Eötvös Természettudományos Tábor

Helyszín: 
ELTE Eötvös József Collegium, 1118 Budapest, Ménesi út 11–13. ELTE Lágymányosi Kampusz, 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A, 1/C
Időpont: 
hétfő, 2018, július 23 - 08:00

Célközönség: A középiskolák 9–11. évfolyamos tanulói.

Részvételi díj: Egyeztetés alatt.

Jelentkezés: A táborba való jelentkezéshez a pályázó diákoknak egy-egy szakmai motivációs esszét kell írniuk a tábor szervezői által megadott témák valamelyikéből (lásd alább). A témakörök feldolgozása izgalmas kihívást jelenthet az érdeklődő középiskolás diákok számára. A jelentkezők a felkészüléshez bármilyen szakirodalmat használhatnak és szaktanáraikkal is konzultálhatnak, azonban mindenképpen önállóan alkotott szöveget várunk, amelyből kiderül, hogy a szerző megértette a témakör alapjait, kérdéseit és a válaszok jelentőségét. A beérkezett esszéket az Eötvös Collegium természettudományos műhelyei bírálják el. Esetleges túljelentkezés esetén az esszék minősége alapján válogatunk. Minden szekcióban a legjobb pályamű szerzőjének részvételi díját elengedjük!

Jelentkezési határidő: 2018. június 18. (A regisztrációs űrlapot áprilistól lehet kitölteni.)

Esszétémák: A 2018. ÉVI TÉMAKIÍRÁSOK LETÖLTÉSE (PDF) Hírek: Kövess minket a Facebook-oldalunkon! Itt folyamatosan új információkat, érdekességeket osztunk meg. Kapcsolat: A táborral kapcsolatban felmerülő további kérdésekre készséggel válaszolunk a termtudtabor@eotvos.elte.hu e-mail-címen.

További információ: http://termtudtabor.eotvos.elte.hu/app/web/2018/