1. sz. melléklet

Tradíció és jövőstratégia

(Rektori program)

A rektori programok kiindulópontja mindenkor ugyanaz az évszám, mely szimbolikus meghatározója az ország egyik legnagyobb egyetemének. Az egykori Királyi Magyar Tudományegyetem, a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem 375 éve folyamatosan működő universitasként szolgálja a magyar társadalmat. Ez a közel négy évszázados tradíció tartást és stabilitást ad az oktatók, kutatók, hallgatók egyetemének, biztos eligazodási pontokat a mindennapok hullámverésében.

A rektori pályázathoz készített elgondolásokat néhány megkerülhetetlen szempont határolja be. Az egyetem működését értelemszerűen határozzák meg hagyományai. Az évszázados keretek, szokások és folyamatok átitatják az Eötvös Loránd Tudományegyetem tevékenységét, attitüdjeit, egész belső életét. Ez látszik az autonómiaképletekben, az egyetem és a karok viszonyában, a hallgató – oktató kapcsolatokban egyaránt.

Az egyetemet hazai és nemzetközi életben kivívott tekintélye, szakmai reputációja kötelezi arra, hogy a tudományos élet megkerülhetetlen tényezőjeként irányt szabjon a kutatásnak, a tudományos polémiáknak. Eredményeivel, sikereivel, szellemi potenciáljával a magyar tudományosság és a felsőoktatás igazodási pontjaként kell működnie.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tradicionális elismertsége évszázadok alatt alakult ki, s töretlenül ívelt napjainkig. Ennek egyik legfontosabb tanúsága az egyetem korszakait végigkísérő időszerűség, mely az aktuális problémák felismerésére, a korszerű válaszok keresésére és fellelésére tette alkalmassá. E nélkül képtelen lett volna követni a valóság változásait, a környezet hatásait és a világ fejlődésének tendenciáit. De mert tudós elméi és újat kereső hallgatói nyitottak voltak a haladásra, az egyetem képessé vált a folytonos önmegújításra. A megújulás készsége alapozza meg a modern egyetem esélyeit a társadalomban játszott meghatározó szerep ellátására.

A múlt hagyatéka és a jelen korszerűsége között a folytonosság fel- és elismerése teremt kapcsolatot. A rektor személyének változása, jóllehet stílus- és koncepcióváltást hordozhat, soha nem jelentheti az egyetem évszázados kontinuus működésének tagadását. Egyetemünk oktatók, kutatók, hallgatók generációinak tapasztalataiból épült és épül, rektorok egymást követő sorának eredményeit összegzi. E ténynek következménye és feltétele, hogy valamennyi rektori programnak el kell ismernie a jó elgondolásokat, az ELTE érdekeit szolgáló kezdeményezéseket, a megkezdett tervek folytatólagosságát. Évekig érlelt kutatási és tanulmányi koncepciók, megkezdett fejlesztési tervek, átalakítási programok, kimunkált szervezeti változások, beadásra előkészített, elbírált és teljesítésben lévő pályázatok szövevénye jellemzi az egyetem aktuális tudományos, képzési és igazgatási képleteit. Nem lehet kérdés, hogy ezek továbbvezetése a rektor személyének változásától függetlenül kötelessége az egyetem vezetésének.

Kiszámíthatatlan környezet, várható tendenciák

A pályázat időpontjában olyan gazdasági és társadalmi folyamatok jellemzik a magyar társadalmat, melyek bizonytalanná teszik az egyetem jövőjét meghatározó tényezők kiszámíthatóságát. A gazdasági válsággal kapcsolatos előrejelzések és feltételezések egymásnak ellentmondanak, sem a közeli enyhülésre, sem a távolabbi, elhúzódó recesszióra nem lehet biztonsággal következtetni. A kormányzati válságkezelő program eredményessége vagy sikertelensége az elkövetkezendő évek gyakorlatában mérhető csak le, így a költségvetés alakulása, s ezen belül a felsőoktatás pozíciója több mint homályos terrénum. Mindezzel összefüggésben arra nézve megalapozott feltételezéssel élni, hogy milyen lesz vagy lehet az Eötvös Loránd Tudományegyetem állami támogatottsága, költségvetési ellátottsága, nagy bátorságot igényelne. A nehézségeket fokozhatja, hogy 2010-ben jár le a minisztériummal kötött finanszírozási szerződés is, melynek megújításáról, eltörléséről vagy átalakításáról nincs információnk.

A soron következő választások eredményeképpen kormányra kerülő politikai erők felsőoktatási koncepciójának irányait ma még nem ismerhetjük. Az egyetem és főiskolák világában megérlelődött konfliktusok majdani kezelése értelemszerű befolyással lesz az Eötvös Loránd Tudományegyetem helyzetére, gondoljunk akár a felsőiskolák nagy számából adódó problémákra, a budapesti és nem budapesti intézmények viszonyára vagy a fejlesztési arányokra és hangsúlyokra. Különös jelentősége lesz a közoktatási filozófia meghatározásának, mely közvetlen kihatással lehet és lesz a pedagógusképzésre. Nyitott kérdés a bolognai-rendszerhez fűződő elképzelések iránya és határozottsága, a rendszerrel kapcsolatos politikai akarat eltökéltsége, melytől nagymértékben függhet a jövőben a szisztéma rugalmas vagy merev kezelése.

A kiszámítható tendenciák közé tartozik a felsőoktatási intézmények nagy számának feltehető csökkentése. A 70 egyetem és főiskola olyan tehertétel a társadalmon és a költségvetésen, miközben a felsőoktatás szerepe változóban (visszaszorulóban) van, amit egyetlen kormányzat sem vállalhat, egyetlen a felsőoktatásért felelős tárca sem hagyhat eredeti formájában. A felsőoktatási piac átrendeződése tehát reális feltételezés. Azonban, hogy kik jutnak a felszámolás sorsára, s kik stabilizálják helyzetüket, kiknek gyengülnek és kiknek erősödnek pozícióik, az ma még nem kiszámítható, miként a részesedés majdani arányai sem a felsőoktatás-piaci tortából.

A Laser Consult Kft felméréseinek az Felsőoktatási és Tudományos Tanács számára készített 2009 év végi összegzése szerint 27%-kal csökkent a pályakezdő diplomások iránti igény a versenyszférában, 12 %-kal a közigazgatásban és 12%-kal a nonprofit szervezetek körében. Feltehető, hogy ez a visszaesés erős összefüggésben van a gazdasági válsággal. Nem kerülhető meg azonban a kérdés, hogy a frissen végzett diplomások iránti igény mérséklődése csupán csak a pillanatnyi pénzügyi lehetőségek függvényében alakult-e így, vagy az évtizede tartó tömegképzési kampány eredményeként nem a diplomásokat igénylő piac jutott-e el a telítettség állapotába. Ez a társadalmi érdeklődés gyengülése felé mutatna.

Minden számítás szerint jelentős csökkenés várható a hallgatói létszámban, a felvi.hu adatbázisa 2006-ban 76.168 felvett hallgatót tartott nyilván, ez a szám 2009-ben már csupán 65.344 volt. A csökkenés folytatódik. Az AAM Tanácsadó Zrt. tanulmánya a jelenlegi százezres nagyságrendhez képest 2020-ra 65 ezer körüli érettségizőt valószínűsít a demográfiai adatok alapján. Ezzel párhuzamos jelenségként regisztrálták az oktatáskutatók, hogy öt év alatt tizenegy százalékkal csökkent az érettségizettek összlétszámán belül az egyetem, főiskola felé tájékozódók aránya. (2004: 75%, 2008: 64%). Okkal feltételezve a piacképes szakképzés fejlesztésének kormányzati lépéseit, ez az arány tovább fog romlani. Ennek alapján a hallgatókért, a fennmaradásért folytatott elkeseredett harc prognosztizálható a felsőoktatási térben. A küzdelem nem csak (és nem elsősorban) szakmai téren folyik majd, - erős szervezkedések, lobbizás, nyomásgyakorlás jellemezte túlélőpróba veszi kezdetét. A különböző tudományos és felsőoktatást minősítő szervezetek, a gazdaság, a közigazgatás és a politika terrénumára egyaránt kiterjedő viadalokra lehet számítani. A tradicionális nagy egyetemek reputációjával szembeszálló kisebb intézmények, a kis- és középvárosi felsőiskolák bizton számolhatnak az önkormányzatok, helyi vállalkozások, cégek megtelepedett multinacionális vállalatok támogatásával is. Az utolsó leheletükig küzdő kisebb (és újabb) intézmények kétségbeesett kreativitása is nagy kihívást jelenthet a nagyok számára.

Ezek a várható fejlemények az egyetem pozíciójára és magatartására is kihatnak, meghatározó módon befolyásolhatják jövőstratégiáját.

Aktivitás és jelenlét

A bizonytalanság, változás, esély és küzdelem szavakkal jellemezhető helyzet, az Eötvös Loránd Tudományegyetem mindenkori vezetését és rektorát tevékeny részvételre és lobbizásra kötelezi a felsőoktatás terrénumában. Az elkövetkező időszakban nem lesz olyan tere a felsőoktatás-politikának, ahol ne dőlhetnének el fontos kérdések. Ha az egyetem sikeresen akarja szervezni jövőjét, pozícionálnia kell magát a legkülönfélébb szervezetekben és szférákban. Jó kapcsolatot kell kiépítenie és tartania az aktuális oktatási kormányzattal, határozott profillal kell jelen lennie a Magyar Rektori Konferencián, a Felsőoktatási és Tudományos Tanácsban, a Nemzeti Bologna Bizottságban. Gondoskodnia kell cselekvő prezenciájáról a Magyar Tudományos Akadémián, a Magyar Akkreditációs Bizottságban, az Országos Doktori Tanácsban, az OTKA Bizottságaiban és zsűrijeiben.

Alakítóan kell fellépnie a jogalkotási processzusokban, kezdeményezően a tapasztalatokat feldolgozó és a teendőket kiérlelő és megfogalmazó tanácskozásokon, konferenciákon, szakmai bizottságokban. Jó viszonyt kell ápolnia a politikai pártokkal, társadalmi szervezetekkel. Szerveznie kell a jó kapcsolatot, együttműködést az érdekazonosság alapján természetes szövetségeseivel, a nagy (kutató) egyetemekkel azoknak a törekvéseknek sikere érdekében, melyek valamennyiük javát szolgálja. Az ELTE tekintélye alkalmas arra is, hogy az esetleg kiéleződő ellentétekből folyó megnyilvánulásokat kulturált keretek között tartsa, az együttműködést, a párbeszédet szorgalmazza. Folyamatosan tudatosítania kell súlyát és jelentőségét a társadalomban, s ennek megfelelő befolyást kell szereznie és megtartania a folyamatok hatékony alakítására. Ez a feladat a rektortól és az egyetemi vezetéstől folyamatos mozgékony problémakövetést, energikus érdekérvényesítő magatartást vár el.

A tudomány és képzés világában folytonos kezdeményezésekkel, konferenciákkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, kiadványokkal kell befolyásolni a szakmai és a közbeszéd irányát, a gondolkodás paneljeit. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudósai és oktatói alkalmasak és képesek arra, hogy a szakmai argumentációt tematizáló vitaanyagokat tegyenek a felsőoktatás-politikusok és oktatáskutatók asztalára egy jövendő felsőoktatás-filozófia kialakítása érdekében. Az ELTE nem vállalhatja a követéses jövőképet: neki magának hivatása a jövő formálása. A saját stratégiája mentén kimunkált szempontok útjelző cölöpei lehetnek a magyar felsőoktatásnak.

A társadalmi jelenlét egyre fontosabb zónája a reklám- és marketingtevékenység. Elmúlóban van az az idő, amikor az egyetem tradicionális nimbusza egyedül is elegendő az első hely biztosítására, s az ELTE védjegy önmagában hívó szóként működött. A felvi.hu adatai szerint tartja első helyét az egyetem 22.456 fős összejelentkezésével és 8155 fős első helyes pályázójával, de a távolság a következő intézményhez képest évről évre csökken, s nagy differencia mutatkozik a szakok között is. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem versenytársai hatalmas erőket mozgatnak meg az arculatközvetítés szervezésére, komoly összegeket fordítanak propagandára, keresik a hírverés és a diákkommunikáció újabb és újabb formáit. Az ELTE-nek fel kell vennie a kesztyűt s megfelelő formában konvencionális és újfajta információs csatornákon közvetíteni az egyetem tudományos eredményeit, hagyományos értékeit és képzési minőségét. Nem kell új dolgokat kitalálni csak jól meg kell szervezni a kommunikációt. A karok több-kevesebb kísérletet tettek már ez irányban, néhol követendő modellt alakítva ki. A siker kulcsa a professzionalitás. Napjaink kommunikációja már nem lehet műkedvelő oktatók, mellékállásban a feladatra vállalkozó kutatók feladata.

