TÁMOGATÁS KIVÁLÓ DIÁKOKNAK ÉS OKTATÓKNAK

Az ELTE 349 hallgatója és kutatója részesül 778 millió forint értékű támogatásban az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) révén.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett 4 milliárd forintos összköltségvetésű programra 3508 érvényes pályamű érkezett a hazai oktatási intézményekből, és 1916 pályázat nyert támogatást. Minden ötödik nyertes az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója vagy oktatója, az ELTE-ről ugyanis a 750 beérkezett érvényes pályázatból 349 kapott támogatást 778 millió forint értékben. A díjazott hallgatók közül 23-an vesznek részt az alapképzésben, 106-an a mester- és osztatlan képzésben, 81-en a doktori képzésben. A pályázat 79 doktorjelölt, illetve 60 fiatal oktató és kutató munkájához is támogatást nyújt a 2017/2018-as tanévben.

A legtöbb nyertes a Természettudományi Karról (132) és a Bölcsészettudományi Karról (112) került ki.

A program célja a tudományos utánpótlás megerősítése, a tudományos életpálya vonzóvá tétele, a kiváló oktatók, kutatók pályán és itthon tartása, illetve az egyetemek tudományos teljesítményének ösztönzése. A kiváló, kutatási tevékenységet végző felsőoktatási hallgatók, doktorjelöltek, fiatal oktatók, kutatók havi 75–350 ezer forint közötti támogatásban részesülnek öt vagy tíz hónapon keresztül. Egyetemünkről 2016-ban mintegy 200-an részesültek az elismerésben.

2017.09.21.