Doktori képzés

Doktori képzés, komplex vizsga

Doktori képzés, komplex vizsga

Az ELTE SZMSZ II. kötete a HKR melléklete tartalmazza a Doktori Szabályzatot, melyet innen lehet elérni (2016. szeptembertől érvényes).  A 2016. szeptember 1. előtti doktori szabályzat itt tölthető le.  

 

Doktori képzés, PhD honosítás:

Buvári Zsuzsa
E-mail: doktoranduszugyek@ttk.elte.hu,   zsuzsa.buvari@ttk.elte.hu

Telefon: 06-1-372-2602

Félfogadás: 
Hétfőn és szerdán 13.00-15.30 
Kedden és csütörtökön 10.00-12.00
Pénteken nincs félfogadás

A doktori értekezések leadási határideje a járványügyi szabályokra tekintettel


A 217/2021. (IV. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján azon doktoranduszok esetén, akik a komplex vizsgát 2018. február 1-je és 2021. május 10-e között teljesítették, az Nftv. 53. § (4) bekezdése, valamint az EDSZ 59. §-a alkalmazása során a doktori értekezés benyújtási határidőt úgy kell számítani, hogy számukra a határidő a komplex vizsgát követő negyedik tanév vége. Ez a határidő különös méltánylást érdemlő esetekben legfeljebb egy évvel a doktori szabályzatban meghatározottak szerint meghosszabbítható.


A kormányrendeletben foglalt jogszabályi rendelkezések alapján a komplex vizsgát 2018. február 1-je és 2021. május 10-e között teljesítők számára a rendeleti határidőt kell figyelembe venni. Különös figyelmet érdemel, hogy a határidő a komplex vizsgát követő negyedik tanév végét jelöli meg (amelyet a rektor az adott tanév rendjében állapít meg), függetlenül attól, hogy a komplex vizsgát a hallgató a tanév mely szakaszában tette. Ezzel szemben a hosszabbítás az eredeti határidő lejártához képest további egy naptári évben számítandó.


Komplex vizsga javasolt eljárásrendje járványügyi (veszély)helyzet esetén

1. A komplex vizsgák lebonyolítási módját a doktori iskolák határozzák meg.

2. A járványügyi helyzetben a komplex vizsgák lebonyolításában az EDSz rendelkezéseit a JOKT határozataival, valamint az ideiglenes tanulmányi és vizsgaszabályzattal összhangban kell alkalmazni.

3. Az ideiglenes tvsz alapján a komplex vizsga lehet írásbeli vizsga is. Erről a kérdésről, valamint az írásbeli vizsga lebonyolításának módjáról a doktori iskolák döntenek.

4. A komplex vizsgák bármely szóbeli részét (disszertációs rész és/vagy elméleti rész) képi és hangi átvitelre alkalmas távolléti eszközök alkalmazásával kell lebonyolítani.

5. A TTK a Microsoft Teams alkalmazást javasolja a komplex vizsgák szóbeli részének lebonyolítására. Más alkalmazás használata (például Skype) is megengedett, de azokhoz nincsen központi támogatás.

6. A Microsoft Teams használata során a javasolt eljárás a következő.

a) Minden doktori iskolához tartozik egy Microsoft Team csoport, melynek tagjai a doktori iskola összes tagja, oktatója, témavezetője, hallgatója, és a komplex vizsgázó hallgatókhoz rendelt összes bizottsági tag. Ezeket a csoportokat a doktori iskoláknak kell létrehoznia. Minden vizsga ezen a csoporton belül zajlik le az érintett hallgató és bizottsága részvételével egy előre megadott időpontban tartott ülés (meeting) keretében. A vizsgán a csoport bármelyik tagja részt vehet hallgatóságként. A doktori iskola csoportján belül tetszőleges számú csatorna is létrehozható például az egyes doktori programokhoz tartozóan, amelyek esetleg külön-külön szervezik és tartják meg a vizsgáikat. Javasoljuk, hogy kizárólag a vizsgabizottságok számára is definiáljon a doktori iskola, illetve a doktori iskola programjai csoporton belüli csatornákat azért, hogy ezen a felületen a bizottság értekezhessen a hallgatók, illetve a hallgatóság kizárásával.

