Még a villámok is kirajzolják a tongai vulkán kitörési felhőjét

2022.01.19.
Még a villámok is kirajzolják a tongai vulkán kitörési felhőjét
A 21. század egyik legnagyobb vulkánkitörése tapasztalható a Csendes-óceánon, a Tonga-szigetek térségében. A műholdas felvételek szerint a robbanásos kitörés vulkáni hamufelhője 20 kilométer magasságba emelkedett és elérte a sztratoszférát is. Az ELTE kutatóinak közreműködésével egy nemzetközi csapat felfedezte és dokumentálta a kitöréssel összefüggésbe hozható érdekes légköri jelenségeket, többek között a villámgyűrűt. 

Az nem meglepő és nem is újdonság, hogy a vulkánkitörésekkor gyorsan emelkedő kitörési felhőben villámok keletkeznek. Az évszázad kitöréseként jellemzett tongai kitörés felhőjét azonban ebből a szempontból még nem vizsgálták. Az ELTE TTK FFI Geofizikai és Űrtudományi Tanszékén működő Űrkutató Csoport munkatársai, Steinbach Péter tudományos főmunkatárs (képünkön) vezetésével feldolgozták a WWLLN villámdetektor-hálózat adatait – és ritka „villámgyűrűre” akadtak, amely követte a gyorsan terjedő kitörési felhő peremét.


A sárga pöttyök (kis keresztek) mutatják az egy perc alatt lecsapó villámokat. Bő fél órával a kitörés és fél órával az első villámok megjelenése után a „villámgyűrű” átmérője 300 kilométer
(a teljes kép kb. 500 kilométer kiterjedésű, a zöld foltok a szigetek, a kék árnyalatai a tenger mélységét mutatják).

A WWLLN, vagyis a World Wide Lightning Location Network rövidítése, a Seattle-i székheyű University of Washington vezette hálózatnak az ELTE Természettudományi Karán működő kutatócsoport is alapító tagja és

a lágymányosi campuson működő antennájával részt vesz annak adatszolgáltatásában is.

A WWLLN mind időben, mind térben jóval pontosabban és jóval több villámot detektál, mint más, publikusan elérhető szolgáltatások.

A percenkénti észlelésekből összeállított videón is kirajzolódik a kitörés során feltörő felhő, illetve annak meteorológiai műholdképeken már látott gyors szétterjedése. Ez azt mutatja, ahogy

a troposzférában szétterjedő forró hamufelhő és a környező párás levegő határán folyamatos az intenzív villámtevékenység.

A kitörési felhő pereme kb. 12 km magasságban a stabil sztratoszférának ütközve eredményezi a villámok jól kivehető gyűrűjét. A kitörés kiemelkedő villám-aktivitását mutatja, hogy a teljes Földön, egész nap észlelhető villámok kb 6-7%-a keletkezett itt, mindössze két óra alatt.