

MTA doktora és egyetemi tanár. Ha ezek a feltételek nem teljesülnek, akkor a dékán

tesz javaslatot a KDT elnökére, amelyet a Kari Tanács hagy jóvá. A doktori iskolák

kari tanácsi képviselője (amennyiben nem választott tag) a KDT állandó meghívottja.

.

35.§

……

· Tudományterületi Doktori Tanács (KTDT) 23 tagból és az elnökből áll. Szavazati jogú tagjai a doktori

iskolák (Biológia, Fizika, Földtudományi, Kémia, Matematika, Környezettudományi)

vezetői, továbbá doktori iskolánként két fő, akiket az intézetek tanácsai (a

Környezettudományi DI iskola esetében a Környezettudományi Centrum tanácsa)

jelölnek. A KDT további egy tagját a doktori képzésben részt vevő hallgatók

választják meg. További, két külső tagjára a tanács elnöke tesz javaslatot.

Tanácskozási joggal tagja a tanácsnak a HÖK által delegált 1 hallgató és a tanács

titkára. A KDT elnöke a mindenkori tudományos dékánhelyettes, amennyiben az

MTA doktora és egyetemi tanár. Ha ezek a feltételek nem teljesülnek, akkor a dékán

tesz javaslatot a KDT elnökére, amelyet a Kari Tanács hagy jóvá. A doktori iskolák

kari tanácsi képviselője (amennyiben nem választott tag) a KDT állandó meghívottja.

 létrehozásának szabályait az Egyetemi Doktori Szabályzat Karra vonatkozó része tartalmazza.

………

35. §

……

·      Habilitációs Bizottság (KHB) 12 tagú. Elnöke a mindenkori tudományos dékánhelyettes, amennyiben egyetemi tanár. Ha nem egyetemi tanár, akkor a dékán egy professzorra tesz javaslatot, amelyet a Kari Tanács hagy jóvá. Tagjai a Szakterületi Habilitációs Bizottságok (SZHB) elnökei, a KHB előző elnöke, valamint 5 fő külső szakember, akik a tudomány doktora, illetve az MTA doktora fokozattal/címmel rendelkeznek. A KHB elnökére a Kar Dékánja, tagjaira az illetékes intézeti tanácsok tesznek javaslatot.

……

35. §

……….

·      A Kari Habilitációs Bizottság (KHB) 12 tagú. Elnöke a mindenkori tudományos dékánhelyettes, amennyiben egyetemi tanár. Ha nem egyetemi tanár, akkor a dékán egy professzorra tesz javaslatot, amelyet a Kari Tanács hagy jóvá. Tagjai a Szakterületi Habilitációs Bizottságok (SZHB) elnökei, a KHB előző elnöke, valamint 5 fő külső szakember, akik a tudomány doktora, illetve az MTA doktora fokozattal/címmel rendelkeznek. A KHB elnökére a Kar Dékánja, tagjaira az illetékes intézeti tanácsok tesznek javaslatot. összetételéről, megalakításáról az Egyetemi Habilitációs Szabályzat karra vonatkozó része rendelkezik.

…………….

35. §

·        Fegyelmi Testület húsztagú, tíz oktató és tíz hallgató tagja van. Két-két oktató-kutató tagját az intézeti tanácsok jelölik, a hallgatói tagokat a HÖK. A Testület oktató-kutató elnökét és elnökhelyettesét a megválasztott testület saját tagjai közül jelöli és a Kari Tanács hagyja jóvá. A testület ellátja a Kari Hallgatói Fegyelmi Testület feladatait is.

Közalkalmazott által elkövetett fegyelmi vétség ügyében a fegyelmi eljárás megindítására, lefolytatására, felfüggesztésére, megszüntetésére, illetve a fegyelmi eljárásban hozható érdemi határozatokra, a jogorvoslatra és a határozat végrehajtására a Kjt. rendelkezéseit kell alkalmazni.

35. §

·        Hallgatói Fegyelmi Testület húsztagú, tíz oktató és tíz hallgató tagja van. Két-két oktató-kutató tagját az intézeti tanácsok jelölik, a hallgatói tagokat a HÖK. A Testület oktató-kutató elnökét és elnökhelyettesét a megválasztott testület saját tagjai közül jelöli választja meg. és a Kari Tanács hagyja jóvá. A testület ellátja a Kari Hallgatói Fegyelmi Testület feladatait is.

·Közalkalmazott által elkövetett fegyelmi vétség ügyében a fegyelmi eljárás megindítására, lefolytatására, felfüggesztésére, megszüntetésére, illetve a fegyelmi

eljárásban hozható érdemi határozatokra, a jogorvoslatra és a határozat végrehajtására a Kjt. rendelkezéseit kell alkalmazni.

INDOKLÁS: A közalkalmazottak esetében a fegyelmi eljárás megszűnt.