Meg kell szólítani ugyanis a gazdasági élet szereplőit, szervezni kell a folyamatos tájékoztatást a kutatási sikerekről, egyetemi szakmai fejleményekről. Tudatosítani kell az értékhordozó partnerkapcsolat lehetőségét. A diákok beáramlásának befolyásolása érdekében el kell érni a szülőket, a tanárokat, az idősebb generáció tagjait. Erősíteni kell az ismert ELTE-képet és tájékoztatni az Eötvös Loránd Tudományegyetem által kínált hazai képzési és továbbképzési lehetőségekről, nemzetközi kapcsolatrendszerről, az egyetemi által nyújtott szolgáltatásokról. Szervezetten kell kihasználni a szokásos sajtóalkalmakat: rádiós és televíziós riport- és beszélgető-műsorokat, médiabeli reklámlehetőségeket, az újsághírek, interjúk, beszámolók és tudósítások kínálta pályatereket, kiegészítve ezt a hagyományos hirdetésekkel. Szerepet kell vállalni az ismeretterjesztésben (vö. Kutatók Éjszakája). A fiatal generációt, a diákokat leginkább webes felületeken, hír- és közösségi portálokon, e-mail-akciókkal, kampányvideón lehet megérinteni. Pótlólagos eszközként alkalmazhatók egyetemi rendezvények középiskolások számára, esetleg a személyes agitatív megjelenések a középiskolákban, az, iskolai plakátozás, szórólapozás. Ma, amikor az agresszív reklám „házhoz megy”, nem elegendő az invitáló szó. Tanárokat és diákokat egyaránt fel kell keresni. A személyes találkozás és meggyőzés érdekében erősíteni kell a nyílt napokat, minél hatásosabb módon jelen kell lenni az Educatio kiállításokon.

Nyugalom és állandóság

Az elkövetkezendő években az egyetemnek kemény versengésben kell győztesként elhagynia a küzdőteret. Meggyőződéssel vallom, hogy csak akkor léphet ki eséllyel az Eötvös Loránd Tudományegyetem az országos (és nemzetközi) versenybe, ha szilárd belső hátteret tud biztosítani a küzdelemhez. Aligha vitatható, hogy az a szervezet, amelyet belső háborúk foglalnak le, konfliktusok szabdalnak szét, egyéni érdekek mentén szerveződő akciók tagolnak, képtelen kellő erőt összpontosítani a külső erőfeszítésekhez. Célom tehát nem lehet más, mint a létező karközi konfliktusok mérséklése, az egyetem-kar viszony optimalizálása, az egyetemre háruló feladatok, (mint az éppen legaktuálisabb, a mesterképzések felfuttatása és az alapképzések rendszerének újraértékelésének) konszenzusos megoldás irányába mozdítása. A realizálásban számítok a kollegiális együttműködésre, hallgatók és oktatók összefogására, az egyetem munkájában részt vevő minden dolgozó szolidaritására.

Az elmúlt másfél évtized soha nem látott mozgásokat hozott a felsőoktatás életébe. A rendszerváltás után életre kelt vagy megerősödött felsőoktatási irányító stábok és oktatáskutatók, politikusok és gazdasági menedzserek szálltak harcba a korábbi felsőoktatási struktúra lerombolásáért, átalakításáért vagy megreformálásáért. Ennek eredményeképpen számtalan elképzelés jegyében indítottak reformkísérleteket az egyetemek megújítására. Ezenközben a felsőiskolák maguk is belső reformokba kezdtek, nem kevéssé az alapvetően megváltozott elvárások és az új kihívások okán. Tartalmilag értelemszerűen ez a társadalomtudományi szférát érintette legmélyebben, melyet számos területen teljes átgondolására, helyenként át- és újraértékelésre sarkallt, de a természettudományok területén is érezhető volt a politikai földindulás

Az egyetemeket és a főiskolákat megrázó, alkalmanként végiggondolatlan, máskor képzelt időszorításban hajszolt kötelező tartalmi átszervezések, szervezeti konstrukcióváltások, rendszeridegen processzusok, erőszakos kampányok folyamatosan „foglalkoztatták” a felsőoktatás szereplőit. A politikai–jogi szféra által rendre reformoknak nevezett változtatások az intézmények állandó, megfeszített szervező munkáját igényelték. Az egymást keresztező, sokszor egymásnak ellentmondó, számos alkalommal egyszerű presztizs–kérdéssé növekedő törekvéseket a felsőoktatási intézmények helyzetüktől és céljaiktól függően, jól-rosszul, de kezelték. Ma már nem is annyira az egyes programok, mint inkább általános hatásai jelentenek gondot az egyetemeknek, köztük az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek.

A korábbi központosított tudományos minősítés rendszerét decentralizálták és a felsőoktatási intézményekhez telepítették, ahol ennek korábbi gyakorlatát és szervezetét a megelőző politikai rendszer már régen felszámolta. A doktori tanácsok, bizottságok, iskolák és kurzusok megszervezése és intézményesítése, a tudományok kandidátusa helyébe lépő doktori fokozat megszerzéséhez vezető eljárás kialakítása, paramétereinek rögzítése, az adminisztráció kiépítése és működtetése az egyetemekre várt. Az eddig az MTA minősítési processzusához kötött előmeneteli rendszer is megváltozott, hogyanját azonban különféle intézmények adaptálásával (így a definiálatlan habilitáció behozatalával) csupán irányba állítva, úgyszintén az egyetemekre bízták.

A közoktatás résztvevőinek határozott törekvéseit tette magáévá az oktatáspolitika, amikor a felvételi vizsgák eltörlésével a felsőoktatási tanulmányok feltételéül az érettségi vizsgát szabta. Régi törekvése vált valóra ezzel a közoktatásnak, a felsőoktatást viszont újszerű helyzetbe hozta. Ettől fogva nem válogathatott saját szempontjai szerint a kiváló hallgatók között, s a szabályok megtiltották néhány művészeti és fizikai adottságokra építő felsőiskola kivételével az alkalmassági vizsgák beiktatását is. Ez növelte feladatait, kiegészítő képzéseket, felzárkóztató kurzusokat kellett szerveznie számos szakon. A hagyományosan jó minőségű képzésből is engednie kellett.

Ezzel a reformmal egy időben döntött az oktatáspolitika a hallgatói létszámok látványos megemeléséről. A felsőoktatás eltömegesedése megkezdődött. A különféle jogi és szociális indoklásokkal, politikai jelszavakkal megtámogatott program eredményeképpen másfél évtized alatt a 7–10 %-os bekerülési arányról 85%-osra emelkedett az egyetemekre és főiskolákra felvett és/vagy beutalt hallgatók száma, miközben az érintett intézmények oktatói létszáma alig növekedett. Ha semmi más változás nem következett volna be a felsőoktatásban, már ez az egy folyamat is nehéz helyzetbe hozta volna a felsőiskolákat.

Ezzel az eseménysorral paralel haladt a felsőoktatás-finanszírozás alapvető megváltoztatása. A korábbi bázisszempontú intézményfinanszírozás helyett a normatív szubvencionálás vált jelszóvá és elosztási alapelvvé. A gazdasági filozófia átállítása, ennek szervezeti követése nem jelentett kis nehézséget az intézményeknek. Megjelent a hallgatókért való versengés, az új rendszer ösztönző eszközként működött a hallgatói létszámok „önkéntes” növelése irányában. A normatívák meglehetősen tetszőleges megállapítása, azok folyamatos (nyilván költségvetési lehetőségektől és lobbik nyomásától függő) változtatása instabillá tette a gazdálkodást.

A központi finanszírozási koncepció gyakori módosításai kiszámíthatatlanná tették a finanszírozást. Hangsúlyok változtak meg váratlanul, előreláthatatlan gazdasági nehézségeket okozva. Egyik esztendőben még a saját bevételi arány növelése, a költségtérítéses képzés fokozása volt a jelszó a rákövetkező évben már „büntető” intézkedések érték a költségtérítéses képzést felfuttató intézményeket.

Az oktatáspolitika jellegzetes szemléleti változása volt a pályázati rendszer bevezetése, mely korszerű szemléletet hozott a rendelkezésre álló költségvetési javak újszerű elosztásába. Az intézményi szinteken azonban megrendítő nagyságú erőfeszítéseket kellett tenni a pályázásban járatlan, az arra alkalmas szakembereket, szervezeteket nélkülöző felsőiskoláknak az ide csoportosított források megszerzésére. Kutatóknak, oktatóknak, választott vezetőknek alapvető feladataik teljesítése mellett jelent meg különleges teendőként a pályázás művészetének elsajátítása az intézményeknek pedig a megfelelő pályázó orgánumok sebes kiépítése.

A rendszerváltást követő idők jellemző vonásává lett a felsőoktatás intézményi szereplőinek robbanásszerű növekedése. az intézményközi (hallgatókért folyó) verseny fokozódott, az oktatóhiányból és az egyetemi-főiskolai közalkalmazottak alacsony jövedelmi viszonyaiból következendően az oktatói kar fokozott megterhelésének útját nyitotta meg. Az oktatók jelentős része megbízásos vagy rész/teljes foglalkozású feladatot vállalt az új intézményekben, megjelent a közhasználatúlag „intercity professzorságnak” nevezett intézmény.

A jelentősen megnövekedett intézményi körben a kormányzat az integráció segítségével kísérelt meg rendet tenni, ami átmeneti sikerek után a felsőoktatás újabb burjánzási szakaszához vezetett. Az „integrált” egyetemeket azonban évekre sikerrel foglalta le az önkéntes és kényszeregyesülések adminisztratív, szervezeti, jogi (s nem kevésbé képzési, kutatási) követelményeinek realizálása, együtt az egyesülési döntéseknek a közigazgatás felsőbb szintjein elképzelni sem tudott humánpolitikai, személyi és lélektani következményeivel. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen ez az amúgy is megterhelő folyamat tetéződött a belső struktúra átrendeződésével is, mely újabb egyetemvezetési, irányítási, igazgatási és szervezeti problémákat sorolt a korábbiak mellé. Érvényüket vesztették a korábbi döntési mechanizmusok, lehetetlenné váltak a hagyományosan működő egyeztető megoldások, megnehezült a konszenzuson alapuló döntéshozatal, miközben egészséges ambíciók mentén új törekvések is tarkították a képletet. Az innen származó döntés-előkészítési és döntéshozatali mechanizmusproblémák, az ennek következtében bürokratizálódó folyamatok napi gondot jelentenek az egyetem életében.

Az Európai Unióba tartó Magyarország számára látványos azonosulási akció volt a kreditrendszer bevezetése. A korábban az Európában sem általánosan alkalmazott, kreditrendszer rapid bevezetése nem hagyott felkészülési időt a megfelelő értelmezésre a felsőoktatásban. Az információszegénység, a látszólagos értelmetlenség keltette csöndes ellenszenvet egyedül az európai kompatibilitás indoka enyhítette. A tanórák sokszor nem igazán sikeres „beárazása” kredittel, még ha sokszor automatikusan történt is, nagy energiákat kötött le, átszervezéseket követelt, jelentős adminisztrációs teherrel növelte az apparátusok munkáját s mindmáig megoldatlan kérdések sorát hagyta az egyetemkre.

A bolognai rendszernek nevezett adaptációs folyamat és képzési reform évtizedes terhet rakott a felsőoktatási intézmények vezetői és oktatói vállára, de komoly nehézséget jelentett a felsőoktatásban már bent lévő hallgatók számára is. Ennek a forradalomszámba menő, a hagyományos felsőoktatás szervezeti, gazdasági, kutatási és tanulmányi átformálását jelentő átalakításnak rendszerszemléletű levezénylése elmaradt. Helyette az intézményi szintű és konzorciális erőfeszítések eredményeképpen, a hiányos előkészítés, a gyors ütem, az erőltetetett megvalósítás nyomán, megkísérelt meggyőzés és sikeres elfogadtatás nélkül, politikai döntés eredményeképpen igazgatási-jogi eszközökkel kikényszerített módon született meg a Bologna „Hungaricum”. Az egyetemnek több szinten is hatalmas munkát jelentett ez a feladat. Kormányzati eszmei segítség nélkül kellett és kell megtalálni az egyetem helyét az egész folyamatban, megállapítani a baccalaureatus és a magister fokozatok tartalmát, hozzáigazítani az elképzeléseket az országban sokszor csak itt, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, speciális szakként szervezett képzésekhez, felborítani (és megőrizni) a tradicionális képzési formákat és eljárásokat, hogy azok kielégítsék az előírt és elvárt igényeket.

A fenti (s még több, nem említett), az egyetemek és főiskolák életében nem kis változásokat előidéző oktatáspolitikai döntések nem egységes, koncepcionális formában jelentek meg a közéletben, hanem egymást követő, egymástól látszólag független, egymásnak gyakran ellentmondó, olykor feloldhatatlan konfliktusokat előidéző akaratnyilvánítások sorozataként. Az elhúzódó, az egymástól többnyire független reformok vagy változtatások az oktatási kormányzat folyamatos szabályozási kényszerét vonták maguk után. Egymást érték a jogszabályok, melyek állandó intézményi szabályzatmódosítást illetve szabályzatalkotást kényszerítettek ki. A felsőoktatás-politikának fő eszköze lett a jogalkotás, melynek eredményeképpen a kodifikációs kényszert az egyetemekre és főiskolákra is kiterjesztette: évekig zajlottak az egységes intézményi kódexek megalkotásának munkálatai. Várható, hogy a korrekciós törekvések miatt a jövőben is permanens jogszabály-módosítási kedvvel számíthat a felsőoktatás a tárca részéről. Ez megerősíti azt a programszándékot, hogy a rektor és az oktatási kormányzat között szoros kapcsolatot kell kiépíteni és tartani, kezdeményezésekkel, véleményekkel, tanulmányokkal támogatni és befolyásolni a jogalkotást.

