Molekulák nyomában
Tömegspektrometria Workshop középiskolásoknak az ELTE Kémiai Intézetében
Az MTA–ELTE Lendület Ionmobilitás-tömegspektrometria Kutatócsoport augusztusban ismét megrendezte a már hagyományossá vált Tömegspektrometria Workshopot középiskolás diákok számára. A hatalmas érdeklődés miatt a programot két egymást követő napon is megtartották, így még több fiatal kapott lehetőséget arra, hogy testközelből ismerkedjen meg a tudomány világával.

A résztvevők az ország számos pontjáról érkeztek: debreceni, hatvani, székesfehérvári, mosonmagyaróvári, budapesti és Pest megyei középiskolák is képviseltették magukat.
A diákok először a tömegspektrometria elméleti alapjaival és sokrétű alkalmazási területeivel ismerkedtek meg, majd az ELTE Kémiai Intézet korszerű laboratóriumában saját élményen keresztül követték végig az analitikai és szerkezetkutatási munka folyamatát. A legegyszerűbb feladatoktól – mint az oldatkészítés, koncentrációszámítás vagy pipettázás – egészen a nagyműszerek kezeléséig jutottak el, például gyógyszermolekulák vizsgálata során.

A szakmai programot Dr. Steckel Arnold tudományos munkatárs és Dr. Schlosser Gitta egyetemi adjunktus vezette, akik a laborbemutató mellett a diákok kérdéseire is készséggel válaszoltak.
A workshop egyszerre nyújtott szakmai ismereteket és élményszerű tapasztalatokat, így a résztvevők nemcsak a modern analitikai kémia módszereibe nyertek betekintést, hanem megtapasztalhatták, mennyire sokszínű és izgalmas lehet a tudományos kutatás.
