Eötvös Loránd Tudományegyetem                                               DT-131/2005. (T-9)
Természettudományi Kar                                                             Budapest, 2005. március 8.
Dékáni Titkárság                                                                         

Emlékeztető és Határozatok
a Kari Tanács 2005. március 7-én (hétfőn) megtartott üléséről

I.

A Kari Tanács a napirendet ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

A Kari Tanács ügyrendjében foglaltak alapján egyhangú határozattal hozzájárult az Egyetemi Tanács két — nem természettudományi kari — hallgató tagjának és a Nyúz főszerkesztőjének, a Kari Tanács ülésén való jelenlétéhez.

II.

A Kari Tanács tudomásul vette a dékán tájékoztatását és helyzetértékelését az Egyetemi Tanács 2005. február 28-i ülésén az egyetem 2005. évi költségvetéséről hozott határozatához kapcsolódóan.

A Kari Tanács — az Egyetemi Tanács VIII/2005. (II.28.) ET határozata értelmében a jogszerű és egyértelműen szabályozott működés érdekében — továbbra is érvényben lévőnek tekinti az Egyetem és a Kar valamennyi szabályzatát.

(A Kari Tanács a határozatot ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett hozta.)

III.

Az aktuális kari teendőkre vonatkozó elképzeléseket a Kari Tanács meghallgatta és azzal vette tudomásul, hogy :

·        A bizottság kiküldésére vonatkozó javaslatot III. 16-i ülésén napirendre tűzi.

·        A petícióval kapcsolatban további finomításra van szükség és további konkrét lépésekre a rektori biztos javaslatainak ismeretében kerüljön sor.

·        Az un. „listák” véglegesítése a Tanszékcsoportok mérlegelési körébe tartozik

kmf.


Láng Ferenc s.k.
dékán


Kisfaludy Gyula s.k.
a Kari Tanács titkára