Beszámoló az Eötvös-napról - 2014.

A Kari Tanács döntése alapján a Kar Tudományos Diákköri Érmét a tudományos diákköri munkában való több éves kimagasló eredményeiért Nagy Balázs egyetemi docens (Földrajz- és Földtudományi Intézet) és Novák Zoltán adjunktus (Kémiai Intézet) kapta.

A Biológus Tudományos Diákkör 2014-ben Rosivall Balázs adjunktusnak ítélte a Juhász-Nagy Pál Tehetséggondozó Díjat a biológus hallgatók tehetséggondozásában és témavezetésében végzett kiemelkedő tevékenységéért. A díjat Vellai Tibor egyetemi docens adta át.

Ezután a kari TDK konferenciákon való részvételért járó dicsérő okleveleket a megjelent hallgatók átvették Surján Péter dékántól.

2014-ben a Hallgatói Önkormányzat javaslata alapján a Kar Tanácsa a Kar Kiváló Oktatója címet adományozta Horváth Ferenc professor emeritus (Földrajz- és Földtudományi Intézet) és Vellai Tibor egyetemi tanár (Biológiai Intézet) részére.

A Kar Tudományos és Oktatási Bizottságának előterjesztésére a Kari Tanács 42 hallgató érdemeit ismerte el a Kar Kiváló hallgatója címmel.

Az Eötvös Nap programjának részeként Vincze Bálint fotóművész természetfotó-kiállításának megnyitóján vehettek részt az egyetem polgárai.

A nap zárásaként T. Sós Vera matematikus telt házas díszdoktori előadását hallgatták meg az egykori és jelenlegi tanítványok, kollégák, érdeklődők „Rend, Rendezetlenség és ami közöttük van” címmel. Az előadást Surján Péter dékán a Rektor nevében átadott ezüst ELTE jubileumi éremmel köszönte meg. A Pázmány-nap alkalmából, május 9-én Mezey Barna rektor a Szenátus ünnepi ülésén T. Sós Vera professzor asszonyt az Egyetem díszdoktorává avatta.

Fotók

Csatolmány: 
Kar Kiváló hallgatói 2014
A díszdoktoravatáson elhangzott méltatás

2014.05.12.