b) Alternatív megoldásként felmerülhet a következő eljárás is: Minden komplex vizsgához egy Microsoft Teams csoport tartozik, melynek tagjai a vizsgabizottság tagjai és a hallgató. Ezeket a csoportokat a doktori iskoláknak kell létrehoznia. A vizsga kizárólag ezen a csoporton belül zajlik le egy előre megadott időpontban tartott ülés (meeting) keretében. Itt is létre kell hozni kizárólag a vizsgabizottság számára is egy csatornát azért, hogy ezen a felületen a bizottság értekezhessen a hallgatók, és a hallgatóság kizárásával.

Bármelyik választott megrendezési esetben a doktori iskola, illetve az egyes programok vezetőjének kell megkérnie az IIG-t (a teams@elte.hu címen) a megfelelő csoportok létrehozására. Nagyon fontos, hogy ELTE oktatók esetében a tagok csoporthoz rendelése csak ELTE azonosítóhoz tartozó e-mail cím segítségével lehetséges. Külső tagok esetében a külső tagokat e-mail címükkel csak vendégként lehet meghívni a létrehozott csoportba. Ezek a tagok a meghívójuk birtokában már tudnak maguknak egyedi azonosítót generálni, amivel tudnak meeting-hez (komplex vizsga) csatlakozni.

7. A Skype használata során a javasolt eljárás a következő.

Minden komplex vizsgához létre kell hozni egy Skype Értekezletet/Csoportot, melynek tagjai a bizottság tagjai és a hallgató. Ezeket a csoportokat a doktori iskoláknak kell létrehoznia. A komplex vizsga kizárólag ezen a csoporton belül zajlik le egy előre megadott időpontban tartott ülés (meeting) keretében. A vizsgán bárki részt vehet meghívásos alapon hallgatóságként. Ez biztosítja a vizsga nyilvánosságát.

A fent említett Értekezlet mellett érdemes létrehozni kizárólag a bizottság tagjai számára egy “bizottság számára fenntartott” Értekezletet azért, hogy ezen a felületen a bizottság értekezhessen a
hallgatók, és a hallgatóság kizárásával.

Az értekezleten részt lehet venni e-mail címre kapott - az értekezlet hivatkozását tartalmazó  - meghívóval vendégként, online felületen (skype/microsoft regisztráció nélkül), de előtte az Értekezlet/Csoport létrehozását regisztrált felhasználónak kell elvégezni. A bizottsági tagok a fentiek értelmében két meghívót kapnak, egyiket a vizsgára, a másikat a bizottsági ülésre létrehozott csoportból. A hallgató, és a hallgatóság csak egy meghívót kap.

Javasoljuk, hogy a komplex vizsga és a bizottság értekezleti csoportjának működtetésével kapcsolatos technikai feladatokat vagy a bizottság elnöke, vagy valamelyik tagja lássa el. Erre a feladatra érdemes lehet egy Skype használatát jól ismerő személy igénybe vétele is. Egy technikai tanács: A könnyebb megkülönböztetés érdekében a létrehozott Értekezleteket jobb gombbal rákattintva a “csoport kezelése” menüpontban át lehet nevezni pl.: 1. csoport: Komplex vizsga, 2. csoport: Bizottsági ülés.

8. A komplex vizsga szóbeli része lebonyolításának módját (tétel húzása, kiadása, kidolgozása, bemutatása, esetleg szabad beszélgetés forma) a vizsgabizottság határozza meg.

9. A komplex vizsga során a hallgató személyazonosításra alkalmas igazolványának bemutatására kötelezhető, amelynek megtörténte feljegyzendő.

10. A komplex vizsgák képi és hangi átvitelre alkalmas távolléti eszközök alkalmazásával történő lebonyolítása lehetőséget ad a vizsgák időbeli széthúzására, akár több napon történő megrendezésére is, amennyiben a doktori iskola vállalja ennek szervezését.