Amennyiben a Bizottság elnökét a Kari Tanács választaná, a két ülés között nem lenne elnöke a testületnek. A Bizottság tagjait az intézeti tanácsok javaslatára a Kari Tanács választja, ezért az, hogy az elnökéről is külön szavazzon a Kari Tanács, nem látszik indokoltnak.

36.§ (1) A Karon Professzori Tanács működik. Tagjai a Kar egyetemi tanárai és Professor Emeritusai.

36.§ (1) A Karon Professzori Tanács működik. Tagjai a Kar egyetemi tanárai és Professor Emeritusai, illetve a Kar tudományos tanácsadói, kutatóprofesszorai.

INDOKLÁS: A Kari Professzori Tanács SzMSz-ének Kari Tanács által elfogadott módosítását át kellene vezetni a Kari SzMSz-ben is.

III. kötet

Jelenlegi szöveg

Módosítási javaslat

1. § A Karon oktató, illetve tudományos kutató az lehet, aki megfelel azoknak a követelményeknek, amelyek a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a végrehajtására kiadott 53/2006 (III. 14.) Korm rendelet, és az ELTE SzMSz III. kötet Foglalkoztatási követelményrendszerében (továbbiakban FKR) kerültek meghatározásra.

1. § A Karon oktató, illetve tudományos kutató az lehet, aki megfelel azoknak a követelményeknek, amelyek a nemzeti felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX 2011. évi CCIV. törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a végrehajtására kiadott 53/2006 (III. 14.) Korm rendelet, és az ELTE SzMSz III. kötet Foglalkoztatási követelményrendszerében (továbbiakban FKR) kerültek meghatározásra.

5. §

(1) A kutatók kinevezéséhez kutatóprofesszori és tudományos tanácsadói munkakörkivételével pályázatot kiírni nem kötelező.

(2) Kutatóprofesszori és tudományos tanácsadói munkakör csak nyilvános pályázattal tölthető be.

A pályázat kiírása, illetve elbírálása a 3. § egyetemi tanárra vonatkozó szabályai szerint történik.

(3) Az alkalmazás rendje tudományos főmunkatárs, tudományos munkatárs és tudományos segédmunkatárs esetében megegyezik a 4. §-ban foglaltakkal.

5. §

(1) A kutatók kinevezéséhez az egy évnél hosszabb időre szóló kutatóprofesszori és, tudományos tanácsadói és tudományos főmunkatársi munkakör kivételével pályázatot kiírni nem kötelező.

 (2) Az egy évnél hosszabb időre szóló Kkutatóprofesszori és, tudományos tanácsadói és tudományos főmunkatársi munkakör csak nyilvános pályázattal tölthető be.

Határozatlan időre szóló kinevezés esetén a pályázat kiírása, illetve elbírálása a kutatóprofesszor és a tudományos tanácsadó esetében a 3. § egyetemi tanárra vonatkozó szabályai szerint, a tudományos főmunkatárs esetében a 3.§ docensre vonatkozó szabályai szerint történik.

Határozott idejű alkalmazás esetén a pályázat kiírására és a benyújtott pályázatok elbírálására a 3.§ rendelkezései nem alkalmazhatóak. Pályázat kiírására az intézeti tanács

(intézeten kívüli javaslat esetében az illetékes testület) kezdeményezésére a Kari Tanács tesz javaslatot.

A benyújtott pályázatokról az intézeti tanács (intézeten kívüli javaslat esetében az illetékes testület) véleményének ismeretében a Kari Tanács- titkos szavazással - kutatóprofesszor és tudományos tanácsadó esetében véleményt nyilvánít, tudományos főmunkatárs esetében javaslatot tesz. Az intézeti Tanács (intézeten kívüli javaslat esetében az illetékes testület) előzetesen köteles kikérni az általa felállított bíráló bizottság véleményét. A kutatóprofesszort és a tudományos tanácsadót a Szenátus javaslata alapján a rektor nevezi ki.

 (3) Az alkalmazás rendje tudományos főmunkatárs, tudományos munkatárs és tudományos segédmunkatárs esetében megegyezik a 4. §-ban foglaltakkal.

INDOKLÁS: Az Nftv. az egy évnél hosszabb időre szóló kutatóprofesszori, tudományos tanácsadói és a tudományos főmunkatársi munkakörök esetében kötelezővé teszi a nyilvános pályáztatást. Ez indokolja, hogy a tudományos főmunkatársi pályázatokat is a kari specialitásként megjelenő bíráló bizottság bírálja el a docensekre vonatkozó szabályok szerint.

A (2) bekezdés az egy évet meghaladó, de határozott időre szóló alkalmazások esetében enged egyszerűsített eljárást (kari szinten csak az IT és a KT szavaz a pályázat kiírásáról és az elbírálásban csak egy ad hoc bíráló bizottság, IT és a KT vesz részt).

