Határozat

 

Az ELTE TTK Kari Tanácsa 2010. október 20-i ülésén egyhangúlag támogatta, hogy a Kar a Fizikai Intézet szervezésében, a mellékelt kérelem szerint, „Az atomoktól a csillagokig” című előadássorozatra épülő pedagógus-továbbképzési program alapítását és indítását kezdeményezze a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál.

 

Indoklás:

„Az atomoktól a csillagokig” előadássorozat 2005 decembere óta zajlik nagy sikerrel.  A Kar érdekeivel egyezik, hogy a pedagógus-továbbképzés részévé válva még több fizikatanárt vonz majd, és ezzel még több középiskolás diákhoz jut el a fizikaoktatásunk hírneve. Ez a hallgatók vonzása szempontjából nagy jelentőséggel bír. A tanfolyam így azon túl, hogy szolgálja a fizikai tudás terjesztését, elmélyítését, számunkra jól célzott reklám funkcióját is be fogja tölteni.

 

Budapest, 2010. október 21.

Michaletzky György

                                                                                                          dékán