Miről árulkodik a dinoszaurusztojások héjszerkezete?
Az egyik legnagyobb rejtély a tojásrakó gerincesek 315 millió éves evolúciójában a tojásmaradványok teljes hiánya az első 120 millió évben. A földtörténet legidősebb ismert tojásai és azok héjtöredékei 195 millió évvel ezelőttről ismertek, és a bennük talált embriók alapján a tojások gazdái a dinoszauruszok korai, nagytestű mindenevő csoportjához, az úgynevezett korai sauropodomorpha dinoszauruszokhoz tartoztak, amelyek a jól ismert hosszúnyakú sauropodák közeli rokonai. Ezeket a kora jura időszakból származó sauropodomorpha tojásokat a Dél-Afrikából ismert Massospondylus, a Kínából előkerült Lufengosaurus és az Argentínából leírt Mussaurus dinoszauruszok rakták.
Tojásokból kikelő Massospondylus-fiókák a fészekben, háttérben a szülőállatokkal. Az illusztrációt készítette: Julius T. Csotonyi
A különféle kémiai, ásványtani és modern vizualizációs technikák segítségével a kutatók kimutatták, hogy a tojások nagy mérete (~200 – 600 g) ellenére a meszes tojáshéj meglepően vékony, csupán 80 – 100 μm volt. Ez arányaiban annyira vékony, mint a mai, lágyhéjú tojásokat rakó hüllők, például a tengeri teknősök és gyíkok tojáshéja, illetve a kihalt repülő hüllőké. Ennek ellenére a héj finomszerkezetében látható összekapcsolódó héjegységek, a héj repedezettsége és a tojások kerekded alakjának megőrződése arról tanúskodnak, hogy
a tojásokat nem pergamenszerű, hanem szerkezetileg szilárd héj védte a környezeti hatásokkal szemben,
csakúgy, mint a mai madarakét és krokodilokét. A tojáshéj vékonysága arra utal – és a fészkelőhelyek félszáraz környezeti rekonstrukciója is azt bizonyítja –, hogy ezek a korai sauropodomorpha dinoszauruszok a fészkeiket betemették, így megakadályozva a vékony héjú tojások kiszáradását.
Lufengosaurus tojáshéj töredékek vékonycsiszolatának mikroszkópos képe, melyen a meszes héj ék alakú kristályos héjegységei (E) és a homogén szerkezetű megkövesedett héjhártya (M) láthatók. A héjtöredékek nagyjából olyan vékonyak, mint egy emberi hajszál. A képet készítette: Koen Stein
A mai és egyéb ismert fosszilis tojáshéjak összevető elemzéséből továbbá kiderült, hogy
a tojásrakó szárazföldi gerincesek evolúciójuk első 120 millió évében nagy valószínűséggel kizárólag lágyhéjú tojásokat raktak,
így tehát a legkorábban megjelenő dinoszauruszok is. Ez megmagyarázza a fosszilis tojások hiányát is az ezt megelőző földtörténeti időszakból, hiszen a lágyhéjú tojások csak nagyon kivételes körülmények közt őrződnek meg évmilliókon át. A szilárd tojáshéj megjelenése és elterjedése azonban a középső – késő jura időszakra robbanásszerűen, és egymástól függetlenül párhuzamosan több törzsfejlődési ágon is megtörtént, különféle krokodiloknál, egyes gyíkoknál és teknősöknél, és a dinoszauruszoknál, beleértve a madarakat is. Továbbá a jelenlegi adatok szerint, meglepő módon, a dinoszauruszok csoportján belüli három fő ágon is, tehát a főként növényevő sauropodomorpha és ornithischia dinoszauruszoknál, illetve a javarészt ragadozókból álló Theropoda csoportban egymástól függetlenül jelent meg a vastag, ellenálló meszes tojáshéj. Ugyan a szilárd, vastag tojáshéjak megjelenésének idejét röviddel megelőzően, nagyjából 200 millió éve jelentős légköri oxigénszint emelkedés kezdete is kimutatható, a kettő közti lehetséges összefüggés feltárására egyelőre nem áll elég adat rendelkezésre. Ennek ellenére ezek az eredmények világosan mutatják a tojásrakás evolúciójának rendkívül összetett jellegét, mely azt is tükrözi, hogy a dinoszauruszok és kortársaik hogyan birkóztak meg az ősi környezet viszontagságaival.
Forrás: az elte.hu