Szemerédi Endre Abel-díjas matematikust, a TTK egykori hallgatóját köszöntötte az ELTE

Szemerédi Endre 2012. május 22-én vehette át Oslóban V. Harald Norvég királytól a matematikai Nobel-díjként is számon tartott Abel-díjat. Mint arról korábban hírt adtunk, Szemerédi professzor az elméleti számítástudományt és az információelméletet megalapozó úgynevezett diszkrét matematika területén elért eredményeivel érdemelte ki az elismerést. Az ELTE június 21-én a Lágymányosi Campuson szervezett összejövetelt Szemerédi Endre Abel-díja alkalmából.

Bár Szemerédi matematikusi pályája elsősorban az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetéhez és az amerikai Rutgers Egyetemhez köthető, az ünnepi alkalomból összegyűlt, ma is az ELTE-n oktató pályatársak köszöntőiből, visszaemlékezéseiből kitűnt, hogy mindvégig élénk szakmai kapcsolatban maradt egykori egyetemi nemzedéktársaival, akik ma az ELTE Matematikai Intézetének vezető oktatói-kutatói.

Köszöntőt mondott:

Mezey Barna, egyetemi tanár, az ELTE rektora
Michaletzky György, egyetemi tanár, az ELTE TTK dékánja
Lovász László, Wolf-díjas egyetemi tanár
Hajnal András, kutatóprofesszor
Sárközy András, egyetemi tanár
Simonovits Miklós, kutatóprofesszor
Frank András, egyetemi tanár, a Matematikai Intézet igazgatója

További képek (az eseményről a képeket készítette Lénárd László)

ELTE

2012.06.25.