Megtartották az első „Tehetséggondozás az ELTE-n a hallgatók szemével” konferenciát

A rektor kiemelte: az Egyetem szerencsés helyzetben van, hiszen intézményünket a legkiválóbb diákok választják évről évre, támaszkodhatunk a gyakorlóiskolákból érkező tehetségekre is. Méltatta az OTDK-hoz kapcsolódó kiváló karok eredményeit, a szakkollégiumokban végzett elengedhetetlen munkát is, hozzátéve, hogy az oktatók ösztönzésére még nagyobb hangsúlyt kell fektetni. A következő időszak feladatai között kiemelte a középiskolai kapcsolatok fejlesztését. Egyetemi szinten kiemelkedő a hallgatók számára kiírt ösztöndíj-pályázat, valamint tervezik a tanácsadó szolgáltatások fejlesztését is.

 

A bevezető gondolatokat követően hallgatók és oktatók beszéltek saját tapasztalataikról. Szóba kerültek a tudományos diákkörök; a szakkollégiumok; a középiskolásoknak szóló ismeretterjesztő előadások, tehetségtáborok és egyéb programok; a mentorálás és hasonló kezdeményezések; a kreativitás mellett az ún. puha faktorok, azaz a szociális kompetenciák (együttműködési készség, társadalmi felelősségvállalás) fejlesztése; az információk elérhetősége és a kommunikáció jelentősége; a közösségi lét pozitív hatásai és a szociális háló kialakítása; a tanárok, a tutorok, a kortársak, illetve a felsőbb évesek szerepe a tehetségek felismerésében, ambíciójuk ösztönzésében, az útmutatásban, a csapatszellem erősítésében; a közvetlen szakmai hasznosság mellett a flow-élmény, a tevékenységben lelt öröm fontossága; a jelenlegi oktatási rendszer formalizáltságával szemben a kutatás szabadsága és az önálló gondolkodás elsajátítása.

 

Az eseményről készült részletes beszámoló elérhető itt: http://www.elte.hu/hir?id=NW-6863.

 

2015.03.25.