11. Ha vizsga során technikai probléma lép fel, és az internetes kapcsolat megszakad, akkor az ideiglenes tvsz iránymutatása a mérvadó: "Abban az esetben, ha felmerült a vizsga megtartását lehetetlenné tevő technikai probléma (így különösen az internetes kapcsolat megszakadása) a) a vizsga megkezdését megelőzően [vö. 72. § (2) bek.], akkor az adott napra esedékes többi vizsga lebonyolítását követően ismét meg kell próbálni létrehozni a kapcsolatot. Ennek sikertelensége esetén biztosítani kell, hogy a hallgató a legkorábban alkalmas másik napon újabb vizsgakísérletet tegyen. b) a vizsga megkezdését követően [vö. HKR 72. § (2) bek.], akkor haladéktalanul meg kell kísérelni a probléma elhárítását, és a vizsgát folytatni kell, ennek során azonban az oktató jogosult más vizsgatételből is kérdést feltenni. Amennyiben a problémát nem sikerült elhárítani, akkor az adott napra esedékes többi vizsga lebonyolítását követően ismét meg kell próbálni létrehozni a kapcsolatot. Ennek sikertelensége esetén biztosítani kell, hogy a hallgató a legkorábban alkalmas másik napon újabb vizsgakísérletet tegyen."

"A technikai problémával érintett vizsga nem minősül érdemjegyszerzési kísérletnek [vö. HKR 52. § (1) bek. b) és eredménytelen vizsgának sem [vö. HKR 71. § (7) bek.]."

"Írásbeli vizsgán felmerülő technikai akadály (így különösen az internetes kapcsolat megszakadása) esetén a vizsga nem minősül érdemjegyszerzési kísérletnek és eredménytelen vizsgának. Ebben az esetben a hallgató számára biztosítani kell újabb vizsgalehetőséget, az oktató választása szerint írásbeli vagy szóbeli formában."

12. A komplex vizsgáról jegyzőkönyv készül. A jegyzőkönyv kitöltése a bizottság elnökének a feladata. A jegyzőkönyvet kitöltés után el kell küldeni a bizottsági tagoknak is, akik írásban (e-mail) jelzik az elnöknek, hogy elfogadják azt. Ennek a birtokában az elnök aláírja a jegyzőkönyvet, a jegyzőkönyvben rögzíti, hogy a jegyzőkönyvet a bizottság minden tagja jóváhagyta, majd beküldi azt (akár elektronikusan, akár postán, akár személyesen) a Doktori Csoportnak.

 

Dr. Túri László 
tudományos dékánhelyettes, a TDT elnöke


Recommended procedure for comprehensive examination (complex exams) during the epidemic (state of emergency)

1. The procedure of the comprehensive examinations is determined by the Doctoral Schools.

2. During the state of emergency, the basis for the comprehensive examinations are the Doctoral Regulations of ELTE, the orders of the Epidemiological Operative Coordinating Body, and the Special Academic Regulations for Students. 

3. According to the Special Academic Regulations for Students, complex exams can be carried out as written exams. The Doctoral Schools decide whether they arrange written examinations.

4. Any oral part of the complex exams (dissertation part or theoretical part) are to be carried out by means of an electronic device providing simultaneous audio and video transmission.

5. The Faculty of Science recommends the use of Microsoft Teams. It is allowed to use other platforms (such as Skype), but those are not covered by ELTE's IT support. Using Zoom is strongly discouraged.

6. If using Microsoft Teams, the suggested procedure is the following:

a, All Doctoral Schools should create a group within Microsoft Teams (if necessary, then each doctoral program within the Doctoral School). All members of the Doctoral School should be in this group - academic staff, PhD students, supervisors, and all members of the complex exam committee for the relevant complex exam. All exams should be taking place in this group, during a "meeting" held at a previously established time. Any member of the group could join this meeting as a spectator. It is possible to create multiple channels, for example, one for each Doctoral Program which then could arrange complex exams separately.

It is recommended that the committees have their own closed channel as well, where they can evaluate examinees without the presence of the student and the spectators.

b, The following procedure is an alternate solution:

Every complex exam should have its own group created by the Doctoral School, with the members being the PhD student and the committee members. The complex exam should take place in this group in a "meeting" at a previously established time. 

We suggest creating a separate closed channel for the committee in this case as well, so they can have their discussion without the presence of the PhD student and the spectators.

