8. Szerves Kémia Problémamegoldó Verseny

Június 19-én került sor a 8. Szerves Kémia Problémamegoldó Verseny díjkiosztó ünnepségére az ELTE Természettudományi Kar Tanácstermében. Az ELTE Szerves Kémiai Tanszék, a Budapesti Műszaki Egyetem és a Semmelweis Egyetem együttműködésében 2010 óta minden évben megrendezett országos vetélkedőn egyetemünk diákjai hagyományosan jól teljesítenek: az idei mezőny tíz legjobbja közül öten ELTE-s hallgatók. Zwillinger Márton vegyész mesterszakos hallgató harmadik, Fazekas Zsolt (szintén vegyész MSc hallgató) negyedik, Hegedüs Kristóf hetedik helyezést ért el. Kémia alapszakos hallgatóink is jól szerepeltek: Szobota András ötödik, Pusztai Árpád nyolcadik lett, és egyúttal a legjobb elsőéves hallgatónak járó különdíjat is megkapta. A 2017. évi verseny a Richter Gedeon, az Egis Gyógyszergyár, a Molar Chemicals Kft. és a Pázmány-Eötvös Alapítvány támogatásával valósult meg, a szponzori felajánlásoknak köszönhetően a legeredményesebb versenyzők összesen több, mint félmillió forint értékben kaptak jutalmat. A díjakat Szabó Dénes egyetemi docens, a versenybizottság elnöke adta át Perczel András akadémikus, az ELTE Szerves Kémiai Tanszék vezetője és Krajsovszky Gábor, a Semmelweis Egyetem Szerves Vegytani Intézetének igazgatója jelenlétében. A tapasztalt oktatókból, neves professzorokból álló versenybizottság a feladatokat az ország különböző egyetemein dolgozó oktatók, kutatók és PhD hallgatók javaslatai alapján állította össze. A verseny lebonyolításával járó teendőket Durkó Gábor egyetemi tanársegéd, az ELTE Szerves Kémiai Tanszék oktatója koordinálta. A versenyről itt olvashat bővebben: http://szkpv.elte.hu/szkpv2017.htm

Csatolmány: 
szkpv2017_dijkioszto2.png

2017.08.21.