Az ELTE-t méreténél és tagoltságánál fogva sokkal inkább igénybe vette a fent említett történések sorozata, mint az egyszerűbb szerkezettel rendelkező főiskolákat vagy a homogén oktatási szerkezetű egyetemeket. Úgy gondolom, ideje lezárni a folytonos változtatásokkal, szervezeti és jogszabályi átalakításokkal terhes időszakot. Biztonságot és stabilitást kell garantálni a karoknak, intézményeknek, nyugalmat és kiszámíthatóságot az oktatóknak, kutatóknak, dolgozóknak és hallgatóknak. Ezért nem tervezem új szervezetek kialakítását vagy meglévők gyarapítását, nem gondolkodom átszervezésekben. Úgy vélem, érett a helyzet arra, hogy ne a formákról és eljárásokról legyen újra szó, hanem a tartalmakról. Azt próbáljuk meg együtt, oktatók, kutatók, hallgatók és dolgozók, hogyan lehet jobban szervezni a folyamatokat, hogyan működtethetjük sikeresen az universitas gépezetét.

Karok szövetsége

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem erős, megtörhetetlennek tekintendő tradíciója a karok autonómiája. Ez a sokszor hibáztatott, sokak által támadott, víziók szerint decentralizációhoz, eszköztelen egyetemvezetéshez vezető, a politikai elképzelésekkel és a jogi szabályozás filozófiájával szembe forduló szerkezet azonban nem csupán igazgatásszervezési kérdés. Szilárd hagyomány áll mögötte. Hosszú múltja azonban nem minősíti, a tartós szokás nem feltétlenül jelent jót vagy rosszat. Ami régi, még nem biztos hogy tökéletes, de nem is feltétlenül elavult. Adottság. A tény viszont az, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem így működik. Jelenleg elsődlegesen a karokban rejlik az egyetemi identitás, a hallgatók, öregdiákok és oktatók azonosságtudata. Kevés kivételtől eltekintve a kötődés fakultáshoz szól, a kohézió ezen a szinten jelenik meg. A karokon folyik a képzés, a karokon dolgozó oktatók és kutatók mutatják fel az eredményeket, itt folynak a kísérletek, a közös erőfeszítések, itt válik láthatóvá a munka sikere. A kari közösségek szolidaritása a legerősebb, az elkötelezettség itt a legnyilvánvalóbb. A kari önazonosságot erősítik olyan szimbolikus üzenetek is, mint a campusok, a különálló épületek, az eltérő jelképrendszer. Ez a tagozódás nem véletlen, hiszen a karok szerveződése tudományszakok mentén zajlott, a karokon dolgozók nem csupán munkatársak, de egymást értő tudós kollégák. Azonos a nyelvük, hasonló módon gondolkodnak, közel állnak egymáshoz kérdéseik és válaszaik. Ezt az erős összetartó erőt még az oktatásszervezésből adódó új körülmények, a karok és szakok közötti egyre szabadabbá váló átjárhatóság, az egyre nagyobb számban megjelenő interdiszciplináris kutatások és stúdiumok sem tudták számottevően gyengíteni, noha a hallgatói szerveződések szintjén a korábbinál jóval erősebben jelenik meg, és több akcióban is képes volt az ELTE egységes fellépésre (vö. Educatio-kiállítás)

Ezzel a tradícióval nem lehet nem számolni. Ellentétben ugyanis a centralizált nagy amerikai és európai egyetemekkel, ahol a karok alkalmanként alig jelentenek többet oktatásszervezési keretnél; szemben a szűkebb szakterületből, netán egy karból kinövekedett homogén universitasokkal, ahol a kari tagozódást inkább a természetes belső munkamegosztás vagy szakosodás idézte elő; végül eltérően a főiskolákból kinövekedett városi egyetemektől, melyek szükségképpen központosítottak voltak, s ezt erősíti a várossal, a gazdasági környezettel fennálló viszony is, az Eötvös Loránd Tudományegyetem a nagy, szakmailag tagolt egyetemek modelljét mutatja. A szervezeti tagoltságot más tartalommal, de növelte az ún. integráció, bonyolította a belső szerkezeti átalakulás.

Az egyetem a felsőoktatási törvény 18. §-a értelmében az a szervezet, mely mindazokat a jogokat gyakorolja, gyakorolhatja, melyeket a jogalkotó a „felsőoktatási intézmény” számára biztosított. Ahogy a törvény indoklása fogalmaz, az egyetem feljogosítottságában nagy hangsúlyt kap a tradíciókra épülő és a felsőoktatás lényegét kifejező oktatási, kutatási, szervezeti és működési, valamint gazdálkodási autonómia, amelynek szabályozása törvényben vagy törvényi felhatalmazás alapján történhet. Ezeket a jogokat, azonban csak az egyetem érvényesítheti, annak belső szervezeti egységei nem, vagy csak szervezeten belül annyiban, amennyiben a felsőoktatási intézmény struktúrájának kialakításakor visszabontottak vagy visszabonthattak valamennyit az egyetemi hatáskörökből. Az így kialakított mintának megvan a maga igazgatási és gazdasági logikája, hiszen az állammal tartott kapcsolatban, a paralel felsőoktatási intézményekkel kialakított viszonyban vagy a nemzetközi felsőoktatási térségben megjelenő intézmény reális feltételeivel néhány kivételtől eltekintve az egyetem rendelkezik. A globalizálódó világban a nagyobb erőkoncentrációra képes egyetem léphet fel eséllyel; a külső modelleket követő intézmények, az Unió egész felsőoktatási rendszere az egyetemet tekinti partnernek. Emellett egyre több az olyan feladat, melynek megoldása az egyetem szintjén szervezhető meg csak racionálisan.

Az ellentét a kari és az egyetemi szint között azonban látszólagos. Tartalmilag az egyetem a karok (s persze a többi, nem kari szervezeti egység) összessége és fordítva. Egyetem és kar ugyanannak a jelenségnek két oldala. Mind az egyetem, mind a karok egymásra vannak utalva. Szembenállásuk (szembeállításuk) a türelmetlenség, a megnemértés, a konszenzushiány a szétválasztatlan funkciók és hatáskörök zavaros működésének eredménye. S persze a forráshiányos működés gazdasági feltételeinek szűkössége, mely sokszor egzisztenciális küzdelemmé fokozta le a szakmai nézeteltéréseket.

Meggyőződésem szerint az egyetem karok szövetsége. A karokon működő tudós elmék és oktatók, tanulni vágyó hallgatók végzik az egyetem alaptevékenységét: a képzést és a kutatást. Az egyetem feladata pedig, hogy segítse, megszervezze ezt a tevékenységet, levegye az oktatók, kutatók válláról a szervezési- igazgatási feladatokat, „értékesítse”, a kutatók sikereit, tudatosítsa a képzési minőséget, menedzselje az oktatókat, a kutatókat és a hallgatókat. Közvetítse ki a tudást, pályázzon a kutatások feltételeire, segítse polgárait az eligazodásban. Informáljon, szolgáltasson, támogasson. A külvilág is egy egységes egyetem felé fordul, mindinkább szükséges az egyetem külső megjelenésének koordinálása, mely meggyőződésem szerint egyik csatornája lehet az egyetemi identitás továbbfejlesztésének. Tartalmi erősítése az identitásnak a karok önazonosságának és eredményeinek integrálása, formailag pedig egy erős külsőségekben is megjelenő egyetemi imázs megfogalmazása. A kettős meghatározás alapját képezik az egyre nagyobb szerephez jutó interdiszciplináris kutatások, karközi projektek, az egyetem által szervezett egyetemközi és külső partnerszervezetekkel, konzorciumokkal bonyolított programok.

Mindezek tudatában vallom, hogy a sikeres egyetem feltétele az együttműködés, a konszenzusos döntésmechanizmus. Fokozni kívánom a döntéseket megelőző egyeztetési eljárások hatékonyságát, s a lehetőségekhez mérten egyetértésen alapuló javaslatokat tenni a határozathozatalnál. Ennek érdekében rendszeressé tervezem tenni a dékánok informális egyeztetését, számítok a volt rektorok, dékánok, a professzori tanácsok támogatására. A jól működő egyetem elengedhetetlen feltétele az érdekképviseletekkel való rendszeres konzultáció, a hallgatói önkormányzattal, a közalkalmazotti tanáccsal, a szakszervezettel történő egyeztetés.

A konszenzusos döntéshozatali gyakorlat kialakításának természetes velejárója, hogy a különböző érdekeket képviselő, különböző szinteket reprezentáló résztvevők akceptálják egymás érveit, s feltétele, hogy aktuálisan képesek legyenek belátni a minőség és a teljesítmény szempontjaira épített közös érdekek fontosságát. Hacsak külső kényszerek nem hatnak, kellő időt kell biztosítani a gondos és alapos előkészítésre, ami alatt megismerhetők a szakmai érvek és ellenérvek, levezethetők a viták és egyeztethetők a nézetek. Ez várhatóan növeli a döntéshozatal időtartamát, ami azonban a pontos és ésszerű hatáskör-meghatározással, jó munkamegosztással és racionálisan felgyorsított adminisztratív előkészítéssel ellensúlyozható.

Az intézményfejlesztési tervben is megfogalmazódott, hogy a különböző irányítási szintek, tanszék, intézet, kar, egyetemi központ „feladata, hatás- és felelősségi köre, összhangban a szubszidiaritás elvével, egyértelműen körülhatárolt legyen”. A megfelelő vizsgálat, egyeztetés és értékelés után a hatásköröket, feladatokat oda javaslom telepíteni, ahol azok eredményesebben elvégezhetők, és ahol elvégzésük feltételei rendelkezésre állnak.

A hatékony egyetemi koordináció és eredményes feladatteljesítés érdekében a rektorhelyettesi hatásköröket a munkamegosztás világos szabályainak rögzítésével egyértelműen kívánom meghatározni és kiterjeszteni azokat a munkamegosztás világos szabályainak rögzítésével. A nemzetközi, a tudományos és pályázati, valamint az oktatási és hallgatói ügyek kívánnak megítélésem szerint legfelsőbb szintű vezetői képviseletet. Úgy vélem, hogy szükség van a stratégiai és az operatív döntésmechanizmusok határozott szétválasztására és külön kezelésére. Ez az érdemi fórumok tehermentesítését hozhatja, egyúttal az operatív döntések előkészítésének és ezzel maguknak a döntéseknek a meghozatala is gyorsulhat. Tekintve az egyetemi tevékenység bizonytalan gazdasági és zavaros jogszabályi környezetét, tényként kell leszögezni, hogy a döntések három pilléren nyugszanak. A szakmai szempontok mellett a gazdasági és a jogi-igazgatási érvek is alapos megfontolást igényelnek.

Az egyetem irányítása és működtetése vonatkozásban meg kívánom valósítani az intézményfejlesztési terv 2007-ben megfogalmazott célkitűzését, hogy ti. „a jelenleginél jóval hatékonyabban, átlátható módon, világos elvek és szabályok mentén valósuljon meg”. A föntebb mondottakkal összefüggésben nem kívánom átszervezésekkel és/vagy szabályzatmódosításokkal tölteni az időt. A szabályzatainkban rögzített demokratikus szervezet eljárási rendje mentén kívánom a döntésalkotást működtetni, de a processzusok ésszerűsítésével és egyszerűsítésével, a folyamatok pontos leírásával, az áttekinthetőség fokozásával szándékozom jobbá és gyorsabbá tenni a határozathozatalt.

Kutatóegyetem

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem legnagyobb ereje tudományos és képzési nívója, s ezáltal az egyetem élenjáró példamutatása az egész országban. Olyan érték ez, melyet nem lehet kellőképpen hangsúlyozni, s melynek megtartása mindenkor legfőbb feladata az intézménynek csakúgy, mint a vezetésére hivatottaknak. Elfogadva azt a tételt, hogy a felsőoktatásnak a kutatáson kell alapulnia, (s hogy a felsőoktatási térség kialakítása csak az európai kutatási térség kialakításával párhuzamosan hajtható végre), vagyis a kutatás és a képzés szerves szimbiózisát, hitet kell tennünk a tudományos tevékenység feltételeinek fejlesztése mellett. Minőségi oktatás csak ott és akkor folyhat, ahol és amikor magas színvonalú kutatás áll a háttérben. A színvonalas és eredményes kutatás pedig csak a kutatás minőségi feltételeinek megteremtése esetén várható.

Az ország tudományos eredményeinek kétharmadát adó, ugyanakkor változatlanul az 1991-es bázisév egy főre jutó támogatását „élvező” egyetemi kutató szféra számára kitűnő lehetőség a kormányzat által meghirdetetett, s tárcaszándékok szerint a kutatóegyetemi címhez társított TÁMOP pályázat. Különös jelentőségét adja, hogy a költségvetési támogatástól elkülönülő, tudományos célokra fordítható összegekről van szó, melyek így valóban a kutatás és fejlesztés céljait szolgálják majd. A kiírás szerint a pályázati győztesek számára lehetőség nyílik kutatási nagyberendezések telepítésére, külhoni professzorok meghívására és a kutatóink külhoni egyetemi tanulmányutakra történő kiküldésére, posztdoktori ösztöndíjak szaporítására.