In both cases, the creation of the groups used for the complex exams can be requested by the Doctoral School (or the program leaders) from the IT support service (ELTE IIG) via the teams@elte.hu email address. It is important to mention that academic staff of ELTE can only be added by using their email address issued by ELTE. People without a university email address can only be invited as guests, but they can still join the group.

7. Recommended procedure using Skype

A Skype group/Meeting should be created by the Doctoral School for the complex exam. The exam should take place in this group, during a "Meeting" held at a previously established time. The members of the group should be the PhD student and the committee, and the supervisor. Anyone can attend if invited, this is to ensure that the complex exam is public.We suggest creating a separate "Meeting" for the committee in this case as well, so they can have their discussion without the presence of the PhD student and the public.

Participants and guests can be invited via email. Which means that committee members will receive two email invitations (one for the complex exam Meeting, the other for the committee's closed discussion), the PhD student and the guests will only receive one.

It is recommended that the creator of meetings is the head of the committee, or preferably a member of the committee who can use Skype confidently. A practical tip: to distinguish between Meetings more easily, it is possible to rename them by right clicking on a Meeting.

8. The details of the oral part of the complex exam are determined by the committee (such as choosing the topic and presenting it)

9. During the complex exam, PhD students can be required to present some sort of personal identification (ID card, passport, etc.) which must be noted.

10. Since the complex exams will be carried out remotely by means of an electronic device providing simultaneous audio and video transmission, if the Doctoral School decides so, the exams can be held over the course of several days.

11. If there is a technical problem, or the internet connection fails, refer to the following section of the Special Academic Regulations:

"If a technical issue (such as the loss of internet connection) renders the exam impossible

a) prior to the start of the exam, [cf. Section 72 (2)] the participants
must attempt to re-establish connection once all the other exams scheduled for the day in question are completed. Failing this, the student must be guaranteed an opportunity toattempt the exam again at the nearest possible date.

b) prior to the start of the exam, [cf. Section 72 (2)] the participants
must make an immediate attempt to troubleshoot the issue in question and the exam must be continued. However, during this attempt, the instructor shall be
authorised to ask additional exam questions. In the event that the problem is not fixed, the participants must attempt to reestablish connection once all the other exams scheduled for the day in question are completed. Failing this, the student must be guaranteed an opportunity to attempt the exam again at the nearest possible date.

An exam hampered by technical issues shall not qualify as an attempted exam [cf.
point b) of Section 52 (1) of the HKR] or an unsuccessful exam [cf. Section 71 (7) of the HKR].

In the event of technical issues arising during a written exam (such as the loss of
internet connection), the exam shall not qualify as an attempted exam or an
unsuccessful one. In this case, the student must be ensured another attempt at the
exam, with the instructor deciding whether that attempt shall be a written or oral one."

12. A record of the proceedings is filled out by the head of the committee. After completion, it has to be sent to every member of the committee, who respond via email whether they approve it or not. After the members approved it, the head of the committee signs the record of proceedings, records that it was approved by all other members, and sends it to the Department of Doctoral Affairs (via email, post or in person).

Prof. Dr. László Túri

Vice Dean of Scientific Affairs


Komplex vizsga általános követelményei

 

Jelentkezés: A komplex vizsgát a 4 éves doktori képzésben résztvevő doktoranduszoknak a 4. aktív félév vizsgaidőszakában kell teljesíteni. A komplex vizsga előtt megszerzendő kreditmennyiséget a doktori iskoláknak a négyéves képzésre vonatkozó képzési terve tartalmazza. (A doktori iskolánkénti leírást lásd lentebb.) Az általános jelentkezési anyagot a Doktori Csoporthoz (Északi épület fszt. 0.130) kell benyújtani fogadóidőben. A személyes benyújtás akadályoztatása esetén a jelentkezést elektronikus formában, de a szükséges aláírásokkal ellátva (szkennelve) is el lehet küldeni a doktoranduszugyek@ttk.elte.hu e-mail címre. Leadási határidő a tavaszi félévben március 31., az őszi félévben október 31.  (Kapcsolódó szabályzatok: EDSZ 48-55. paragr, TTK DSZ 12. paragr.)