11. § (2) Nem nyilvános pályázat alapján történt vezetői megbízás lejárta előtt 6 hónappal az Intézeti Tanács dékáni utasításban foglaltak alapján értékeli a vezető tevékenységét.

Ettől el lehet tekinteni, ha újabb megbízásra nincs lehetőség (65. életév, vagy egyéb körülmények).

11. § (2) Nem nyilvános pályázat alapján történt vezetői megbízás lejárta előtt 6 hónappal az Intézeti Tanács dékáni utasításban foglaltak alapján értékeli a vezető tevékenységét.

A vezetői megbízás lejárta előtt 6 hónappal a tanszékvezető és az intézetigazgató/önálló tanszék vezetője írásbeli beszámolót készít. A tanszékvezetői beszámoló elfogadásáról az intézeti tanács, az igazgatói/önálló tanszékvezetői beszámoló elfogadásáról a Kari Tanács dönt.

Ettől el lehet tekinteni, ha újabb megbízásra nincs lehetőség (65. életév, vagy egyéb körülmények).

A vezető munkájának értékelését a Dékán végzi az ELTE SzMSz III. kötetében foglaltak szerint.

Indoklás: Minden vezetői és vezető-helyettesi megbízásra nyilvános pályázatot kell kiírni. A Kjt. 40.§ (1) a) pontja szerint minősíteni kell, ezért is fontos a beszámoló.

Az oktatói-kutatói követelmények speciális szabályai a Természettudományi Karon
12. §

Egyetemi, főiskolai tanár és egyetemi, főiskolai docens hét oktatással-kutatással az egyetemen töltött év után két szemeszter alkotói szabadságot vehet igénybe, mely legfeljebb két részletre — az oktatási féléveknek megfelelő két részre — szakaszolható.

Az alkotói szabadságot a helyettesítésre vonatkozó nyilatkozattal együtt az oktatási tevékenységért felelős vezető terjeszti fel, s azt az intézeti tanács a kérelmező által beterjesztett munkaterv alapján véleményezi és a dékán engedélyezi. Az alkotói szabadság idejére távolléti díj jár.

Az oktató az alkotói szabadság lejártával az intézeti tanács által meghatározott módon köteles kutatási eredményeit bemutatni.

Az oktatói-kutatói követelmények speciális szabályai a Természettudományi Karon
12. §

Egyetemi, főiskolai tanár és egyetemi, főiskolai docens hét oktatással-kutatással az egyetemen töltött év után két szemeszter egy év alkotói szabadságot vehet igénybe, mely legfeljebb két részletre — az oktatási féléveknek megfelelő két részre — szakaszolható.

Az alkotói szabadságot a helyettesítésre vonatkozó nyilatkozattal együtt az oktatási tevékenységért felelős vezető terjeszti fel, s azt az intézeti tanács a kérelmező által beterjesztett munkaterv alapján véleményezi és a dékán engedélyezi.  Az alkotói szabadságot a dékán engedélyezi azzal, hogy ez az érintett oktatásszervezeti egység részére többlet bérigénnyel nem járhat. Az alkotói szabadság idejére távolléti díj jár.

Az oktató az alkotói szabadság lejártával az intézeti tanács által meghatározott módon köteles kutatási eredményeit bemutatni.

INDOKLÁS: A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény már nem rendelkezik az alkotói szabadság lehetőségéről, ezzel szemben az ELTE SzMSz (72.§ (2)-(4)) továbbra is biztosítja.

14. §

(2) A tanári munkakör kötelező óraszáma két tanulmányi félévre vetített heti átlag 18 óra.

14. §

(2) A tanári munkakör kötelező óraszáma két tanulmányi félévre vetített heti átlag legalább 18 óra és legfeljebb 23 óra.

INDOKLÁS: FKR 80/A. §(1): A 74. §-ban meghatározott oktatói tevékenységek figyelembevételével a tanári munkakörök esetében a kötelező óraszámot a kari szervezeti és működési szabályzat határozza meg azzal, hogy az nem lehet kevesebb, mint két tanulmányi félévre vetített heti átlag tizennyolc óra (Nftv. 34.§ (2) bekezdés).

15.§ (3) Ha valamely szakmai, képzési területen végzett tudományos kutatói tevékenység színvonalas folytatása érdekében adott oktató részvétele a tudományos kutatásban az FKR-ben meghatározott tanévi átlagon túl is indokolt, a közvetlen munkahelyi vezető véleményére figyelemmel az intézetigazgató, önálló tanszék vezetője 50%-al csökkentheti az oktató oktatási kötelességét.

INDOKLÁS: A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény és ennek megfelelően az ELTE SzMSz korlátozott időre (legfeljebb két félév) engedélyezi.

Budapest, 2013. október 21.                                                 

                                                                                              Surján Péter sk.

                                                                                               dékán