Új, korszerűbb szolgáltatásokat kínál a Neptun

2012. október 31-én használható az ETR utoljára, november 15-étől indul a szélesebb igényeket kielégítő Neptun.

Dékáni beiktatás

2012. szeptember 19-én került sor Surján Péter egyetemi tanár dékáni beiktatására a Kar Tanácsának ülésén.

Agocs-díj 2012

A 2012-es Agocs-díjakat ünnepélyes keretek között nyújtotta át a jutalmazottaknak a kuratórium elnöke, Dr. Mezey Barna professzor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora 2012. szeptember 14-én. Az ünnepi alkalmon jelen voltak a kuratórium tagjai és a jutalmazottak által meghívott vendégek. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Dr. Surján Péter, az ELTE TTK dékánja is.

QS rangsor – A magyar mezőnyben az ELTE TTK-é az első hely

A Quacquarelli Symonds (QS) nevű brit cég 2004 óta minden évben elkészíti a világ legjobb egyetemeinek listáját. A legjobb magyar helyezést az ELTE Természettudományi Kara érte el, amely a világrangsorban 28 helyet lépett előre tavalyhoz képest, és így a 222. lett.
    
MTV Híradó

Kitüntetések a tanévnyitón

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 378. tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésén Professor Emeritus címeket, Eötvös-gyűrűket, ELTE Emlékérmeket, Pro Universitate Emlékérmeket és Trefort Ágoston emléklapokat adott át az egyetem érdekében végzett kiemelkedő tevékenységük elismeréseként Mezey Barna, az ELTE rektora.

A világ legjobb egyetemei között

A magyar egyetemek közül az Eötvös Loránd Tudományegyetem szerepel a legelőkelőbb helyen a világ felsőoktatási intézményeit rangsoroló sanghaji ARWU 2012-es értékelése szerint. A szakok nemzetközi összevetésében az ELTE fizika szak bejutott a legjobb 150 közé.

Ünnepélyes eskütétel

Az első éves hallgatók ünnepélyes eskütételére a Gömb aulában kerül sor 2012. szeptember 6-án és 7-én.

Ádám György professor emeritus 90 éves

Ádám György akadémikus, egyetemünk emeritus professzora 90. születésnapját ünnepli ez év augusztusában. Köszöntésére a Magyar Tudományos Akadémia székházában kerül sor.

Kitüntetések augusztus 20-a alkalmából

Náray-Szabó Gábor egyetemi tanár (Kémiai Intézet) a Magyar Érdemrend Középkeresztjét, Szőnyi Tamás és Pálfy Péter Pál egyetemi tanár (Matematikai Intézet) a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét vehették át augusztus 20-a alkalmából.

Felavatták Gyurján István emléktábláját szülőhelyén, Patvarcon.

Gyurján István, az ELTE professor emeritusa, a TTK Biológiai Intézetének nyugalmazott egyetemi tanára, az ELTE Növényszervezettani Tanszékének egykori vezetője, az ELTE volt rektorhelyettese 2009. december 24-én, életének 74. évében távozott az élők sorából.

Oldalak

Feliratkozás ELTE - TTK RSS csatornára