Jelentkezési anyag

  • általános jelentkezési anyag:
    • jelentkezési lap komplex vizsgára (oldal alján letölthető)

    • a témavezető írásos értékelése a hallgató eddig végzett kutatómunkájáról

    • hallgatói javaslat tárgyválasztásra (oldal alján letölthető)

  • doktori iskolánként eltérő kiegészítő anyag. Leadási helye és határideje: lásd lentebb.

 

A komplex vizsga

A komplex vizsga elméleti és disszertációs részből áll. A komplex vizsga elméleti részében kettő vagy három tárgyból kell vizsgázni. A komplex vizsga tárgyainak listáját a doktori iskolák négyéves képzésre vonatkozó képzési terve tartalmazza (elérhető a www.elte.hu-n.) Egy vagy több tárgyból történő sikertelen vizsgázás esetén ugyanabban a vizsgaidőszakban egy alkalommal utóvizsga tehető. A komplex vizsga disszertációs részében az elvégzett kutatómunkáról és publikációs tevékenységről számol be a doktorandusz előadás formájában. A komplex vizsga tárgyaira, a vizsgáztatók személyére, a vizsga időpontjára és helyszínére az illetékes doktori iskola tesz javaslatot, amely alapján a Természettudományi Doktori Tanács dönt. A Doktori Csoport levélben értesíti a doktoranduszt a komplex vizsga időpontjáról és helyéről, valamint hivatalos felkérést küld a vizsgáztatóknak. A komplex vizsga nyilvános. A komplex vizsgák a tavaszi félévben május 20. és július 15. között, az őszi félévben december 16. és február 1. között zajlanak le.


Biológia Doktori Iskola komplex vizsga

Kreditek: A komplex vizsgára való jelentkezés feltétele 32 tanulmányi és 90 kutatási kredit megszerzése a vizsga előtt.

Kiegészítő anyag: A vizsgára való felkészülés része egy előzetesen elkészített, 3-5 oldalas írásos beszámoló, amely összefoglalja a doktorandusz első két évben elért kutatási eredményeit és vázolja a következő két év kutatási terveit. Ezt a dokumentumot a vizsga időpontja előtt két héttel az elnök, illetve a programvezető részére kell elküldeni.

Elméleti rész: Az elméleti részben egy főtárgyból és egy melléktárgyból vizsgázik a doktorandusz.

Disszertációs rész: A disszertációs részben a hallgató 20 perces szabad előadásban számol be az első négy félévben végzett kutatási munkáról, és bemutatja a doktori képzés második szakaszára tervezett kutatási munkát és a publikációk ütemezését. A beszámolót 25 perces vita követi.


Fizika Doktori Iskola komplex vizsga

Kreditek: A komplex vizsgára bocsátás feltétele legalább 108 kredit.

Kiegészítő anyag: További feltétel az első 4 félévre vonatkozó rövid beszámoló előzetes leadása. A 4. féléves beszámolót a programvezetőhöz kell eljuttatni PDF formátumban legkésőbb május utolsó munkanapjáig. A 4. félév kutatási kreditjét a beszámoló alapján a témavezető javaslatára a programvezető hagyja jóvá. A Fizika Doktori Iskola Tanácsa (a továbbiakban: Tanács) a komplex vizsgákat a programok, ill. azon belül a szigorlati főtárgyak szerint szervezi. Az egy főtárgyhoz tartozó vizsgákat egy 4-6 fős kiküldött testület végzi, a vizsgázó melléktárgyaitól függő 3-4 fős vizsgabizottságokban. A Tanács ezeket a vizsgákat a beszámoló leadása (május utolsó munkanapja) utáni 14. és 20. nap közötti időszakra osztja be, lehetőség szerint egy napra. A doktoranduszok megjelent cikkeik nyomtatott változatát a komplex vizsgán mutatják be a bizottságnak.

Elméleti rész: A komplex vizsga elméleti részében a vizsgázó egy főtárgyból és két melléktárgyból tesz vizsgát.