Mindent el kell követni azért, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem jellemző tudományos kapacitását, kiváló tudósainak eredményeit megsokszorozva ne csak tartsa helyét az élmezőnyben, de stabilizálja, s erősítse elsőségét. Nem lehet kérdés, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem a kutatóegyetemi cím várományosa és birtokosa kell, hogy legyen. A kutatóegyetemi rang elnyerésének feltétele a hatályos kormányrendelet szerint, hogy a folyamatos, stratégiai jellegű alap- és alkalmazott kutatás a felsőoktatási intézmény és szervezeti egységeinek többségénél a működés meghatározó részét képezze, jelentős hazai és nemzetközi kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységet végezzen, amelynek eredményeit magas hatásfaktorú folyóiratokban és könyvekben, szabadalmakban, új eljárásokban, közhasznú alkotásokban jelenítse meg, és azokat az oktatásba közvetítse. Követelmény továbbá, hogy az intézmény a tehetséggondozást a képzés minden szintjén kiemelt feladatként végezze, ezen belül is kiemelkedő teljesítményt nyújtson a doktori képzés területén, s végül mind a kutatás, mind a képzés területén széles körű nemzetközi együttműködéseket folytasson. Ezeknek a kritériumoknak az egyetem megfelel. Lehet polemizálni azon, hogy a fenti tulajdonságok értékelésére forgalomba hozott méréstechnika mennyiben reális (és igazságos) –, de az vitathatatlan, hogy az ilyen összetett módon megfogalmazott követelményrendszernek az országban talán ha tucatnyi intézmény tud eleget tenni. Nemcsak az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek, de az országnak is alapvető érdeke, hogy egyfelől ezeket a képességet az arra érdemesek nemzetközi megmérettetésnek tehessék ki, bizonyítandó minőségüket. Ennek azonban feltétele a nemzetközi mezőnyben mérlegelésre bocsátottakét némiképp közelítő finanszírozás. Másfelől ez szükséges ahhoz, hogy az megtermelt értékek, felmutatott eredmények ne avuljanak el végzetes gyorsasággal, hanem legalább a lépésarányt tartani tudja az ELTE a versenytársakkal a nemzetközi színtéren.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia közösen működtetett kutatócsoportjainak szerződése 2011-ben lejár. Az új pályázati periódusban arra kell törekedni, hogy legalább pozíciójukat megőrizzék az ELTE kutatói (79-ből 21), de célként kell kitűzni a kutatócsoportok számának növelését.

A tudományosság jelentőségét erősíti a tény, hogy a felsőoktatásban tevékenykedők kiválasztási rendszere tudományos szempontokon nyugszik. Az alkalmazás és az előmenetel a tudományos minősítés különböző formáihoz van kötve, utóbbi időben az előadói alkalmasságtól a habilitáció is a tudományos megmérettetés irányában mozdult el. Az egyetemi pályán minden előrelépés alfája és omegája a publikáció, a kutatási eredmények, a nemzetközi tudományos kapcsolatokban részvétel, tudományos közéleti tevékenység, tudományos elismertség.

Egy tudományegyetem számára evidencia, hogy a tudósutánpótlásról gondoskodjék. A doktori képzés, a doktori iskolák az egyetemi felfogásban ezt a célt szolgálják. A doktori iskolák és a doktoranduszok számát tekintve az Eötvös Loránd Tudományegyetem – mint annyi másban is – ranglistavezető. 1.576 PhD hallgatója duplája az utána következő intézményének. Sajátos paradoxona ennek, hogy az ELTE a kibocsátott tudósjelöltekkel nagy számban erősíti a konkurenciát, hiszen elképzelhetetlen valamennyi kiváló végzős alkalmazása.

A doktori képzés dilemmája, hogy míg egyes szakokon a szakmai karrier építőköve a PhD, más (elsősorban „piacorientált”) képzések esetében nem része s nem is igazi alternatívája a praxis kínálta életpályának. Talán összefügg ezzel az a vita is, mely a hagyományos tutorális rendszer és az iskolarendszerű képzés hívei között zajlik. Amíg az elitképzés preferálása a zártabb, személyesebb tudósképzésnek kedvez, addig a bolognai rendszer háromfokozatú képzés- koncepciója a nagyobb létszámú szervezett képzés irányába mutat.

A PhD képzés kardinális kérdésének tartom a konferenciák, publikálási lehetőségek biztosítását vagy növelését a doktorandák és doktoranduszok számára. A benyújtott TÁMOP pályázat keretébe igazított PhD képzés-fejlesztés a doktori iskolák nemzetközi kapcsolatainak adhat új távlatot.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos pozíciója, pályázati esélyei, nemzetközi megméretetése megköveteli a tudományos fokozattal rendelkező és habilitált oktatók számának növelését. Az egyetemnek segítenie és támogatnia kell a Tanító és Óvóképző Kar, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar ez irányú erőfeszítéseit, ösztönözni az egyetem karain a fokozatszerzési eljárásokat, beleértve a Magyar Tudományos Akadémia doktora címek megszerzésére irányuló szándékokat is. Aligha lehet kérdés, hogy ebben a vonatkozásban nagy jelentősége van a publikációs lehetőségek kiszélesítésének, a publikációs szándékok támogatásának és szervezésének, a meglévő folyóiratok szélesebb körű elérhetőségének, az ELTE Eötvös kiadó szerepének.

A kutatás-finanszírozás jelenleg elsősorban pályázati forrásokra támaszkodhat. A költségvetési támogatásban ugyan elvileg megjelölnek egy kutatás-finanszírozási hányadot, ez azonban a hajdani támogatási torta címkézett újrafelosztását takarja csupán, amit az intézmény kénytelen többnyire működési feltételeinek biztosítására fordítani. Változatlanul az uniós támogatású programokra, az OTKA pályázatokra, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap projektjeire, az OKM pályázataira támaszkodhatnak kutatóink, melyhez csatlakoznak a nagyobb európai pályázati rendszerek, mint Jean Monnet, a COMENIUS, a Leonardo, a SOCRATES. Ezek a lehetőségek a pályázati tevékenység jelentős fejlesztését, hatékonyságának növelését jelölik ki feladatként. A fentebb említett TÁMOP esetleges sikere esetén jelentősen könnyebb lenne a helyzet, melyhez szándékom szerint csatlakoztatni kell a versenyszféra szereplőivel kötött megállapodásokat, támogatási és innovációs forrásokat.

Korábban az ELTE tudományos potenciálját bizonyította a publikációs tevékenységet összefoglaló Publikációs Almanach. Az ilyen összegzések a jövőben sem haszontalanok, hiszen érvként és bizonyítékként szolgál a minőség igazolására. Nem biztos azonban, hogy ennek papíralapúnak kell lennie. A honlap kiváló lehetőséget biztosít a dokumentálásra, az aktuális adatok folytonos frissítésének esélyével. Ez a forma még akkor sem haszontalan, ha a Magyar Tudományos Akadémia elektronikus publikációs adattára a tudományos élet egy jelentős metszetének tudományos tevékenységét összefoglalja. A Magyar Tudományos Akadémia értékelési rendszerének a hivatkozási index irányába történő elmozdítása felvetheti egy hazai társadalomtudományi hivatkozási adatbázis kialakítását, mely szolgáltatásként jelenhet meg az egyetem oktatói, kutatói számára, meghatározó pozíciót biztosítana az egyetemnek az országban.

A tudományos és pályázati ügyek, kutatási és innovációs teendők, a tudományos kapcsolatok kézbentartása, irányítása és szervezése teljes embert kíván. Ennek megfelelően ezeknek a feladatoknak a felelőseként tervezem a tudományos ügyek rektorhelyettesének a pozícióját megerősíteni.

A képzések jövője

2005-ben, a Felsőoktatási törvény kapcsán az akkori oktatási miniszter szombathelyi beszédében kifejtette, hogy hallani sem akar az elitképzésről, mert az ellentétes a nemzetközi tendenciákkal, a felsőoktatás átalakulásával. 2009-ben Szegeden az oktatási és kulturális miniszter azt fejtegette, hogy eljött a színvonal ideje, lezárult a mennyiségi korszak. Ez utóbbi tétel áll közelebb az Eötvös Loránd Tudományegyetem hitvallásához. Az ELTE lényegéből fakadóan az elitképzés képviselője és szorgalmazója, ennek okán megszenvedője is a rendszerváltást követő két évtized hallgatói eltömegesedésének, elitképzés-ellenes oktatási politikájának. Csak reménykedhetünk abban, hogy ez a kedvező oktatásfilozófiai fordulat tartós marad és finanszírozási szándékkal is párosul.

Sok egyéb kisebb-nagyobb kérdés mellett a képzésekkel összefüggésben három lényeges probléma kezelése áll az egyetem előtt. Értékelési periódusában van az ún. bolognai-rendszer, mely megengedi azt a feltételezést, hogy a jelenlegi státustól esetleg el fog mozdulni a szabályozási keret. Kísérőjelensége a tapasztalatösszegzésnek az újabb ismeretszerzés: az intenzifikálódott a mesterképzés, s annak konzekvenciái vannak napirenden. A bologna – rendszer felülvizsgálatával egy időben újra vitatémává lett a tanárképzés ELTE-modellje, egészen pontosan annak egy szelvénye, elsősorban a természettudományos képzés iránti érdektelenség miatt. A tanárképzés egyes területeitől történt látványos országos hallgatói elfordulás kiváltotta a Magyar Tudományos Akadémia Oktatási Bizottságának határozott reakcióit is. A polémia az érdekelteket egészen a bolognai – rendszerrel történő szakítás felvetéséig is elvezette.

A bolognai processzusra vonatkozó nyilatkozat óta, az európai felsőoktatási térséghez csatlakozó magyar felsőiskolák világában állandó beszédtéma a külföldi hallgatók számára szervezett idegen nyelvű képzés ügye. A nemzetközi színtéren való helytállás egyik fokmérője a külhoni hallgatóság magyarországi tanulmányainak számszerű növelése. Ebben a versenyben is helyt kell állnunk, hisezn az említetteken túl szakmai, reputációs és financiális indokok is mellette szólnak.

Az alap- és mesterképzés kiteljesedésének esztendeit éljük, s úgy tűnik, igaza volt az egyetemi szférának a bevezetés körül lefolyt vitákban. A tény, hogy a rendszer bevezetésekor az alapképzés funkciójának pontosítása Magyarországon a politika szintjén, és a jogszabályokban is elmaradt, forrásává lett egy, a két fokozat viszonyát befolyásoló konfliktusnak. A jogalkotó (az Oktatási és Kulturális Minisztérium) egyszerre képviselt két álláspontja élesen ellentmondott egymásnak, ami elbizonytalanította a gyorsított tempóra kényszerített felsőoktatás szereplőit. Egyszerre kellett(volna) eleget tenni annak a követelménynek, hogy az alapképzés szakképesítést adjon azoknak, akik el kívánják hagyni a felsőoktatást és ki kívánnak lépni a munkaerőpiacra, illetve annak az elvárásnak, hogy a hallgató számára időt adjon a döntésre és választáshoz a szakmák között, vagyis általános megalapozást nyújtson számos irányba történő jövőbeli elmozduláshoz. A szomorú (s az egyetemre nézve következtetéseket megengedő) helyzet az, hogy a piacnak minden jel szerint fogalma sincs a két diploma közötti minőségi különbség jellegéről. Az MKIK Gazdasági és Vállalkozáskutató Intézet jelentése szerint egy 2009-ben 1306 cég humánpolitikai vezetőjének mélyinterjúval lefolytatott vizsgálat eredményeképpen rögzíthető, hogy a piaci szereplők 77%a még nem értelmezte a különbséget a diplomák között, s a maradéknak is csak 6%-a tervez alapdiplomás pályakezdőt fölvenni. (Ők azonban érzékelve az oklevél alacsonyabb rangját, más beosztást, kevesebb fizetést kínálnak.) Ha nem változik meg a piaci magatartás, ez nyilvánvaló következménnyel lesz a képzési érdeklődésre, és az alap-és mesterszak viszonyára egyaránt. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem e vonatkozásban növelhetné aktivitását a gazdasági szféra szereplői irányába, tájékoztatással, partnerkapcsolatok kialakításával, marketingpolitikával tudatosíthatná kibocsátott hallgatóinak tudásszerkezetét, a diplomák tudástartalmát.

Amikor az egyetemnek összegeznie kell tapasztalatait, számba kell azt is vennie, milyen a társadalom reakciója a többfokozatú képzésre. Sem az oktatáskutatók, sem pedig az oktatási kormányzat nem számoltak a jelöltek elképzeléseivel az ilyen típusú képzés folytatásáról (de nem is kísérelték meg felmérni a lehetséges tendenciákat). A 2006-ban országosan felvett 76.168 elsőévesből (az adat tartalmazza a nem túl nagy számú osztatlan képzésre felvetteket is) 2009-ben 12.221-en jelentkeztek mesterképzésre. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek a jövőt reálisan megtervezendő, komoly felmérést kell készítenie arról, kik és milyen megfontolásokból jelentkeztek (illetve nem jelentkeztek) mesterképzésre, mik az esélyei a mestereknek, milyen aránnyal lehet a jövőre számolni. Ugyanakkor nyilván az is mérlegelendő, hogy kell a tartalmat megosztani az alap- és a mesterképzés között. A bolognai szisztéma magyarországi kialakításainak ismert sajátossága, hogy az „erősre” sikerült alapszakok piacképessé teszik a magyar végzett baccalaureatust a munkaerőpiacon csakúgy, mint a nagy külhoni egyetemek mesterképzésein. Nyugat-európai egyetemek visszajelzései szerint a magyar alapképzések a legmagasabb színvonalat jelentik az ő képzési nívójukhoz viszonyítva. Stratégiai kérdés annak eldöntése, mi az egyetem célja a bolognai processzus alapképzésével illetve mesterképzésével. Erre nyilván válaszokat fog megfogalmazni az Oktatási és Képzési Tanács vizsgálata, melyben szó kell, hogy essék a képzési terv, a tanterv, a képzési és kimeneti követelmények állapotáról, esetlegesen szükséges módosításáról vagy annak kezdeményezéséről.

