Szerves Kémia Problémamegoldó Verseny - 2014.

Az ELTE TTK Szerves Kémia Tanszéke, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szerves Kémia és Technológia Tanszéke, valamint a Semmelweis Egyetem Szerves Vegytani Intézete idén immár ötödik alkalommal rendezte meg a Szerves Kémia Problémamegoldó Versenyt 2014. április 25-én, amelynek díjátadójára 2014. június 19-én, csütörtökön került sor az ELTE TTK-n.

Az ELTE Szerves Kémiai Tanszéke 2010-ben rendezett először Szerves Kémiai Problémamegoldó Versenyt a szerves kémia iránt érdeklődő alap- illetve mesterszakos hallgatók számára. Az elmúlt három évben a verseny szervezésébe bekapcsolódott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szerves Kémia és Technológia Tanszéke, valamint a Semmelweis Egyetem Szerves Vegytani Intézete. Az idei évben a versenyen részt vettek a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem hallgatói is. Idén - a mindenkori érdeklődést meghaladóan - 51 résztvevő között kémia, vegyész, gyógyszervegyész-mérnök és gyógyszerész alap-, valamint mesterszakos, biológus, biomérnök, mérnök-informatikus képzésben résztvevő hallgatók voltak. Ez évben az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola mellett a Ciszterci Szent István Gimnázium tanulói közül hárman középiskolás is sikerrel teljesített.

Az idei verseny újdonsága volt, hogy a vidéki résztvevők útiköltségét a szervezők visszatérítették. A versenybizottság elnöke idén is Hudecz Ferenc akadémikus, egyetemi tanár, az ELTE Szerves Kémiai Tanszék vezetője, titkára pedig Nemes Anikó a Tanszék tud. munkatársa volt. A versenyt Rábai József professzor nyitotta meg.

Az alapszak kategóriában a versenyt az ELTE-s hallgatók dominálták: első helyezést ért el Sályi Gergő (ELTE, Kémia, BSc./1.). Második helyezett lett – megosztva - Győrfi Nándor (ELTE, Kémia, BSc./3.), Hegedüs Kristóf (ELTE, Kémia, BSc./3.) és Berta Dénes (ELTE, Kémia, BSc./2.). Ugyancsak megosztva a harmadik helyen Angyal Péter (Ciszterci Szent István Gimnázium 12.), Fazekas Zsolt (ELTE, Kémia, BSc./1.), Forman Ferenc (ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola, 12.) és Zwillinger Mátron (ELTE, Kémia, BSc./2.) végzett.

A mesterszak kategóriában első helyen Remete Attila Márió (SzTE, Vegyész, MSc./1.) végzett. Második helyezett lett József János (DE, Vegyész 1.). A harmadik díjat Béke Ferenc (DE, Vegyész 1.) és Somlyai Máté (SE, Gyógyszerész 4.) kapta megosztva.

A versenyen elért teljesítménye alapján a Versenybizottság különdíjban részesítette Angyal Pétert (Ciszterci Szent István Gimnázium 12.) és Sályi Gergőt (ELTE, Kémia, BSc./1.). A korábbi évekhez hasonlóan különdíjat kaptak a versenyzők által legötletesebbnek ítélt versenyfeladatok készítői is, idén Dr. Nemes Anikó (tudományos munkatárs, ELTE).

A verseny megrendezését, a pénz- illetve könyvjutalom fedezetét a Richter Gedeon Nyrt., valamint a Molar Chemicals Kft. mellett a Kajtár Márton Alapítvány, a Vegyész Oktatásért Alapítvány, valamint a Pázmány - Eötvös Természettudományos Információs Alapítvány biztosította. Médiatámogatók a Magyar Tudományos Akadémia honlapja, a MKE Magyar Kémikusok Lapja, valamint az ELTE TTKs Nyúz folyóirata.

Részletes beszámoló a verseny honlapján található.
http://szerves.chem.elte.hu/SzKPV/Verseny.html

Csatolmány: 
Összefoglaló

2014.07.14.