Disszertációs rész: 

  • A hallgató fogalmazza meg azokat a kutatási területeket és nyitott kérdéseket, ahol eredményeket ért el és kíván elérni. Adjon a terület jelenlegi helyzetére vonatkozó összefoglalót.
  • Röviden fogalja össze az eddigi eredményeit és az ezek alátámasztására szóló publikációinak a tartalmát.
  • Adja meg a következő két évre vonatkozó kutatási- és publikációs tervét.

Földtudományi Doktori Iskola komplex vizsga

Kreditek: A komplex vizsgára bocsátás feltétele minimum 108 kredit.

Kiegészítő anyag: A jelentkezési lapon és a témavezetői értékelésen kívül más írásos anyagot NEM kell benyújtani.

Elméleti rész: A komplex vizsga elméleti részében a vizsgázó két tárgyból tesz vizsgát.

Disszertációs rész: 

  • Fogalmazza meg azokat a kutatási területeket és nyitott kérdéseket, ahol eredményeket ért el és kíván elérni. Adjon a terület jelenlegi helyzetére vonatkozó összefoglalót.
  • Foglalja össze az eddigi eredményeit és az ezek alátámasztására szóló publikációinak a tartalmát.
  • Adja meg a következő két évre vonatkozó kutatási- és publikációs tervét.

Kémia Doktori Iskola komplex vizsga

Kreditek: A komplex vizsgára bocsátás feltétele minimum 120 kredit.

Kiegészítő anyag: A doktorandusznak minimum egy, maximum két oldalas, angol nyelvű jelentést kell leadnia az utolsó két félévben végzett kutatómunkájáról a doktori iskola titkárának (Kochis Rékának). A jelentésen szerepeljen a témavezető jóváhagyása, ami külön email-ben is megküldhető. A dokumentum leadásának határideje legkésőbb két héttel a Beszámolónap dátumát megelőző nap. A kiegészítő anyagról részletes tájékoztatás a HKDI honlapján (http://phd.chem.elte.hu/site.php?page=11) a „Guide to the Complex exam” dokumentumban olvasható.

Elméleti rész: A Kémia Doktori Iskola Tanácsa dönt a vizsgatárgyakról. Az elméleti vizsga kötelező, írásban teljesítendő tárgya a "Proposal Writing". Az elméleti vizsga másik, választható tárgyára a hallgató javaslatot tehet a harmadik szemeszter szorgalmi időszakában a Doktori Iskola titkáránál. A vizsga preferált nyelve az angol.

Disszertációs rész: A komplex vizsga disszertációs részében a vizsgázó előadás formájában ad számot szakirodalmi ismereteiről, beszámol kutatási eredményeiről, ismerteti a doktori képzés második szakaszára vonatkozó kutatási tervét, valamint a disszertáció elkészítésének és az eredmények publikálásának ütemezését. Az előadás angol nyelven tartandó.


Környezettudományi Doktori Iskola komplex vizsga

Kreditek: A komplex vizsgára bocsátás feltétele 108 kredit.

Kiegészítő anyag:Egy héttel a komplex vizsga előtt küldje el PDF-ben a komplex vizsga bizottság elnökének azon folyóirat/konferencia cikkek másolatait, amit eddig publikálásra elküldött (elfogadott és bírálati folyamat alatt lévőket). 

Elméleti rész: A komplex vizsga elméleti részében a vizsgázó két tárgyból/témakörből tesz vizsgát. A koplex vizsga elméleti részére történő jelentkezéskor a hallgató a témavezetővel egyeztetve javaslatot tehet a viszgatárgyakra az imre.janosi@ttk.elte.hu címre küldött emailben. Az elméleti résznek lehet írásbeli része is.

Disszertációs rész:

  • A jelölt fogalmazza meg azokat a kutatási területeket és nyitott kérdéseket, ahol eredményeket ért el és kíván elérni. Adjon a terület jelenlegi helyzetére vonatkozó összefoglalót. 
  • Röviden foglalja össze az eddigi eredményeit és az ezek alátámasztására szóló publikációinak a tartalmát.
  • Adja  meg a következő két évre vonatkozó kutatási- és publikációs tervét.

