Az ELTE doktorandusza nyerte az ExxonMobil pályázatát

2020.11.23.
Az ELTE doktorandusza nyerte az ExxonMobil pályázatát
Amir Shabrin biogáz-használat technológiai problémáit csökkentő projektje nyerte az ExxonMobil magyar felsőoktatási hallgatóknak kiírt energetikai-innovációs pályázatát.

A The Dual Challenge erdeményhirdetését online tartották 2020. november 17-én. Az eseményen Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára videóüzenetben üdvözölte a vállalat kezdeményezését.

Jeroen Kirschbaum, az ExxonMobil Hungary ügyvezető igazgatója köszöntőjében arról beszélt, hogy a felkészültségről, kreativitásról és innovatív gondolkodásról tanúskodó pályaművek olyan megoldásokat eredményezhetnek, amelyek egyszerre járulnak hozzá a környezet megóvásához és az életminőség javításához.

A beérkezett pályaműveket szakmai zsűri értékelte Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese vezetésével, aki szerint a felsőoktatási intézmények, illetve az ott tevékenykedő hallgatók, kutatók azok, akik az innovációt előrébb tudják vinni az országban.

A következő két évtizedben becslések szerint 25 százalékkal emelkedik a világ energiaigénye, amelynek biztosításához tiszta és megfizethető energiatermelési megoldásokra van szükség. 

A biogáz-felhasználás műszaki problémáival foglalkozott Amir Shabrin projektje. A biogázt az egyik legzöldebb energiaforrásnak tartják a megújuló energiaforrásokkal foglalkozó szakemberek. A csapat a gáz égése során keletkező égéstermékek problémáját vizsgálta, ezek ugyanis olyan műszaki meghibásodásokhoz vezethetnek, amelyek csökkentik a biogáz-használat megbízhatóságát, és növelik a költségeket. Hasonló irányú kutatás az ExxonMobil berkein belül is zajlik - különös tekintettel a berendezések kenőanyagára, ahol a vállalatnak igen innovatív megoldásai vannak -; ez azt jelzi, hogy a diákok a technológiai élvonalat vették célba tudományos munkájukkal.

Az energetikai-innovációs versenyen a szakmai zsűri szerint Amir Shabrin, az ELTE Természettudományi Kar elsőéves doktoranduszának projektje végzett az első helyen. A második helyen egy költséghatékony "szereld magad" napelem végzett, míg a harmadik egy olyan megoldás lett, amely az otthonok energiafelhasználásának csökkentését szolgálja.

A verseny első helyezettje az ExxonMobil európai technológiai központjába nyert tanulmányutat, Brüsszelbe, míg a másik két projekt készítői a budapesti vállalatánál vehetnek részt egy mentorprogramban.

Az ExxonMobil magyarországi leányvállalata 2004-ben jött létre, mára Budapest egyik legnagyobb globális üzletsegítő központjává vált. Jelenleg tobb, mint 1800 főt foglalkoztatnak, akik a kontrolling, könyvelés, informatika, ügyfélszolgálat, kitermelés (Upstream), adózási és HR területek egyikén dolgoznak. Az ExxonMobil Corporation, a világ legnagyobb nemzetközi tőzsdei olaj- és gázipari cége, mely a világ több mint 100 országában van jelen, és 70.000 főt foglalkoztat.