Eötvös Loránd Tudományegyetem                                               DT-485/2005. (T-9)
Természettudományi Kar                                                             Budapest, 2005. december 8.
Dékáni Titkárság                                                                         

Emlékeztető és Határozatok
a Kari Tanács 2005. december 7-én (szerdán) megtartott üléséről

I.

A Kari Tanács a napirendet az előterjesztésnek megfelelően ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el.

II.

A Kari Tanács titkos szavazással

Pethő Balázs tudományos segédmunkatársi kinevezését határozott időre a Multimédiapedagógiai és Oktatástechnológiai Központhoz 36 igen, 3 nem, szavazattal támogatta.

III.

A Kari Tanács a tiszteletbeli doktor és professzor cím adományozását a következő szavazatarányok mellett javasolja:

Első helyen: Michael J. Pilling 39 igen, 0 nem,

Második helyen: Gergely János 24 igen, 0 nem,

Harmadik helyen: Rybach László 22 igen, 1 nem, 1 érvénytelen

IV.

A Kari Tanács 37 igen, 1 nem, 1 érvénytelen szavazattal Dr. Gáspár Tibor vezérőrnagy részére, és 37 igen, 1 nem, 1 érvénytelen szavazattal Horváth Csaba alezredes részére a Természettudományi Kar Nevesített Emlékérem kitüntetést adományozta.

V.

A Kari Tanács a Környezettudományi Iskola feladatait a melléklet szerint elfogadta.

(A Kari Tanács a határozatot 2 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett hozta.)

VI.

A Kari Tanács a Kari Könyvtár működési rendjét az előterjesztésben foglaltaknak megfelelően elfogadta azzal, hogy:

·        A Kari Könyvtár működésével összefüggő kérdések áttekintését a jövőben rendszeresen megteszi.

·        A Kar vezetése az egyetem illetékeseinek bevonásával vizsgálja meg a hálózaton lévő tananyagok térítés ellenében történő hasznosításának lehetőségét.

(A Kari Tanács a határozatot 7 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett hozta.)

VII.

A Kari Tanács

Az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat módosításának tervezetét a következőkben véleményezte:

A Kari Tanács megfontolásra ajánlja az Egyetemi Tanácsnak, hogy a professzurát mint kutatásszervezési módszert építse be szabályzatába. Ez lehetővé tenné a pályázati pénzzel rendelkező, alkotóképes, akár 65 éven felüli professzorok tevékenységének megfelelő működési keret létrehozását.

A tervezetben a következő kiegészítéseket javasolja:

·        37. § (4) bekezdés: „A felsőoktatásról” szóló törvény 67. § (1) a) pontja szerint a hallgatói önkormányzat a szabályzatában meghatározott választás alapján képviselőket küld az intézményi és kari tanácsba, valamint más vezető testületekbe. Javasoljuk, hogy a hallgatói képviseleti arányt a kari SzMSz szabályozza.

·        48.§ (2) bekezdés … önálló tanszéken belül és a dékán (kari főigazgató) közvetlen irányításával.

·        48.§ (3) bekezdés A pályázatra történő alkalmazás esetén a pályázat vezetőjének a fedezetre vonatkozó támogató nyilatkozata ismeretében az illetékes kar jár el a személy kinevezése (megbízása) tekintetében.

·        49.§ (4) bekezdés b) pont a kutatási tevékenységét a kutatási stratégia meghatározásával, továbbá kutatók és munkatársak foglalkoztatásával”,

·        50. § (1) Az intézeti tanács az intézet döntéshozó, véleményezési és ellenőrzési jogkörrel felruházott vezető testülete,

·        50. (2) b) pont az intézet oktatási-kutatási tevékenysége stratégiai fejlesztésének irányairól,

·        50. § (3) bekezdés

b) pont az intézeti tanszékek létesítésére, megszüntetésére,

f)   pont… az egyes intézeti tanszékek intézetek által gondozott …

·        51. § (1) b, és d pontot törölni javasolja

·        51. § (1) bekezdés f) pont a HÖK által delegált, a kari Szervezeti és Működési Szabályzatban a HÖK javaslata alapján rögzített, az intézeti tanács létszáma legfeljebb 1/3-ának megfelelő számú hallgatói képviselő.