Matematika Doktori Iskola komplex vizsga

Kreditek: A komplex vizsgára bocsátás feltétele 108 kredit

Kiegészítő anyag: A komplex vizsga disszertációs részének tervezetét írásban előzetesen be kell nyújtani. Ennek tartalmaznia kell az elvégzett tanulmányokat, a publikációkat és a disszertáció megírására vonatkozó kutatási tervet. A hallgató és a témavezető(k) által aláírt tervezetet az iskolavezetőnek címzett emailhez csatolva (PDF) kell megküldeni a klaudia.szalay@ttk.elte.hu címre április 30-ig. 

Elméleti rész: A komplex vizsga elméleti részében két tárgyból: egy főtárgyból és egy melléktárgyból kell vizsgát tenni. 

Disszertációs rész: A komplex vizsga disszertációs része szóbeli beszámoló, amely tartalmilag a következőkből áll. 

A vizsgázó 

  • beszámol szakirodalmi ismereteiről;
  • ismerteti  az eddig elért kutatási eredményeit;
  • ismerteti a doktori képzés második szakaszára vonatkozó kutatási tervét;
  • felvázolja a  disszertáció elkészítésének és az eredmények publikálásának ütemezését.

Hallgatói jogviszony igazolás kiadása

Lágymányosi Campus Északi Tömb 1. emelet Gömb Aula Quaestura Iroda

Nyitvatartás: hétfő-péntek: 09:00-15:00

Cím: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A Északi tömb I. emeleti galériája (az Eötvös Kiadó mellett)


Térítési díjak jogcímei és összegei 2018/19/1. félévtől

Új jogcím

Új összeg

Adminisztratív határidő elmulasztása (beiratkozás, regisztráció, komplex vizsgára jelentkezés)

3500,-

Fizetési kötelezettség (Neptunban) teljesítésére előírt határidő elmulasztása (késedelmi díj)

3500,-/tétel

http://to.ttk.elte.hu/sites/default/files/teritesi_es_szolgaltatasi_dijak_2018_augusztus_23.pdf#overlay-context=tajekoztatok


How to take the complex examination

Applying for the examination

In the 4th active semester of the doctoral studies the doctoral student has to apply for the complex examination. Passing the complex examination results in fulfilling the requirements of the training-and-research period of the training and the doctoral student can continue by entering the research-and-dissertation period.  The amount of necessary credits required for acceptance of applications is determined by the doctoral schools. Details can be found in the curriculum of each doctoral school. (see www.elte.hu)  Deadlines for submitting the application material: 31st of March in the Spring semester and 31st of October in the Autumn semester. 

 

Application material

As part of the application material the doctoral student has to submit to the Doctoral Office (Northern block, room 0.130) during office hours

  • complex exam application form (see attachment on bottom of this website )

  • the written evaluation of the supervisor(s) on the student's research work

  • declaration of student's choice of subjects (see attachment on bottom)

In case personal submission is not possible, the documents can be forwarded by e-mail in scanned version (Pdf. files) to doktoranduszugyek@ttk.elte.hu . To find out if additional documents are to be submitted and/or sent by email please contact the programme director.

 

Complex examination

The subjects, the complex examination committee members, the date and place of the examination are determined by the doctoral school’s council and will be approved by the Doctoral Council of the Faculty. The complex examination shall be taken in public, in front of an exam committee. The supervisor of the student may be present at the complex examination but may not act as an examiner and may not take part in the student’s evaluation.  The complex examinations will be set for the period between 20th of May and 15th of July in the Spring semester / between 17 December and 1 February in the Winter semester. Exact information regarding date and place of the exam will be sent by e-mail to the student. The complex examination consists of a theoretical part and a dissertation part. In the theoretical part the doctoral student will be tested in 2-3 subjects. The list of subjects is included in the curriculum of the doctoral schools. (see www.elte.hu/kpr) In case of failure in one subject (or more), you can retake the exam(s) once in the same exam period. In the dissertation part of the complex examination the doctoral student has to give a presentation to demonstrate his/her level of academic progress (results, papers reviewed, submitted, or published). 

 Please check further in:

V/A Curriculum of Doctoral Training from 2016/17 school year onwards

The Doctoral Regulations of ELTE 2017


Letölthető dokumentumok