TTK-s projektet emelt ki az ERC

2014 januárjában adta ki a legizgalmasabb futó projektekről szóló tájékoztatóját az ERC (European Research Council, Európai Kutatási Tanács). A tizenöt kutatást bemutató brosúrában – egyedüli magyarként – szerepel a Vicsek Tamás egyetemi tanár vezetésével futó COLLMOT projekt is.


Az ERC égisze alatt huszonkilenc országban, közel 4000 projekt valósul meg, több mint 500 befogadó intézményben. A nemrég kiadott brosúrában az élettudományok, a fizikai tudományok, a mérnöki tudományok, a társadalom- és bölcsészettudományok területén megvalósuló kiemelt projekteket mutatják be. Vicsek Tamás programja mellett többek között két német, két francia, két nagy-britanniai és három skandináv kutatás szerepel. A közép-európai régióból egy szlovén és egy lengyel kutatási program került be a válogatásba.

Az ELTE Biológiai Fizikai Tanszék egyetemi tanára az interdiszciplináris kategóriában részesült öt évre összesen 1,3 millió eurós támogatásban. A COLLMOT projekt keretében a professzor az élőlények kollektív mozgásával és viselkedésével foglalkozik. A kutatások tárgyát képező rendszerek rendkívül széles spektrumon mozognak: a sejtkultúráktól a madárcsapatokon át a repülő robotokig terjednek. Eddigi eredményeit számos alkalommal közölte a világ vezető tudományos folyóirata, a Nature is. A kutató 2012-ben szintén egyedüli magyarként képviselte a közép-európai régiót egy dániai tudománypolitikai kongresszuson.

Az ERC 2007-ben alakult, 2013-ig 7,5 milliárd eurós költségvetéssel működött. A Tanács az Európai Unió 2014 és 2020 között megvalósuló, egységes kutatási keretprogramjában (Horizon 2020) 13 milliárd eurót költhet a kiemelkedő kutatások támogatására. Az ERC támogatásával Egyetemünkön folytat kutatásokat Katz Sándor, Lovász László és Málnási-Csizmadia András is. A kutatásokról bővebben olvashat itt is.

Mint korábban megírtuk, Vicsek Tamás tartja az Ortvay Kollokvium következő előadását 2014. február 13-án „Miért élünk hierarchikus struktúrákban? címmel.


Bővebben (pdf)

Forrás: http://www.elte.hu/hir?id=NW-5341

2014.02.13.