A tanárképzés tekintetében az ún. ELTE modell kimunkáltan áll a képzések szolgálatában. A tapasztalatok levonása a jövő feladata, de már most úgy tűnik, jelentős a változtatást követelők csoportja. A bolognai rendszer esetleges oktatáskormányzati felülvizsgálata azonban még távolabb van. Addig az alap- és mesterszintek közötti átjárás könnyítése, a keretek enyhítése látszik célravezetőnek. Úgy tűnik, a társadalomtudományos és természettudományi minták közötti feszültség a bolognai rendszer kötöttségeinek némi oldásával kezelhető. Szándékom és célom, hogy ha szükséges, a jogalkotó meggyőzése útján annyi jogszabályi enyhítést érjek el a bolognai rendszerre vonatkozó jogszabályban, hogy részben a képzés egy éves terjedelmi változása, részben az alapképzés-mesterképzés közötti határok mozgatása révén kezelhetővé váljon a probléma.

Egyes tanárszakok iránti csökkenő érdeklődés mögött egyértelműen a tanári életpálya tervezhetetlensége és bizonytalansága áll. Összefüggésben számos olyan további változással, mint az iskola helye a társadalomban, a tanár-diák és tanár – szülő viszony módosulása, az információs robbanás, a pedagógusi eszközrendszer, a jogi környezet átalakulása, a tanári pálya tekintélye, megbecsültsége a korábbiakhoz képest látványosan romlott. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, mint a pedagógusképzés központja, az ország első egyeteme, teljes reputációjával képes és köteles arra, hogy az oktatási kormányzatnál kezdeményező lépéseket tegyen a helyzet orvoslására. Az egyetem nem tudja ellensúlyozni a pedagóguspálya megbecsültségével összefüggő társadalmi nehézségeket, de nem is feladata. Kötelessége a kormányzat irányában megfogalmazott jelzések továbbítása, valamint az ország legátfogóbb pedagógusképzést megvalósító intézményeként felkészülés arra a várható felsőoktatási programcsomagra, mely a pedagóguspálya és a pedagógusképzés színvonalának és elismertségének növelésére, hajdani tekintélyének helyreállítására irányul.

A tanárképzés kapcsán megerősödő, de a Magyar Tudományos Akadémia és a természettudományi-műszaki szakok által régóta szorgalmazott képzéstámogatási szándékok, melyek a természettudományos képzés állami favorizálását szorgalmazzák, nyilvánvaló szerkezetmódosulásokat valószínűsítenek, melyekre érintettsége okán az Eötvös Loránd tudományegyetemnek is fel kell készülnie. De külön feladata az egyetemnek az is, hogy a természettudományos és azon belül a tanári szakok iránti kedvet ismeretterjesztő programokkal, a középiskolákkal kialakított folyamatos együttműködéssel növelni próbálja.

Az intézményfejlesztési terv szerint az ELTE közoktatási intézményei szorosan kapcsolódnak a pedagógusképzéshez, mind az alapképzésben (tanító és óvópedagógus), mind pedig a mesterképzésben (tanár). Az ELTE fenn kívánja tartani közoktatási intézményeit a következő évtizedben, továbbiakat azonban nem tervez létrehozni. Az ELTE el kívánja érni, hogy a közoktatási intézményei szakmailag szorosabban kapcsolódjanak a pedagógusképzéshez, országosan mértékadó szakmai szerepük erősödjön. Az oktatási kormányzat jelenlegi elképzelései ezzel ellentétben a finanszírozás oldaláról kérdőjelezik meg az egyetem közoktatási intézményeinek funkcióját. Amennyiben ezt a miniszteriális álláspontot nem sikerül befolyásolnunk, stratégiai döntést igényel, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem saját forrásaiból vállalja-e a kieső állami finanszírozás pótlását és ezzel elitképzése számára elitintézményeket tart fenn a közoktatásban, vagy sem.

Az idegen nyelvű képzések ügyében az Eötvös Loránd Tudományegyetem esélyei nem rosszak, de eufóriára sincsen ok. Egyfelől a nemzetközi tekintély, a hírnév az alapozáshoz és az oktatási kapacitás elvileg megvolna, de úgy tűnik, hiányzik a motiváció. Másfelől a mezőny, amelyben az egyetem harcba indul a külföldi hallgatókért, rendkívül népes, s számos versenytárs áll a rajtvonalon, köztük sok rutinos, illetve helyi előnyökkel rendelkező.

Az nem kérdés, hogy az egyetem tudós kutató oktatói többségükben képesek idegen nyelvű előadások tartására, de az elvitathatatlan, hogy más egy teljes kurzust tartani elméleti előadásokkal és szemináriumokkal, mely teljes értékű kreditet alapoz meg. S kétségtelenül időigényesebb, nagyobb erőfeszítés idegen nyelven, sok esetben írott tanagyag nélkül vezetni a kurzusokat. A külföldi hallgatók jelentős tandíjért vesznek részt a képzésben, többen közülük anyanyelvként kezelik a vonatkozó nyelvet és meglehetősen magasak az elvárásaik is. Ahhoz, hogy ezt a helyzetet vállalja az oktató, semmiképpen sem a kötelezés eszközét kell használni, hanem nyilvánvalóan ösztönző elemeket kell bekapcsolni. Ennek kapcsán is szükségesnek tartom az óraterhelésre vonatkozó törvényi előírás felülvizsgálatának kezdeményezését, amellyel lehetővé válna órakedvezmény biztosítása is.

A külföldi hallgatókért jelenleg egyszerre szállnak versenybe a nagy múltú nyugat-európai és amerikai, ausztrál egyetemek, saját nyelvükön kínálva kurzusokat angolul, németül, franciául. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közel azonos pozíciókban álló kelet-közép-európai felsőiskolák (Prága, Krakkó, Varsó, Pozsony, Kolozsvár, Maribor, stb.) is hasonló programmal készülnek a versengésben. A hazai versenytársak közül számosak számára pedig egyenesen a túlélési stratégia részét képezi az idegen nyelvű képzés megszervezése és mihamarabbi beindítása. Az esetleges fizetőképes keleti (orosz utódállamok, arab térség, Távol-Kelet) irányból érkező hallgatók esetében pedig a nemzetbiztonsági kockázat, a vízumnehézségek alapvető akadályt jelentenek. (Ismert adat, hogy a 2004 óta eltelt hét esztendő alatt a Campus Hungary program keretében, kormányzati támogatással, intenzív nemzetközi kampánnyal mindössze két ezer fővel sikerült megnövelni a hazánkban tanuló külföldi hallgatók létszámát [jelenleg országosan 15 ezer], kiknek fele határon túli magyar, tehát költségmentes hallgató.)

Tekintve ezt a helyzetet, a reális terv az lehet, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem megteremtve a szükséges feltételeket, kidolgozva a motivációs rendszert, alapos előkészítés után, a már működő képzések tapasztalatainak felhasználásával szervezi az idegen nyelvű képzést. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen már bizonyított, folyó képzéseket feltétlenül tovább kell vinni, a reálisan hallgatóra számító, előkészített képzéseket pedig meg kell indítani.

Stratégiai kérdés annak eldöntése, hogy intézményi forrásból támogatott módon, más képzések rovására kezdjenek-e a karok kis létszámú, ráfizetéses idegen nyelvű képzéseket, bízva az esetleges felfutásban. Célszerűnek látszik elsősorban nem az alapképzést, hanem a mester szintet, az LLM képzéseket megcélozni. (Specializáltabb jellege, külön akkreditálható tartalma, tudományos jellege nagyobb eséllyel célozhatja meg a minőséget.) Ezzel kapcsolatban kell megfogalmazni azt a tételt, hogy az idegen nyelvű képzés nem lehet (csak) bevételi kérdés, nem rendelhető alá a minőség kérdése a gazdasági szempontoknak. Nem azért kell idegen nyelvű kurzusokat indítani, hogy átmeneti financiális gondokat oldjon meg, hanem, hogy ezáltal pozitív nemzetközi megmérettetésünk esélyei növekedjenek, az egyetem hírneve gyarapodjon. A nívós képzés hírét a külföldi hallgatók elviszik a világba, de a rossz tapasztalatok rendkívüli hosszú távú károkat okozhatnak.

Az egyetem által meghirdetett idegen nyelvű kurzusok számos szálon kapcsolódnak a minőségbiztosítás kérdéséhez. A külhoni hallgató joggal várja el, hogy a kurzus meghirdetett nyelvén pontos tájékoztatást kapjon, biztos és állandó információs kapcsolatai legyenek, olvashassa a rá vonatkozó szabályokat, használhassa az ETRt, érdemben foglalkozzanak vele a Questurán és hivatalokban, írott (nyomtatott vagy internetes) tananyag álljon rendelkezésére. Nem mellékesek az elhelyezési körülmények és az informatikai kapcsolódási lehetőségek biztosítása sem. E nélkül felelőtlenség a kurzushirdetés. Az egyetem pedig nem engedheti meg, hogy a problémák nagyvonalú kezelése miatt egyes esetek kikezdjék az egyetem jó hírnevét és tekintélyét. Ezért nyilvánvaló, hogy az egyetemnek érdeke és kötelessége a feltételek megteremtése, a kurzusok meghirdetése után pedig a folyamatos érdemi ellenőrzés.

A meghirdetett és elindított vagy elindítandó kurzusoknál minden esetben válaszra vár az a kérdés is, hogy az idegen nyelvű képzés mennyiben fedi le a magyar nyelvű képzést. Ennek birtokában lehet ugyanis magyar hallgatók számára is meghirdetni, s képzésébe betudni.

A minőségbiztosítás és a tehetséggondozás találkozási pontján egyik lehetséges és fontos kitörési pont a külhoni rangos egyetemekkel közösen szervezett hazai idegen nyelvű részképzés, melynek során magyar hallgatóknak úgy biztosít az egyetem részképzést, hogy nem kell külföldre utaznia, a kurzust beigazíthatja saját tanrendjébe. Az ilyen típusú képzések jelentősége, hogy elhozza a nagy egyetemi programokat hallgatóinkhoz, a programok keretében kötött együttműködési szerződések megnyitják a részképzések, esetleg teljes értékű külföldi Ma, MSc, LLM programok teljesítésének lehetőségét. Mindezt a hallgató számára jelentős költségmérsékléssel, az egyéni pályatervek alternatívájának szélesítésével teszi. Az egyetemi vezetés feladata, hogy a már működő ilyen típusú képzések kapcsolatrendszerének kiszélesítésére lépéseket tegyen. Itt is további külső feltétel azonban a nem világos, ellentmondó törvényi háttér korrekciójának kezdeményezése.

A minőségbiztosítás és a nemzetközi ütőképesség egyik lényeges feltétele hallgatóink idegennyelvtudása. A nyelvvizsgával érkezők nagy száma önmagában nem adhat okot megnyugvásra. A középiskolai nyelvismeret csak alapul szolgál, de nem garantálja a szaknyelvi kommunikációt. Az egyetem vezetésének tehát mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a szakmai idegen nyelvek elsajátításának lehetőségét biztosítsa a hallgatók számára.

Mindezek mellett a rektor célja nem lehet más, mint fenntartani az Eötvös Loránd Tudományegyetem ismert értékeit, így a bölcsészettudományi kar sokszínű oktatási struktúráját, a jogászképzés első helyét az országban, támogatni a kibontakozó-félben lévő képzéseket illetve segíteni a versenyben a riválisokkal küzdőket szakokat.

A képzések jelentősége és egyre több irányú kibontakozása szükségessé teszi, hogy fennmaradjon az oktatási és tanulmányi ügyek rektor-helyettesének pozíciója, aki az elkövetkezendő négy évben rendes teendői mellett felelőse lesz az alapképzések tapasztalati értékelésének, a mesterképzések beindításának, az esetleges tanrendi változtatásoknak, a bolognai-rendszerű képzéssel kapcsolatos jogszabály-módosítási kezdeményezéseknek, a meginduló nyári egyetemeknek, az idegen nyelvű képzéseknek, a karközi képzéseknek is.

Helyünk Európában

Az ELTE-ének az újjá formálódó európai térségben csakúgy, mint a világban pozícionálnia kell magát. A határok leomlásával, az Unió felépítésével, a nemzetközi körforgásban bekövetkezett változások átrendezték a hagyományos térképet, s ebben ki kell jelölni az egyetem helyét is. Viszonyítási alapunk elsősorban az Európai Unió és azon belül Kelet-Közép-Európa (Bécs, Pozsony, Prága, Varsó, Krakkó, Zágráb, Belgrád, Kolozsvár, stb.). A Webometrics 6000-es világranglistáján az ELTE csak a 316. helyet foglalja el, (de Kelet-Európában a 8. lett). Erre predesztinál történelmünk legalább annyira, mint pillanatnyi anyagi lehetőségeink. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem közepesen koros európai egyetem; tradíciói, szerkezete, társadalmi tekintélye is ezt tanúsítják. Amerikának, a nagyvilágnak is elsősorban, az öreg kontinens intézményeként; egy uniós tagállam egyetemeként jelentünk kapcsolati tőkét. Ezt a státust kell kihasználnia az ELTE-nek. Ezzel kapcsolatban egyetlen korábban életre hívott kapcsolatot sem szabad egyoldalúan felszámolni, de mérlegre kell tenni a megállapodások teljesíthetőségét, mind az anyagiak, mind a szellemi és szervezési kapacitás oldaláról.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem nagy értéke a múltból megöröklött és továbbfejlesztett bilaterális kapcsolatainak rendszere. A kölcsönös előnyökön alapuló együttműködési szerződések keretében élénk szakmai kapcsolatok és tudományos-kutatási együttműködések alakulhatnak ki. Igaz, miként a gyakorlat bizonyítja, ezek a kontaktusok gyakran erősen személyfüggőek. Az egyetemnek azonban jelentős hasznot hozhatnak, további együttműködéseknek (TEMPUS, ERASMUS) válhatnak alapjaivá. Ezeket a bilaterális programokat –átgondolva realitásukat és a stratégiai hangsúlyokat – minden lehetséges eszközzel támogatni kell.

