Eötvös Loránd Tudományegyetem                                            DT-104/2008. (T-9)
Természettudományi Kar                                                           Budapest, 2008. március 13.
Dékáni Titkárság                                                                       

Emlékeztető és Határozatok
a Kari Tanács 2008. március 12-én (szerdán) megtartott üléséről

I.

A Kari Tanács a napirendet ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

II.

A Kari Tanács titkos szavazással

Eke Zsuzsanna tanársegédi kinevezését a Kémiai Intézethez 25 igen, 0 nem, 1 érvénytelen szavazattal támogatta.

III.

A Kari Tanács ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatta HUNGEO 2008. tudományos konferencia felvételét az Eötvös Workshops of Science rendezvényei közé.

IV.

A Kari Tanács az Habilitációs Szabályok módosítását az alábbiak szerint véleményezte:

Támogatja a szabályzat szövegének pontosítását, a PPK HB-t érintő sajátos szabályokra vonatkozó kiegészítést, valamint a külső intézményben szerzett habilitált cím egyetemi elfogadásának rendjére vonatkozó módosítást. (Utóbbihoz azt a kiegészítést teszi, hogy az eljáráshoz tartozó jegyzőkönyv-minta utolsó sorában szereplő „Az oklevél kiadásának dátuma és száma” szöveg elhagyandó, mivel ebben az esetben oklevél kiadására nem kerül sor, esetleg „Az elfogadó határozat dátuma” szöveg lehet indokolt. Javasolja továbbá, hogy „a beadott dokumentumok mellé hiteles fordítást kell csatolni, ha azok nem angol, német nyelvűek”.)

A Kari Tanács javasolja az ELTE SZMSZ vonatkozó pontjainak az EHB módosításából következő módosítását.

/A Kari Tanács a határozatot ellenszavazat és tartózkodás nélkül hozta./

 

A Kari Tanács a Hallgatói követelményrendszer módosításáról a következő véleményt fogadta el:

A javasolt változtatások technikai jellegűek, a Szabályzat egyértelműbb értelmezését szolgálják, azokat támogatja.

/A Kari Tanács a határozatot ellenszavazat és tartózkodás nélkül hozta./

 

A Kari Tanács a Minőségfejlesztési Szabályzat módosításáról az alábbi véleményt alakította ki:

Nem szerencsés, hogy a véleményezés leszűkül a csak egy oktató által tartott kurzusokra. Javasoljuk, hogy az ilyen esetek gyakoriságára való tekintettel a több oktató által tartott kurzusok még beletartozzanak a felmérés körébe. Továbbá ennek technikai hátterét is kéri tisztázni.

A 28.§ (2)-ben fontosnak tartjuk azt a változást, hogy a kurzust meghirdető szervezeti egység (azaz a tanszék) vezetője hozzáférhessen az OMHV-adatok kiértékelését tartalmazó jegyzőkönyvhöz.

Javasoljuk, hogy a hozzáférés a szakfelelős számára is lehetséges legyen (írásos vélemény hozzáfűzésére vonatkozó jogkör nélkül).

Általában a kérdőívekről:

A kérdőívek professzionálisan kidolgozottnak tűnnek és fontos kérdéseket tartalmaznak, de meglehetősen terjedelmesek. Rövidebb kérdőívek valószínűleg nagyobb számú visszajelzést eredményeznének. A kérdések néha túlságosan személyes jellegűek.

Milyen módon történik a kérdőívek kiértékelése?

Specifikus megjegyzések

A gólyafelmérés-kérdőívvel kapcsolatban:

Némely kérdés túlrészletező, pl. 33., 34. Ugyanakkor 33. kérdésből hiányoljuk az oktatók munkájának általános megítélésére vonatkozó válaszlehetőséget, pl.: „az oktatógárda általános szakmai színvonala”

A hallgatói kérdőívvel kapcsolatban:

Tisztázandó, hogy hányszor töltetik ezt ki a hallgatókkal képzésük során.

A 26. pont: “karjára” helyett “karára” írandó. Az oktatók általános szakmai színvonalára vonatkozó választás ebben a pontban is hiányzik.

A 29. pontban a legtriviálisabb választ, a tudást, vagy általános tudásszintet nem lehet választani.

 

Az életpálya-kérdőívvel kapcsolatban:

Főleg itt, de a többi kérdőív esetén is felmerült, hogy gyakran ellentétes állításokat kell véleményezni, így a válaszok „előjele” is váltakozik. Szerencsésebbnek tartanánk, ha a „jó” és a „rossz” mindig a skála azonos oldalán lenne.

A 21. kérdésből hiányzik a szakmai tudásra vonatkozó általános kérdés.

A 22. kérdés esetén érdemes lenne rákérdezni az esetleges vezető beosztásra.

A 26. kérdés értékelhetősége kérdéses, mivel túl specifikus, és az oktatott kurzusaink száma pedig óriási.

/A Kari Tanács a határozatot ellenszavazat és tartózkodás nélkül hozta. A részszavazások eredményét a hangfelvétel tartalmazza./

V.
Bejelentések

A dékán a Szenátus döntése alapján átadta Katona Gyulának a címzetes egyetemi tanári címet.

A dékán bejelentette, hogy:

·         a Biztosítás és Pénzügyi matematika mesterszak indítását a MAB plénuma elfogadta.

·         a Kari Tanács következő ülése 2008. április 16-án lesz.

Jancsó Tamás a HÖK elnöke kérte az MSc képzéssel kapcsolatos kérdések tisztázását.

kmf.


Michaletzky György s.k.
dékán


Kisfaludy Gyula s.k.
a Kari Tanács titkára