·        51. § (2) bekezdés Az igazgatóhelyettes és a professzura vezető tanácskozási jogú tagja az intézeti tanácsnak.

·        53.§ e) pont a reprezentatív szakszervezet képviselőjének tanácskozási jogú részvételét kérjük,

·        55. § (1) az intézet keretében folytatandó integrált tudományos kutatómunka és publikációs tevékenység elősegítése, összehangolása, kutásszervezési feladatok megoldása, a pályázati tevékenység ösztönzése,

·        55. § (2) …(munkaköri leírás kiadás, minősítés, éves rendes szabadság kiadása), …

·        55. § (2) bekezdés a) pont: …beosztásáról és/vagy …

·        57. § (1) bekezdés … és az ehhez tartozó tudományágban folyó kutatásra intézeti tanszékek …

·        57.§ (2) bekezdés Az intézeti tanszék az (1) bekezdésben meghatározott oktatási feladatokon túl közreműködik a PhD képzésben akkreditált Doktori Program, Doktori Iskola, vagy PhD szigorlati tárgy oktatásában is.

·        57. § (5) bekezdés … habilitált egyetemi docensnek…. Az intézeti tanszékvezetői megbízatás legfeljebb öt évre adható és 65 éves korig látható el és több alkalommal megismételhető.

·        57. § (8) bekezdés

a)   pont javaslatot tesz az adott a tanszék által gondozott tantárgy ….

c)  pont közreműködik a tanszékhez tartozó oktatók, kutatók és nem oktató-kutató dolgozók minősítésében

g)   pont megbízásának lejártakor beszámol az intézeti és a kari tanácsnak.

·        58. § előtti cím kinevezés helyett megbízás.

·        58. § (3) bekezdést törölni javasolja

·        58. § (5) „A professzura vezetői kinevezésre megbízásra az intézeti tanács tehet javaslatot …”

·        59. § (1) bekezdés d) pont: kiadja egyeztet a professzurához rendelt oktatók kutatók és nem oktató kutató dolgozók munkaköri leírásának elkészítéséhez az intézet igazgatójával.

·        59. § (1) bekezdés g) meghatározza megszervezi a hallgatók …

·        61. § (2) bekezdés Kutatással összefüggő pályázat benyújtására — (a 3. bekezdésben meghatározott kivétellel) — oktató, kutató csak az intézetigazgató jóváhagyásával — a kar által kiadott befogadó nyilatkozat függvényében — jogosult. Az elnyert pályázati támogatás terhére történő foglalkoztatásról a pályázat nyertesének javaslatára az intézetigazgató dönt, azzal, hogy ennek alapján a közalkalmazotti jogviszonyt az általános szabályok szerint az erre jogosult vezető (kari vezető, vagy rektor) hozza létre, illetve módosítja.

·        61. § (3) bekezdés Adott tantárggyal összefüggő kutatást a professzura vezető önállóan végezhet, erre vonatkozó pályázatot önállóan benyújthat. A professzura vezető javaslatot tehet jogosult arra, hogy az elnyert pályázati támogatásai terhére történő foglalkoztatásra. az intézetigazgató véleményének kikérése után döntsön, azzal, hogy ennek alapján a közalkalmazotti jogviszonyt az általános szabályok szerint az erre jogosult vezető (kari vezető, vagy rektor) hozza létre, illetve módosítja.

·        62. § (2) bekezdés ...az intézeti tanszékvezetővel egyeztetve a munkaköri leírásban …

·        62.§ (3) bekezdés „… a minősített tudományos fokozattal rendelkező oktatók legfeljebb…” kinevezés helyett megbízás és „…munkaköri leírás egyidejű módosításával, beleegyezésükkel.”

·        62. § (4) bekezdést törölni javasoljuk.

·        62. § (6) bekezdés: Az oktatók tudományos kutatói feladatát az intézeti tanszékvezető, illetve professzurához rendelt oktató esetén a professzura vezető véleménye alapján az intézetigazgató hagyja jóvá.

·        103.§ (5) bekezdés miért szükséges a vállalkozási tevékenységet 5%-ban korlátozni?