Speciális kapcsolataink (mint a Konfuciusz Intézet vagy az Egyetemközi Francia Központ) programokat teljesítenek. Miután jelentős hozzájárulást képeznek nemzetközi reputációnkhoz, s a belőlük kiágazó lehetőségek egész sorát biztosítják, továbbvitelük természetes.

Közismert tétel, hogy „ami nem látható, az nincs”. Ennek a megállapításnak konklúziójaként (is) rögzíthető: ha az Eötvös Loránd Tudományegyetem a nemzetközi élet részese kíván lenni, minden lehetőséget meg kell ragadnia arra, hogy a nemzetközi szervezetekben hallassa hangját. Ez esetben azonban már mérlegelni szükséges a ráfordítás – haszon arányát, különös tekintettel az esetleges tagdíjakra is. Szememben prioritást élveznek az európai szervezetek közelségük és hatékonyságuk okán.

Lényeges kérdés a nemzetközi megmérettetés. A különböző rankingekről nagy vita folyik felsőoktatási berkekben, de egy bizonyosnak látszik: a jó helyezés bármilyen listán hírnevet szerezhet az intézményeknek. (Ezek a ranglisták nem az oktatás színvonalát elemzik, hanem a tudományos eredmények nemzetközi láthatóságát értékelik.) Az Eötvös Loránd Tudományegyetem számos szempontból jó pozícióban és eséllyel indul a megmérettetésben. Azon egyetemek egyike ugyanis, amelyek a nehézségek ellenére, az alulfinanszírozottság dacára, nagy küzdelmek árán, megőrizte kiváló eredményeit. Ahhoz azonban, hogy az élbolyba kerüljön, az oktatáskutatók szerint sokkal többet kell tennie a hazai minőségi paraméterek teljesítésénél. Nemzetközi megítélés alá kell bocsátania szakjait, külhoni szakértők, európai bizottságok elbírálását kérve jelenni meg a nemzetközi felsőoktatási piacon. Ez nem történhet egyszerre, de előbb-utóbb rákényszerülünk. Úgy, hogy tisztában vagyunk vele: az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez mérhető nagy európai universitasok közel azonos hallgatói létszám mellett a költségvetési támogatás 3–10-szeresével számolhatnak, ami az amerikai egyetemek esetében ennek sokszorosa, az alapítványi-és magántámogatások nagy hányadáról nem is beszélve. Hiába a magyar tudósok kiváló szürkeállománya, ha a működési feltételek nem rendezettek. Így nem igazságos, egyenlőtlen a versengés.

Említettem már az idegen nyelvű képzést, a külhoni egyetemmel együtt szervezett idegen nyelvű részképzést, hallgatóink idegen nyelvi képzését. E körhöz sorolandó az ERASMUS program kiterjesztésének terve. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem az ERASMUS programok tekintetében is élenjáró Magyarországon. Ez a hatékonyság tovább fejleszthető, ha a létező kapcsolatok szisztematikus kiterjesztését tűzzük célul. A működő ERASMUS–program partneregyeteme vagy fakultása környezetében fellelhető, az ELTE karaihoz, szakjaihoz igazítható intézménnyel könnyen építhető új kapcsolat. A hallgatói részképzések esetén (főként a bolognai rendszerben érintett szakokon) komoly egyezetésre vár az ERASMUS kompatibilitása, helyének és szerepének tisztázása. Hasonló módon ösztönözni kell a hallgatói mobilitást egyéb más programokban, illetve nemzetközi tudományos fórumokon, konferenciákon, vetélkedőkön. Az egyetem hírnevének látványos öregbítését hozzák a jó hallgatói szereplések, helyezések és díjak. Meg kell találni a módját annak, hogy az élő, személyes, tanszéki, intézeti kapcsolatok támogatásával ezeket is az egyetem érdekében intézményesíthesse az ELTE.

Az egyetem több kisebb-nagyobb nemzetközi hallgatói rendezvény hagyományával bír, egységes intézményi nyári egyetem azonban napjainkig még nem született. Az egyetem vezetése által előkészített, a 375. évfordulón első ízben meghirdetett idegen nyelvű nyári egyetem kiváló alkalom az egyetem hírverésének, a jó hallgatói benyomások megalapozásának, a részképzésre visszatérés előkészítésének. Az előadóknak alkalom az idegen nyelvű képzés egyes elemeinek gyakorlati kipróbálására. A kezdeményezést feltétlenül támogatni és megrendezését a továbbiakban is szorgalmazni kívánom. Emellett célom a Kárpát-medencei magyar nyári egyetem meghirdetése is, melynek másfél évtizedes előzményei jelzik a nagy érdeklődést és alapot adnak a sikeres megrendezésre is.

Az egyetemnek belátható időn belül nem nőnek meg jelentősen az anyagi lehetőségei. Ezért fontosnak ítélem a nemzetközi kapcsolatokat támogatni tudó alap életre hívását, a néhány éve működő pályázati lehetőségek fenntartását, lehetőség szerint kiszélesítését. A nemzetközi kapcsolatok jelentőségét aláhúzandó és a feladatok nagy mennyiségét felismerve feltétlenül szükségesnek ítélem a nemzetközi ügyek rektor-helyettesének önálló pozícióját ismét életre hívni. A nemzetközi ügyek rektor-helyettesének nem egyszerűen a nemzetközi ügyek kezelése lenne a feladata, hanem a nemzetközi szereplés fejlesztése, az expanzió kiterjesztése, megmérettetésünk előkészítője és megalapozója, s nem kevéssé a rektor tehermentesítése, akinek a fönt összefoglalt teendők miatt határozatlan ideg rendkívüli feladatai lesznek a felsőoktatási, oktatáskormányzati, gazdasági területen.

Egzisztenciánk és gazdasági közérzetünk

Az ELTE a magyar felsőoktatás rendszerében kutatóegyetemként definiálja magát, és nagy valószínűséggel ezt a címet rövidesen el is nyeri. A kutatóegyetemmel kapcsolatos elvárások olyan feltételeket tételeznek, mely jelentős részben a rendelkezésre álló kutatási forrásoktól, a finanszírozás állapotától is függenek. Így határozottan állítható, hogy a kutatóegyetemi lét szakmai színvonala komoly gazdasági hátteret követel. Többek között gazdálkodási-likviditási kiegyensúlyozottságot, infrastrukturális minőséget, garanciális tartalékokat is, mely a külső és belső gazdasági, társadalmi és szabályozási feltételek függvényében alakul, illetve alakítható. Az elmúlt évek azt bizonyították, hogy a jelenlegi finanszírozási rendszer nem támogatja a felsőoktatás minőségi fejlődését. Az állami támogatás korábban csak reál-, ma már nominálértékű csökkenése komoly nehézségeket okoz a gazdálkodásban. A felsőoktatási intézmények változatlanul magas száma, és ezért az állami támogatás szükségtelen elaprózódása lehetetlené teszik a támogatásfilozófia érdemi átalakítását. Az állami szerepvállalás tisztázatlansága az egyetemek támogatásában (fenntartásában) állandó bizonytalanságot okoz a döntések meghozatalában. A korábbról megörökölt technikák nem illeszkednek a bolognai rendszer szakmai struktúrájához sem. A tárgyévi finanszírozást a megelőző év október 15-i létszáma alapján eszközlik, például a szeptemberi mesterképzés létszámát egy esztendő „csúszással” finanszírozzák. (Az átmeneti időszak finanszírozási problémái pedig nem tematizálják a gondolkodást.)

Egyértelműnek tűnik, hogy a magyar felsőoktatás finanszírozásának rendszerszintű áttekintése, az ellentmondások feloldása és a keretek korszerűsítése oldhat csak a feszültségeken. Miután ez a kormányzati szándékokkal, a pénzügyi és oktatáspolitikával szerves kapcsolatban alakulhat, az Eötvös Loránd Tudományegyetem kezdeményezni fogja a változtatásokat. Minthogy a kérdés feltehetően a legtöbb államilag finanszírozott intézményt érinti, számos szövetségesre számíthatunk. Úgy gondolom helyes, ha az ELTE felajánlja proaktív közreműködését a finanszírozási rendszer átalakítását előkészítő szakmai munkában, de azzal a feltétellel, ha ragaszkodunk az alaposság tételéhez. Indítványozni kívánom, hogy csak átfogó elemző munka után, a szakmai és finanszírozási kérdéseket rendszerben kezelve valósuljon meg a korszerűsítés. Tekintetbe véve olyan szempontokat, mint a hosszú távon kiszámítható támogatások rendszere, a költségtérítéses és államilag finanszírozott hallgatók aránya, a kiválóság extra honorálása, a képzés valódi költségeinek megjelenése a finanszírozásban.

Dékánként a gazdálkodás gyakorlatában volt alkalmam szembesülni az egyetem, illetve a karok finanszírozási problémáival. A viták és a finanszírozási gondok alakulását az elmúlt években, tisztemet letéve már csak távolabbról követhettem. A Szenátus munkájába visszatérve nyugtázhattam, hogy a három éve zajló konszolidációs folyamat egyfajta kiegyensúlyozott gazdálkodást eredményezett, melynek eredményeképpen az egyetem pénzügyi-likviditási helyzete stabil. Ennek okán célszerűnek tűnik az alapelvek, módszerek többségében a folytonosság. Az elmúlt évek megkezdett gyakorlatát szándékozom folytatni a kontrolling tevékenység folyamatos fejlesztésében. Célom az átláthatóság biztosítása, így szorgalmazom a Vezetői Információs Rendszer működtetésének fejlesztését és bővítését, figyelemmel az egyetemi és kari vezetők igényeire. Szeretném, ha a tökéletesített VIR segítségével az egyetem és a karok vezetői folyamatosan figyelemmel kísérhetnék a gazdálkodás eredményeit egyetemi és kari szinten egyaránt. Kiteljesedett formájában ez a rendszer a szakmai vezetők számára is átlátható gazdálkodást biztosít, növeli a lekérdezhetőség sávját és mélységét, így a tájékozódás fokát.

Az egyetem gazdálkodásának meghatározó alapelve a decentralizált gazdálkodás, melynek keretében a dékánok, a szervezeti egységek vezetői a költségvetésben meghatározott keretekkel önállóan gazdálkodnak a jogszabályok és a belső szabályzatok szerint. Álláspontom szerint a magas színvonalú kari szakmai munka csak ilyen feltételrendszerben képzelhető el. Ezért támogatom a rendszer fenntartását és fejlesztését. A decentralizált gazdálkodás költségvetési vitái természetesen vaskosabbak és összetettebbek, mint a centralizált leosztás esetében, de a működőképesség és a tradíciók tisztelete érdekében ezt vállalni kell.

Bár a külső szabályozás egyre rigorózusabb és bonyolultabb, az egyetemnek vállalnia kell a „nyomás” egy részének átvállalásával a folyamatok könnyítését, a működés egyszerűsítését.

Az egyetemi alaptevékenység ellátásának színvonalát az infrastrukturális feltételek alapvetően befolyásolják, ezért ennek folyamatos karbantartása és fejlesztése elengedhetetlen. Különösen fontos ez annak ismeretében, hogy 1997, tehát a FEFA lezárultát követően lényegében a magyar felsőoktatásban érdemi infrastrukturális beruházás nem történt. A PPP-konstrukciók az egyetemek jövőbeli költségvetésének jelentős megterhelésével és az intézmények komoly tehervállalásával együtt járó előnytelen vállalkozások, azokon túl pedig érdemben saját erőből s némi pályázati pénzből lehetett beruházást eszközölni.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem rendelkezik a Szenátus által jóváhagyott vagyongazdálkodási koncepcióval. Ennek aktualizálása, a jelenleg nem hasznosított ingatlanok működésbe vonása kézenfekvő megoldásokat kínál-. (részletesebben lásd az ingatlanoknál). A már folyamatban lévő kollégium-felújítás, a Bogdánfy utcai egyetemi sporttelep építése, a Trefort-kert korszerűsítésének folytatása, a balatonkenesei üdülőtelep korszerűsítése befejezendő feladatként jelenik meg az új rektor számára is.

Mindezek forrásaként az egyetem jelenleg kincstárjegybe befektetett ingatlanértékesítési bevétele, központi forrás (minisztériumi támogatás), és magántőke bevonása jöhet számításba. Mindezek megszerzésének folyamatában, az ország legnagyobb kutatóegyetemének képviselőjeként szándékozom fellépni, annak hangsúlyozásával, hogy egyetemünk infrastrukturális állapota nemcsak intézményi kérdés, de az ország megítélésében is lényeges szerepet játszik.

