Megválasztották az MTA Doktori Tanácsának tagjait

Az MTA Akadémiai Doktori Tanácsa 2013. május 23-án, alakuló ülésén, megválasztotta a Tanács vezetőit.
A testületnek 22 tagja és 11 póttagja van. A tanács tagjává az Akadémia rendes tagja, levelező tagja, vagy a Magyar Tudományos Akadémia doktora címmel vagy az Akadémiai Törvény alapján azzal egyenértékűnek minősített tudományos fokozattal rendelkező köztestületi tag választható. A tanácsnak minden tudományos osztály részéről két tagja és egy póttagja van.
A három év eltelte után legfeljebb egy alkalommal a tag újraválasztható (http://mta.hu/cikkek/a_doktori_tanacs).

Az MTA elnöke előterjesztésére a Doktori Tanács elnöke Zalai Ernő közgazdász, az MTA rendes tagja, társelnöke Hudecz Ferenc kémikus, az MTA levelező tagja, az ELTE korábbi rektora, míg a titkára Palkovics László Amand kertészmérnök, az MTA doktora, a Corvinus Egyetem egyetemi tanára lett. Az MTA közgyűlése a Doktori Tanács tagjává választotta ezen kívül Homonnay Zoltán egyetemi tanárt, kémikust (az MTA doktora, ELTE TTK) és Kürti Jenő egyetemi tanárt, fizikust (az MTA doktora, ELTE TTK). A Tanács feladata a doktori kérelmek (az MTA doktora címre) elbírálása a tudományos bizottságok, osztályok, bírálóbizottságok és hivatalos bírálók javaslataira és döntéseire támaszkodva

Forrás: http://mta.hu/cikkek/doktori-tanacs-103461__1711

2014.06.03.