·        Határozati javaslat 2. pont: Az Egyetemi Tanács elhatározza, hogy a működés első két évének tapasztalatai alapján fogja az Egyetem eldönteni, hogy bevált-e a professzura intézménye, és milyen mértékben és módon szélesítendő, visszaszorítandó bevezetése.

·        Határozati javaslat 3. pontjaként a Kari Tanács kéri, hogy az egyetem 2006. június 30-ig alakítsa ki a junior professzura intézményét és működési feltételeit.

(A Kari Tanács a határozatot 1 ellenszavazattal, 1 tartózkodás mellett hozta.)

A közalkalmazotti jogviszony létesítésének, módosításának és megszüntetésének, valamint a munkáltatói jogok gyakorlásának rendjéről az Eötvös Loránd Tudományegyetemen című szabályzat módosításának tervezetét a következőkben véleményezte:

A szabályzat a nyugdíjasnak minősülők esetében kivétel nélkül — beosztástól, munkavégzésének fontosságától stb. függetlenül — mindenki esetében közalkalmazotti jogviszonyának felülvizsgálatát rendelné el. A felülvizsgálat alapján a jogviszony felmondása alól kivételekre van lehetőség, ez azonban túlságosan szubjektívnek tűnik. A szabályozás csak akkor fogadható el — a nyugdíjasnak minősülő közalkalmazottak jogviszonyát indoklás nélkül, a törvény erejénél fogva fel lehet mondani — ha a kivételek szabályozása elvi alapokon, kiszámíthatóan történik meg és a szabályzat a felszabaduló bérkeret felosztásáról is rendelkezik.

Javasolja, hogy az egyetem vezetése a 70. életévüket betöltő egyetemi tanárokat a Kjt szerint a felmentési idő megadásával mentse fel.

A tervezet:

·        28. § (1) bekezdés a) pont

v     a doktori iskolák alapító tagjait, ha az adott szakterületen nem biztosított az egyetemi szabályzat szerint lefolytatott kísérlet új alapító tag választására / alkalmazására eredménytelen maradt és ezért nem biztosított — az egyetem belső szabályainak és a MAB kötelező előírásainak — megfelelő számú alapító tag működése vagy helyükre új tag választása;

v     70 éves életkorig azokat az egyetemi tanárokat – és főiskolai karokon a főiskolai tanárokat –, akik a szakterület elismert szakértőinek bevonásával végzett egyéni elbírálás alapján megfelelnek annak a kritériumnak, hogy a hazai, nemzetközi tudományos életben kulcsszerepet játszanak és oktatási feladataik ezt indokolttá teszik,

·        28. § (3) bekezdésben a következő beszúrást javasolja: „újabb vezetői megbízás kizárólag a 65 éves életkorig és abban az esetben …

·        34. § Ha a közalkalmazottat az egyetem teljes munkaidőben (174 óra) foglalkoztatja, (vessző beszúrás) a Kjt. 43. §-a alapján további jogviszony csak a törvényes munkaidő (174 óra) felét meg nem haladó időtartamra engedélyezhető.

(A Kari Tanács a határozatot ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett hozta.)

VIII.
Bejelentések

A dékán bejelentette, hogy:

·       2005. december 9-én a Kari Tanácsteremben lesz az ELTE és a kínai egyetemek közötti tudományos és oktatási kapcsolatok fejlesztése céljából megrendezett konzultáció, amelyre minden érdeklődőt szeretettel vár Dr. Hudecz Ferenc rektorhelyettes

·       A Kar épületei 2005. december 27 és december 31-e között csak vizsgáztatás céljából állnak rendelkezésre.

·       A Kari Tanács következő ülése előreláthatólag az 2006 februárjában lesz. A dékán megköszönte mindenkinek a féléves munkáját, és kellemes ünnepeket kívánt.

·       Schlett Katalin tanácstag bejelentette, hogy 2005. december 9-én 16 órakor vitafórumot szerveznek az új felsőoktatási törvényről.

kmf.


Michaletzky György s.k.
dékán


Kisfaludy Gyula s.k.
a Kari Tanács titkára