Módszertani Mesék címmel új tudományos diákköri műhely indul

Módszertani Mesék címmel új tudományos diákköri műhely indul az Országos Tudományos Diákköri Tanács Tanulás- és Tanítás módszertani – Tudástechnológiai szekciójának keretében. A műhely célja egy állandó tudományos fórumot biztosítani a tanárszakosok (elsősorban az osztatlan képzésben részt vevők) számára. A műhely keretén belül szakmódszertani, tantárgy-pedagógiai és szakdidaktikai előadások, elsősorban tudományos diákköri témafelvetések lesznek. A műhely nem titkolt célja az osztatlan tanárszakosok tudományos diákköri munkába való bevonása, szakra és karra való tekintet nélkül.

Az első három alkalom matematika-szakdidaktikai témájú volt, előadtak többek között Szabóné dr. Szitányi Judit, az ELTE Tanító- és Óvónőképző Kar Matematika Tanszékének vezetője, dr. Ambrus Gabriella, az ELTE TTK Matematikatanítási- és Módszertani Központ kutatója és Rózsahegyiné dr. Vásárhelyi Éva, az ELTE TTK Matematikatanítási- és Módszertani Központ korábbi vezetője.

Az előadásokra kéthetente csütörtökönként kerül sor az ELTE Lágymányosi Campus Északi Épületének 0.87. termében. A következő alkalommal dr. Fried Katalin beszél a tankönyvírás, -szerkesztés, -lektorálás, -bírálás, -kiadás rejtelmeiről, két héttel később pedig dr. Raátz Judit, az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék oktatója és Varga Noémi egyetemi hallgató segítségével tekinthetünk be az iskolai szöveges feladatok nyelvezetéről való kutatásaikba.

A műhely vezetője Szabó Csaba egyetemi tanár, az Országos Tudományos Diákköri Tanács Tanulás- és Tanítás módszertani – Tudástechnológiai Szakbizottságának alelnöke, titkárok Vida Nikolett (vidan [at] cs.elte.hu) és Zámbó Csilla Gyöngyvér (zambocs [at] cs.elte.hu).

A műhely honlapja: ttktanar.elte.hu/modszertani-mesek

2015.10.28.