Jótékonysági séta az 5vös 5 futás keretében -2016.szeptember 20. 17.06-kor

Az Eötvös Loránd által 1898-ban alapított Budapesti Egyetemi Atlétika Club kezdeményezésére és az ELTE sportiroda támogatásával, Budapest egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező egyetemi sporteseményének szervezésében adományokat gyűjtünk a Bethesda Gyermekkórház alapítványa számára.

1. Adakozni lehet a Jótékonysági Egészségsétán való részvétellel, amelyet elsősorban az egyetemi vezetők, oktatók, kutatók és dolgozók számára indítunk útjára. A javasolt minimális támogatás 2.000 Ft, ami teljes egészében a Bethesda Kórház Alapítvány kap meg.

A Jótékonysági Egészségsétán 1 km-t kell teljesíteni, kényelmes tempóban sétálva. A séta az 5vös5-tel azonos rajtkapuból, a futás után 1 perccel (17:06-kor) indul a Pázmány Péter sétány 1/A és 1/C épületek közötti területről. A Magyar Tudósok körútján haladva az MTA, az ELTE és a BME épületei között halad, és kb. 12-14 perc alatt ér vissza a célkapuhoz.

Jelentkezni a http://eotvos5.elte.hu honlapon lehet a „Nevezek a Jótékonysági Egészségsétára!” gomb megnyomásával és a nevező nevének megadásával.

Az indulók saját névre kiállított rajtszámot kapnak „Jótékonysági Egészségséta” felirattal, ami egyben emlék is a közös mozgásról. A rajtcsomagok 14:00 órától vehetők át a helyszínen.

A sétán részt vesz Prof. Dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke, Prof. Dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora (hivatali programjától függően), Dr. Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja és Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke.

2. Adakozhatnak az 5vös 5km-es futás résztvevői és szurkolóik is, akik a versenykiírás szerinti nevezési díjon felül dobhatnak be az adománygyűjtő ládákba. A támogatásnak itt nincs alsó összege, már 2-300 Ft-os jótékonykodás is segítség.

A futásra is a http://eotvos5.elte.hu honlapon lehet nevezni, itt a célba érők pólót, és a tombolán értékes ajándékokat nyerhetnek (részletek a www.fb.com/5vos5km).

3. Az adakozás részeként a BEAC felajánlotta, hogy a befolyt támogatások összegét megduplázza, legfeljebb 250.000 Ft összeghatárig. Az összegyűjtött adományt a kezdeményezők és a szervezők közösen juttatják el a Bethesda Gyermekkórháznak.

Minden további kérdéssel keressék bizalommal a szervezőket: - Kis Róbert, kommunikációs vezető (kis.robi@elteonline.hu, 30/299-1627) - Székely Gellért, XXXI. 5vös5 főrendező (gellert.szekely@gmail.com, 30/431-9329)

Budapest, 2016. szeptember 1.

Az 5vös5 Szervező Csapata

Csatolmány: 
Plakát

2016.09.14.