Eötvös Loránd Tudományegyetem                                               DT-415/2007. (T-9)
Természettudományi Kar                                                             Budapest, 2007. szeptember 13.
Dékáni Titkárság                                                                         

Emlékeztető és Határozatok
a Kari Tanács 2007. szeptember 12-én (szerdán) megtartott üléséről

I.

A Kari Tanács a napirendet ellenszavazat nélkül egy tartózkodás mellett elfogadta azzal, hogy a hallgatói juttatások összegéről szóló előterjesztést pótlólag napirendjére tűzi.

II.

A Kari Tanács titkos szavazással

Málnási Csizmadia András egyetemi docensi kinevezését a Biológiai Intézethez 22 igen, 1 nem szavazattal támogatta,

Czurkó András tudományos főmunkatársi kinevezését a Biológiai Intézethez 22 igen, 1 nem szavazattal támogatta,

Gyarmati Katalin adjunktusi kinevezését a Matematikai Intézethez helyettesként határozott időre 23 igen, 0 nem szavazattal támogatta.

Csanád Máté tanársegédi kinevezését a Fizikai Intézethez helyettesként határozott időre 23 igen, 0 nem szavazattal,

Rakonczai Pál tanársegédi kinevezését a Matematikai Intézethez helyettesként határozott időre 21 igen, 2 nem szavazattal,

Mihucz Viktor tanársegédi kinevezését a Kémiai Intézethez 23 igen, 0 nem szavazattal,

Bodor Andrea tanársegédi kinevezését a Kémiai Intézethez 22 igen, 1 nem szavazattal támogatta.

Dénesné Rácz Krisztina gyakorlati oktatói kinevezését részfoglalkozásban a Kémiai Intézethez 22 igen, 1 nem szavazattal támogatta.

Herein Mátyás gyakornoki kinevezését a Földrajz- és Földtudományi Intézethez határozott időre 23 igen, 0 nem szavazattal támogatta.

II.

A Kari Tanács ellenszavazat és tartózkodás nélkül jubileumi diploma adományozását javasolja az 1. sz. mellékletben felsoroltaknak.

III.

A Kari Tanács ellenszavazat és tartózkodás nélkül a 2. sz. melléklet szerint elfogadta az új tagokat a Kar állandó bizottságaiba.

IV.

A Kari Tanács ellenszavazat nélkül egy tartózkodás mellett elfogadta a Kari SzMSz módosítására vonatkozó javaslatot:

I. kötet 12. §       (1) bekezdés: …. Kivételesen, a dékán közvetlen irányításával, nem önálló tanszék is létrehozható.

                           (3) bekezdés: …. A dékán közvetlen irányításával létrehozandó nem önálló tanszék alapítására a dékán tesz javaslatot.

III. kötet 17. §    (2) bekezdés: törlendő

A Kari SzMSz III. kötet 3. § (5) bekezdésében az egyetemi szabályzattal egyezően: … a Kari Tanács javaslatára az egyetemi docenst a rektor, a főiskolai docenst a dékán nevezi ki.

V.

A Kari Tanács ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a 3. sz. melléklet szerint a Kari Tanács I. félévi üléstervét.

VI.

A Kari Tanács a Pedagógikummal kapcsolatban a 4. sz. mellékletben foglalt véleményt alakította ki:

(A Kari Tanács a vélemény részletes szövegéről ellenszavazat nélkül, 3 tartózkodás mellett, az összefoglaló első pontjáról 5 nem, 5 tartózkodás mellett, a második pontjáról 1 nem, 2 tartózkodás mellett hozta határozatát. A részszavazás eredményét a hangfelvétel tartalmazza.)

VII.

A Kari Tanács a hallgatói juttatások, képzési hozzájárulás összegére a Szenátusnak javasolja:

1)      A 2008. január 1. után hallgatói jogviszonyt létesítő hallgatók esetén a képzési hozzájárulás (FER) a Természettudományi Kar hallgatóira vonatkozóan egységesen  a Ftv 125/A § (2) bekezdése szerint kiszámított irányadó összeg (alapképzésnél 113 000 Ft, mesterképzésnél 170 000 Ft) 100 %-a legyen.

2)      A FER-ből származó bevételeknek a hallgatói ösztöndíjakra fordítható 50 %-ából  a hallgatók teljesítményi rangsorában a legjobb 5%-ba tartozók az általuk befizetett  FER 100%-ának megfelelő tanulmányi ösztöndíj emelésben részesüljenek.

(A Kari Tanács a határozatot ellenszavazat nélkül 2 tartózkodás mellett hozta.)

VIII.

A Kari Tanács ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatja „Gesellschaft für Didaktik der Mathematik” éves matematikai-didaktikai tárgyú rendezvény felvételét az Eötvös Workshop rendezvényei közé.

IX.
Bejelentések

A dékán bejelentette, hogy:

·         Pete Tamás technikus, Hámor Géza egyetemi tanár és Barcza Lajos egyetemi tanár elhunyt.

·         Turányi Tamás egyetemi tanári kinevezést kapott.

·         Sárközy András egyetemi tanár 2008. június 30-ig külföldön van, erre az időre Tóth Árpád egyetemi docens mint választott póttag vesz részt a Kari Tanács munkájában. Szakács Zoltán a Kémiai Intézet docensének munkaviszonya 2007. szeptember 1-vel megszűnt Mészáros Róbert adjunktus választott póttag lett a Kari Tanács tagja.

·         a Kari Tanács következő ülése 2007. október 17-én lesz.

Nagy Béláné az FDSz képviselője bejelentette, hogy:

·         Nyugdíjas találkozó lesz november 16-án.

·         Beiskolázási támogatási segély kérelmeket szeptember 14-ig lehet a Szakszervezeti Bizottságon leadni.

Bartholy Judit tanácstag tájékoztatást adott a MAB környezettan szakbizottságának üléséről mesterszakok alapításáról.

 

Homonnay Zoltán dékánhelyettes bejelentette, hogy:

·         A Bsc, Msc képzési tapasztalatokról október 13-án a Bolyai Kollégiumban országos tapasztalatcsere lesz.

·         Tanrendkészítési problémáiról szólva kérte a megadott határidők betartását.

Rektor úr megköszönte az észrevételeket, kritikai megjegyzéseket abban a reményben, hogy jó előterjesztés fog születni.

kmf.


Michaletzky György s.k.
dékán


Kisfaludy Gyula s.k.
a Kari Tanács titkára