Kiváló eredmények a Kémiai és Vegyipari szekcióban

2019.04.17.
Kiváló eredmények a Kémiai és Vegyipari szekcióban
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen március 21–23. között tartották a XXXIV. OTDK Kémiai és Vegyipari Szekciójának üléseit. 

A kétévente megrendezett tudományos versenyen kimagasló arányban vettek részt ELTE-s diákok, akik 19 tagozatban mérhették össze tudásukat az ország számos egyeteméről érkező hallgatótársaikkal. A háromnapos eseményt óriási sikerrel zárták a versenyzők, hiszen három I., hat II. és négy III. helyezést, továbbá egy különdíjat is elhoztak.

Kolloid- és makromolekuláris kémia tagozaton Fülöp Dánielt, a Reakciókinetika és katalízis tagozat első szekciójában Kovács Mártont, míg a másodikban Balla Tamást tüntették ki első hellyel. A Környezeti kémia és környezettechnológia szekcióban Licul-Kucare Viktória pedig a harmadik helyezés mellett a Nők a Tudományban Egyesület különdíját is elhozhatta.

A verseny további helyezettjei Szerves kémia, Fizikai kémia, Analitikai kémia tagozaton értek el kiemelkedő eredményeket.

Honlap

Díjazottak

Szakmai bizottság

Forrás: az elte.hu