500 év képekben

Az ELTE és a Heidelberg Egyetem több mint 30 évre visszanyúló együttműködése nyomán a két intézmény, illetve a két ország tudományos kapcsolatát mutatja be az a „vándorkiállítás”, melyet tavaly először Heidelbergben, idén májusban az érdeklődők. Szeptembertől pedig a BTK-n tekinthettek meg az érdeklődők. A „Magyarország és Heidelberg tudományos kapcsolatainak 500 éve” című tárlat 2013. november 4-től ez év végéig a Lágymányosi Campuson látható.

 

Az ingyenesen megtekinthető kiállítás anyagát Peter Meusburger, a Heidelbergi Egyetem Földrajzi Intézetének egykori vezetője (1983–2007), professor emeritus, az ELTE díszdoktora állította össze. A tablók anyagát Gyuris Ferenc és Probáld Ferenc (ELTE TTK Regionális Tudományi Tanszék) fordította magyarra.

Időpont: 2013. november 4 – 2013. december 31.
Helyszín: ELTE Lágymányosi Campus, Déli Tömb (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C, földszint)

Forrás: http://www.elte.hu/hir?id=NW-5064

2013.11.12.