Komoly lehetőség az ELTE számára a kutatóegyetemi címet kísérő, kiegészítő forrást biztosító TÁMOP pályázat reménybeli 3,5 milliárd forint minél hatékonyabb felhasználása. A pályázati összeg a kutatást szolgáló eszközparkunk jelentős fejlesztésére szolgálhat. A 2010. és 2011. év kiemelt feladatának tekintem ezen pályázat hatékony és eredményes, lehetőség szerint problémamentes megvalósítását.

A gazdálkodás meghatározója a bevétel. Amíg az egyetem a költségvetési támogatást osztja be, nem tesz többet, mint eloszt. A valódi gazdálkodás ott veszi kezdetét, amikor az intézménynek saját bevételei vannak, sőt a kitűzött céljaihoz forrásokat szerez és rendel. A vagyongazdálkodás, a pályázati munka, a (többnyire oktatásból származó) saját bevétel mellett egyre nagyobb hányadnak kell(ene) lennie a magánszféra támogatásának. A fundraising az amerikai egyetemek legnagyobb bevételi forrása. Aligha állíthatjuk, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem alkalmatlan és képtelen lenne ennek kiépítésére és kihasználásra. Határozott célom a szponzorok, támogatók körének kialakítása, az egyetem minél nagyobb függetlenítése a központi költségvetéstől. (Legalábbis közbülső kisebb céljaink megvalósításának finanszírozása tekintetében).

Mint föntebb jeleztem, meggyőződésem szerint a kiszámíthatatlan gazdasági, társadalmi és politikai környezet feltehetően nem kedvez a közeljövőben az intézményfinanszírozásnak. Ezért, ha csak nem sikerül a külső források mozgósítása, szűk esztendők állnak az egyetem előtt. A várható nehézségek és a rapszodikus finanszírozás, a normatívák váratlan változtatásai mindenképpen előtérbe állítják a karközi szolidaritás szempontjait. Stratégiai döntésre kell jutnunk a karokkal a jövőre nézve a kölcsönös támogatás mikénti szervezése vonatkozásában.

A pénzügyi-finanszírozási problémák további lehetséges területe a humánpolitika kérdése, melynek fő elveként tűzöm magam elé az álláshelyek megtartásának programját. (E célkitűzésnek természetesen lehetnek további, más területekre is kiható pénzügyi következményei, amivel számolni kell.) A legfontosabb prioritás tehát a közalkalmazottak, munkavállalók biztonsága, amelyet kedvező esetben kiegészítenek az előre nem garantálható hangulatjavító juttatások.) A meglévő gazdasági feltételek mellett is prioritásként kell kezelni a kiváló fiatal tudósok megtartását, esetleg visszacsábítását; a szakmák kiváló értőinek, ipari és gazdasági szakembereknek bevonását az oktatásba. Az esetlegesen elnyert TÁMOP keretében kiváló külföldi tudósokat lehet meghívni az egyetem katedráira és ezzel is növelni a képzési minőséget.

Minőségbiztosítás

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem rendelkezik intézményi minőségfejlesztési programmal, minőségfejlesztési szabályzattal, minőségirányítási bizottsággal és minőségbiztosítási osztállyal. Van kidolgozott OMHV – rendje és valamennyi mérési tevékenységhez kimunkált kérdőíve. Átgondolt minőségbiztosítási koncepciója, kijelölt gondozási irányai. Most már csak végrehajtani kell az előírásokat, a megállapított folyamatokat. A minőségbiztosítás azonban nem csupán tevékenységet támogató folyamatok szabványosítása, ügyviteli mélységű szabályozása vagy a működés e szabályozásoknak való megfelelőségének kontrollálása. A minőségbiztosítás szerves részét képezi a minőségi működés feltételeinek garantálása.

A minőségbiztosítás területe oly szerteágazó, hogy annak még vázlata is sok egy program keretében. Úgy gondolom, néhány, általam fontosnak tartott vonatkozás kiemelésével elegendő körvonalazni elképzeléseimet.

Az átláthatóság mind az oktatási, mind a szervezési, igazgatási folyamatokban alapvető jelentőségű princípium. Az átláthatóság alapfeltétele a racionális és világos folyamatok rendszere, a követhetőség, a rossz értelemben vett bürokratikus vonások kitörlése a rendszerből. A döntés-előkészítés, a döntés, a végrehajtás egyszerűsítésével, a hatáskörök értelmes és hatékonyságot szem előtt tartó elkülönítésével, ha szükséges, a processzusok folyamatábrás, terminusukat megjelölő és ellenőrzött körülírásával és a nyilvánossággal kívánok eljutni az átláthatóság megvalósításához.

Az információáramlás csatornái működnek, de működésük minősége kívánnivalót hagy maga mögött. Egyre információgazdagabb a honlap, létezik az intranet, adatbázisok nyílnak mega a kutatók és hallgatók előtt az egyetem jóvoltából. Döntést kell azonban hozni az ETR ügyében, meg kell vizsgálni az elektronikus index kérdését, a szolgáltató egységeket (különösen a könyvtárt) fokozottan a digitális szolgáltatások irányába kell fordítani.

A képzés minőségének feltétele az oktatás technikai hátterének biztosítása. Ez érinti az informatikai infrastruktúrát, az oktatási technikát, illetve az oktatók ilyen irányú készültségét. Már elérte az egyetemet a „digitális generáció”, melynek informatikai felkészültsége és ellátottsága sokszor meghaladja az oktatóét, új tanítási és tanulási igényekkel rendelkezik. Az oktatók felkészítése döntő jelentőségű a sikeres oktatás szempontjából. Emellett megengedhetetlen, hogy kurzusok induljanak elérhető írott (papíralapú vagy digitális) tananyag nélkül. Kezdeményezni fogom a karoknál a kurzusok indításához rendelkezésre álló tanagyagok feltételül szabását.

Úgy vélem, az egyetemi oktatóvá válás folyamatában a jelen szerkezetben semmi sem garantálja az előadói készségek, oktatási didaktika, retorikai fogások, pedagógiai módszerek elsajátítását. Országos vizsgálat mutatta ki, hogy a modern pedagógiai módszerek nagyon kevéssé terjedtek el a felsőoktatásban dolgozó oktatók körében. Indítványozni fogom a doktori iskoláknak, hogy képzésük rendszerébe igazítsanak be legalább egy felkészítő kurzust, mely az előadástartás, szeminárium-és gyakorlatvezetés, egyáltalán: a hallgatói közösség kezelése témakörében segíti a fiatal oktatót munkájának megkezdésében. Ahogyan az egyetem világában a kutatás nem válik el a képzéstől, úgy a tudós sem az oktatótól.

Jelek szerint várható, hogy az oktatáskutatók kezdeményezni fogják az oktatási kormányzatnál a minőségi képzés okán az oktatói tevékenység tényleges minőségének értékelését magában foglaló minőség-ellenőrzés irány megvalósítását. Számítani kell egy oktatói előmenetellel összekapcsolódó minősítési-értékelési rendszer megjelenésére is. Ez jelenleg hiányzik az előmeneteli rendszerből.

Ezért is vélem a minőségbiztosítás kardinális kérdésének az oktatói munka hallgatói véleményezését. A tudományos kiválóság mellett az oktatói kvalitások, pedagógiai képességek és jártasságok legalább olyan szükséges velejárói az egyetemi oktatói létnek, mint a kutatói tehetség. A képző szakembernek oktatónak is kell lennie. A képzés eltömegesedése, a sokak által jelzett mind gyengébb középfokú alapozás némiképp felerősíti a pedagógiai elemeket az oktatásban. Tevékenységének tervezésében, a felkészülésben sokat segíthet az oktatóknak az oktatói munka hallgatói véleményezése. Így formalizált visszajelzéseket is kaphat tevékenységéről. Az oktatói munka hallgatói véleményezése körül zajló évtizedes polémia meglehetősen értelmetlennek tűnik a fentiek fényében. Magától értetődőnek kellene lennie, hogy ahogyan a tudóst tudományos eredményei minősítik, s ennek elvégzésére léteznek különféle tudományos fórumok, az oktatómunkát is véleményezik. Úgy gondolom, hogy megfelelő kritériumok teljesítése esetén, garanciális környezetben a hallgatók véleményét intézményesen figyelembe kell venni, s a karokkal közösen ki kell munkálni a véleményezés akceptálásának következményrendszerét.

A tehetséggondozás a kulturális és oktatási tárca vezetőjének őszi beszéde függvényében különös jelentőséget nyert. Az elitképzés felelevenítése lehetőséget ad arra, hogy a tehetséggondozás eddigi koncepcióját kiegészítsük az elitképzés elemével. A tehetséggondozás mintegy keretet adhat az elitképzésnek, az átgondolt kiválasztásnak. De a tehetséggondozás feladata a hátrányos helyzetű kiváló képességű tanulók kiválasztása és pályára állítása is. A tehetséggondozó formák összekapcsolásával, a képzési keretek differenciálásával, a kiválók kiemelésével fokozható a tehetséggondozás eddigi hatékonysága.

Ingatlanfejlesztés

Az ingatlanok fejlesztésének kérdése a karok elhelyezése, a hallgatói kollégiumok és a sportlétesítmények kapcsán vetődik fel mind határozottabban. Középtávon feltétlenül szükséges a jelenlegi elhelyezési gondok megoldása.

A folyamatosság jegyében a megkezdett vagy megtervezett programok befejezése magától értetődő programelem. A Társadalomtudományi Kar lágymányosi helyproblémáinak kezelésére több lehetőség is felvetődhet, a legkézenfekvőbbnek tűnik a megüresedő Rigó utcai épület igénybevétele. Fontos a Trefort-kert korszerűsítésének folytatása. Egyik legégetőbb feladat az egyetem kollégiumainak felújítása, ami szenátusi döntés szerint már 2010-ben elkezdődik és lépcsőzetes folytatása a finanszírozási források függvényében a következő években valósítható meg. Célom a lágymányosi campuson a Bogdánfy utcai sportlétesítmény bázisán tervezett korszerű egyetemi sporttelep kialakítása.

Nem adom fel a korábbi elképzeléseket sem, melyek a jelenleg egyetemi célokra kihasználatlan lágymányosi üres telek beépítésére vonatkoztak. Magánerős vállalkozás, esetleg kormányzati támogatás igénybevételével középtávon megvalósíthatónak látom a beépítést, és lehetőség szerint minél nagyobb területnek egyetemi célokra való felhasználását. Úgy gondolom, pillanatnyilag a campuson a legnagyobb hiány oktatói-hallgatói közösségi terekből van, illetve különféle szolgáltató típusú egységekből, közérttől a menzáig. Az elmaradt mélygarázs kérdése is megoldható volna. Stratégiai kérdés annak eldöntése, hogy megvalósulás esetén karok, szakok, elhelyezésére alkalmas képzési terek vagy kollégium kerüljön-e inkább a felsőbb szintekre. Nem halogatható az egyetem főépületének legalább homlokzati felújítása. A jelenlegi szűkös időkben dolgozóink előnyére lehetne felújítani a balatonkenesei üdülőt, mely sokak számára megkönnyítené az üdülés gondját.

Szolgáltató egyetem

Divatos oktatáspolitikai szlogenként szokták emlegetni, hogy az oktatás és kutatás mellett a 21. századra kialakult az egyetemnek egy új alapvető funkciója, a szolgáltatás. Ez a modell korántsem új, csak modern tartalommal bővülten bukkant fel ismét. Ismeretes, hogy a középkori céhes modell mentén szerveződött itáliai városi egyetemeken a hallgatók vásárolták a tudást, a hallgatók közössége a diákok tudományos-szakmai előmenetele érdekében hívta meg és alkalmazta a professzorokat. Az időközben feledésbe merült és a 20. század fejleményeinek eredményeképpen ismét felbukkant szolgáltató egyetem képe rendkívül nehezen tudatosul a magyar felsőiskolai közvéleményben, de tagadhatatlan tényként kell regisztrálnunk terjedését. A szolgáltatások jelentős része a hallgató-oktató és a hallgató-egyetem kapcsolatok területén realizálódik. A nemzetközi és hazai felsőoktatási intézmények között erősödő verseny sem engedi meg, hogy az egyetem nagyvonalúan kezelje ezt a kérdést. A képzési minőség és az oklevél reputációja mellett harmadik tényezőként ott sorakozik a választási szempontok között a hallgatóknak az oktatási és tudományos kutatási lehetőségek mellett biztosítandó szolgáltatások köre. A hallgatóknak ugyanis nem egyszerűen munkahely, de élettér is az egyetem és annak intézményei.

Az egyetem közösségében nagy számban vannak nem budapesti hallgatók, kiknek számára a kollégium alapvető tanulási feltétel. Nem pusztán a lakhatás, hanem az életkörülmények minősége is fontos szemponttá vált. Nem közömbös a kulturált tisztálkodási körülmények (fürdőszobás szobák) a nyugalom (két-háromágyas elhelyezés), a tanulási lehetőségek (könyvtár), a közösségi terek, az internet hozzáférés, a jó megközelíthetőség mellett, a megfizethető mértékű kollégiumi díj mérlegelése sem. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyik nagyüzeme lett a kollégiumok és a szakkollégiumok működtetése. Az egyetem feladata e körben a lehetőségek lehetséges kihasználásával megfelelő férőhellyel rendelkező, kielégítő minőségű és elviselhető közelségű kollégium létesítése és működtetése.

A kollégiumok jövőjének megtervezésekor értelemszerűen mérlegre kell tenni a számbeli és minőségi igények várható alakulását, a kielégíthetőség gazdasági környezetét és az általános egyetemi képzési érdekeket is. A jelenlegi 3180-as férőhely és az évek óta 3900-4000 körül stabilizálódott igény közötti különbséget bérléssel és/vagy esetleges új építkezéssel lehet kompenzálni, megjegyezve, hogy a hallgatói létszám mérséklődésével párhuzamosan a kollégiumi igények is csökkenni fognak. Ezzel ellentétes hatással lesz a férőhelyekre a korszerűsítés során kétágyassá alakított szobák számának növekedése. Az esetlegesen mégis fölöslegessé váló helyek részben a bérleti szerződések felmondásával, részben a kisebb kollégiumok értékesítésével megszüntethetők.

Az építkezés lehetősége Lágymányoson merülhet föl, magánvállalkozásban, a többször fölvetődött ötlet mentén, megosztott funkciós telek használati (bérleti) ellenértékeként, esetleg kormányzati támogatással, némi magánerővel. A PPP pályázatok (horribilis árakkal elért) látványos csődje ezt a lehetőséget kizárja. Így az egyetem vezetésének feladata lesz ilyen irányú döntés esetén partnervállalkozó felkutatása.

A kollégiumok korszerűsítésére, minőségi életkörülmények megteremtésére viszont minden eszközzel törekedni kell. Nem is lehet ez másként, hiszen a kollégium nem egyszerűen szállás, hanem sajátos életforma, az értelmiségi léthez vezető szocializációs lépcső is. Amióta a kreditrendszer bevezetése és a képzési kötöttség oldása látványosan lecsökkentette a tanulási tér közösségalkotó és kapcsolatteremtő funkcióit, az egyetem fő közösségi fókusza szinte kizárólag a kollégium lett. Ez felértékelte a kollégiumok szerepét a hallgatói tudományos munka végzésében, a tehetséggondozásban, a képzésben egyaránt. Legalább ilyen súllyal esik latba, hogy amennyiben az idegen nyelvű képzések tervezett megszervezése vagy a nyári egyetem megvalósítása kapcsán külhoni diákok elszállásolására kerül sor, számolni kell a tőlünk nyugatra eső országok kollégiumi színvonalának mércéül szabásával.

A fiatal kor természetes velejárója az egészséges mozgásigény kielégítése, a sportolás. Emellett a sport az önismeret, a sikerorientáltság, a szocializáció, az önfegyelem eszköze is. Az elmúlt évtizedekben megszűnt annak lehetősége, hogy az egyetem biztosítani tudja a hallgatók teljes körének a sportolási lehetőséget akár órarendi keretekben, akár azon kívül. A rendelkezésére álló, megmaradt sportlétesítmények ennek töredékét képesek biztosítani, annak nagy részét is piacosított körülmények között. Az egyetem vezetésének ugyanakkor kötelessége az egyébként képzésből folyó természetes kötöttségek (testkulturális képzés részét képező testnevelés, a rekreáció szakok, óvodapedagógus, tanító, gyógypedagógus szakok keretében folyó testnevelés) mellett, az egészséges életmódhoz szükséges mozgáslehetőség biztosításához mindent megtenni (nem csupán hallgatói, de dolgozói érdekében is). A 21. század egyeteme nem mondhat le erről az eszközről. A sportolási lehetőségek szerepet játszanak a különféle egyetemek szolgáltatásai között választó, felvételi jelentkezésének beadása előtt álló diákok és szüleiknek megfontolásaiban is.

Ezért a program részét képezi az évek óta előkészületi állapotban lévő lágymányosi sportpályák létrehozása, a meglévő létesítmények fejlesztése. Fel kell kutatni a sportolási lehetőségeket támogató, vagy annak egyes formáit biztosítani tudó szponzorokat, együttműködésre kész sportegyesületeket. Sportszergyártók vagy forgalmazók támogatását elnyerve a campusokon edzőtermek kialakítását tervezem, s hasonló módon indokolt a testmozgás biztosítása az esetleges lágymányosi kollégiumi infrastrukturális fejlesztés részeként is. A vízi sporttelep felújításával nemcsak a vízi élet és a vízi sportok erősítésével számolok, de más szabadidősportok és az egyszerű egészséges időtöltés lehetőségeinek gyarapítására is. A BEAC irányában a hallgatói amatőr versenysport támogatását szorgalmazom, egyéb vonatkozásban a tömegsport híve vagyok. A Sport Kft-től azt várom, hogy eddigi hatékonyságát megsokszorozva, elsősorban az egyetemi polgárok sportlehetőségeit gyarapítsa. Meg kell valósítani az intézményfejlesztési terv azon pontját, miszerint az egyetemi sportkoncepció legfontosabb elve, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem polgárai számára térítés ellenében legyen biztosított az egyetemi sportlétesítmények használata függetlenül attól, hogy az igénybevevő személy tagja-e egyetemi vagy egyetemhez kötődő sportegyesületnek.

Úgy vélem, a sportlétesítmények fejlesztése nem csupán a hallgatók érdekeit szolgálják. Az oktatók, dolgozók egészséges életmódjához legalább olyan fokon hozzájárulhatnak. Ennek megfelelő publicitásáról is gondoskodni kívánok.

A tudomány és a kultúra szerves együtteséből, a számos kulturális képzésből, az Eötvös Loránd Tudományegyetem erős humán oktatási struktúrájából, de általában az értelmiségi lét alapvető elvárásaiból is következik, hogy az ELTE hagyományainak egyike a képzésen messze túlmutató kulturális élete. Kincseket rejtő könyvtára, kiaknázatlan levéltára, ásványtára, éppen úgy sugározza évszázados elkötelezettségét, mint az Eötvös Művészeti Együttes - ELTE Bartók Béla Énekkar és Koncertzenekara, az „Eötvös” Művészeti Együttes Néptáncegyüttese vagy a BTK Zenei Tanszékének Pro Musica Hungarica vegyeskara. A karokon számos amatőr szerveződést regisztrálhatunk, köztük például a színjátszó köröket, mint például a jogi kar Perjátszó Köre vagy a bölcsészettudományi fakultás Radikális Szabadidő Színháza, de megemlíthető a kollégiumi „Küklopsz” Művészeti és Filmes Egyesület is.

Feltett szándékom ennek a színes és értékes kulturális világnak támogatása. Ami kézenfekvő teendőként kínálja a feladatot: fizikai lehetőséget teremteni a gyakorlásra és fellépésre, igazi otthont az ELTE-s kultúrának. Kulturális közösségi teret kell biztosítani a kultúra aktív művelőinek és élvezőinek egyaránt. Ha már az egykori Egyetemi Színpad környezeti feltételei többé nem is állíthatók vissza, állandó központra, mintegy székhelyként funkcionáló, a közönség számára is egyértelműen megjelölt „színházra”, színpadra akkor is szükség van.

Emellett lényegesnek tartom az egyetem kulturális programjainak összefogott, széles körben is szervezett propagálását, beleértve olyan külső előadókkal kínált programokat is, mint az Eötvös Szalon vagy a Jogi Kari Zenei Estek keretében felvezetett Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertsorozata, hallgatói önkormányzat(ok) kulturális programjai. S persze a változatos kari programok sokaságát, legyenek azok alkalmilag szervezettek vagy rendre ismétlődők, mint az Országos Kossuth Szónokverseny, Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny, vagy az Egyetemi Anyanyelvi Napok. Ösztönözni kívánom szépirodalmi pályázatok kiírását, az EHÖK-kel közösen hagyományt szeretnék teremteni az ELTE hallgatói számára kiírt drámaíró pályázatból, alkotói esteket akár oktatói művekből is. Az Eötvös Kiadó Kft egyfajta missziója lehet az egyetemi polgárok jelentősebb prózai, lírai vagy drámai munkáinak kiadása. Az egyetemi kulturális világ és közélet egyik fájón hiányzó része az egyetemi újság. Meg kívánom vizsgáltatni egyfajta közös ELTE-lap indításának feltételeit, s lehetőséghez képest minél hamarabb útjára bocsátani. A papíralapú és digitális újság az egyetemi kulturális élet tükre lehetne, egyben az Eötvös Loránd Tudományegyetem „reklámkiadványa”, munkájának eszenciája és identitásának egyfajta szimbóluma.

Az egyetemi szolgáltatások lényeges részét képezik a hallgatói pályatervezéshez és elhelyezkedéshez támpontot nyújtó információk. A hallgatói tanácsadás és tájékoztatás az egyetem fontos feladata. A feladat a felvételi eljárást megelőző kampányoktól a diplomás pályakövetésig terjed. Az információnak nagy jelentősége van már az egyetemválasztást kísérő tájékozódásban, a középiskolások eligazításában, felvilágosításában, folytatódik a tanulmányok alatt akár a kiegészítő ismeretek megszerzése, akár a gyakorlati lehetőségek, a szakválasztás, mesterszak-választás, majd az álláskeresés, elhelyezkedés, alumnus vonatkozásában. Nemcsak egyszerű kommunikációs kérdés ez, de orientáló adatok rendelkezésre bocsátása is. Nem lehet idegen az egyetemtől az állásközvetítés/ kiajánlás („fejvadászat) funkciója sem, hiszen olyan hatalmas kínálattal rendelkező partnerként léphet fel a munkaerőpiacon, mellyel kevesek tudnak vetélkedni. A rendszer működéséhez speciális adatbázisra van szüksége a szolgáltatónak, melynek legfontosabb oszlopai az ETR-ben rendelkezésre állnak. Miután ez a fajta gondoskodás a hallgatók számára jelentős előnyt nyújthat a felsőoktatási piacon, szándékozom a rendszer kiépítését, munkába állítását szorgalmazni.

Az egyetemi szolgáltatások jelentős része a szakmai térbe esik, hiszen ilyenként jelenik meg hallgatói számára a képzési igazgatás, maga az oktatás, oktatásszervezés, de a külső partnerek és érdeklődők számára meghirdetett tanfolyami képzés, felnőttképzés, továbbképzés, OKJ-s képzések vagy szakmai-tudományos véleményadás, szakvéleményezés, tanácsadásadás, külső munkák vállalása is. A jövőben a rövid tanfolyami képzésekkel, tömörített programokkal és a szaktanácsadással, szakmai szolgáltatással erőteljesebben meg kell jelennie az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek a piacon. Az egyetem intézményfejlesztési terve az említett körbe sorolja az intézményi tevékenység szabad kapacitását (kiadói tevékenységet, sportlétesítményeket, oktatást szolgáló helyiségek hétvégi, valamint kollégiumi szálláshelyek nyári bérbeadását) kiaknázó lehetőségeket. Az egyetemi piaci szerepvállalását fokozzák a kft-k. Hogy mennyire, az az elkövetkező években bizonyosodik be, amikor az első munkás esztendeikről készült beszámolóik a szenátus elé kerülnek. Megítélésük és majdani pozícióik ennek függvényében alakul majd. Természetesen, ezen működő formák fenntartása indokolt, sőt szükséges, a beszámolók tükrében formálódó esetleges hangsúlyváltozásokkal.

*

A rektori program megvalósítása nagymértékben külső környezeti tényezők függvénye. Mégis hiszem, hogy a hagyományaira támaszkodó, erős egyetem képes arra, hogy célravezető fellépéssel, aktív szerepvállalással, hatékony jelenléttel ellensúlyozza a bizonytalanságot és megfelelően pozícionálja magát a felsőoktatási térben. Biztosítékát jelenti ennek tudományos kapacitása, kutatás-fejlesztési eredményei, elkötelezett kutatói, oktatói, hallgatói, dolgozói. A tudományos kutatás és a minőségi képzés feltételeit a karokon a lehetséges határokig biztosítani kell a kutatóegyetemi cím és támogatás megszerzésével, a magánszféra lehetséges támogatói körének kiépítésével. Bátrabban kell kilépni az uniós felsőoktatási térbe, vállalni a megmérettetést, s a várható elismerést a finanszírozás javításának indoklására is felhasználni.

Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a lehető legszélesebb és legkorszerűbb eszköztárral jutassa el az egyetem a közvéleményhez a tudományos és oktatási eredményeket, hogy tudatosítsa az egyetem kiválóságát a társadalomban. Ez a legfontosabb feltétele annak, hogy elnyerje az ELTE a versenyszféra szereplőinek szimpátiáját, hogy továbbra is a diákok legjobbjai célozzák meg az egyetem szakjait.

Céljainak eléréséhez társakat és szövetségeseket kell, hogy keressen az egyetem, miközben a hazai és nemzetközi fejlemények a versengést erősítik a hasonló jelentőségű és mozgásterű egyetemek között. A versenytárs azonban nem feltétlenül ellenség is egyben, az együttműködés a közös célkitűzések jegyében létrehozható és létrehozandó.

Az elkövetkezendő évek nem ígérkeznek könnyűnek, de vallom, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem ereje, tudósainak talentuma, oktatóinak minősége, dolgozóinak szolidaritása és hallgatóinak kiválósága átsegítik a nehézségeken. Ha sikerül elnyernem a bizalmat a programban megfogalmazott célokhoz, minden erőmmel törekedni próbálok azok megvalósítására. Ehhez kérem az egyetem polgárainak segítségét és támogatását.

Budapest 2010. január 29.

Mezey Barna

egyetemi tanár