Határozati javaslat

 

 

Az ELTE TTK Kari Tanácsa egyes alapszakok képzési terveit az alábbiakban módosítja.

 

Indoklás: A korábban elfogadott képzésiterv-módosítások az Intézetek közötti együttműködésekre tekintettel további összehangolást tettek szükségessé.

 

Ennek jegyében a Földtudomány alapszak esetében:

 

 

A képzési terv

2. pont Választható szakirányok

A „Szakirányt kötelező választani, a választott szakirányt csak másik szakirány választásával lehet leadni.” mondat kiegészítve, pontosítva az alábbira változik:

Szakirányt kötelező választani (de csak egy szakirány választható), a választott szakirányt csak másik szakirány választásával lehet írásbeli kérelemmel, indokolt esetben leadni.

 

Új pont beszúrása a képzési tervbe:

 

„15. A képzéssel kapcsolatos sajátos követelmények, feltételek a szakon:

 

A szakon a tantárgyi követelmények (beleértve az óralátogatás, az érdemjegyszerzés, a vizsgák rendje) a HKR általános előírásait követik. Minden aktualizált követelmény az első órán, illetve a félév elején ismertetésre kerül.

 

A szakon a tárgyfelelősök a HKR előírásainak megfelelően vizsgakurzusokat meghirdethetnek. Ez alól kivétel a Földrajz alapszak képzési terve szerint vizsgakurzussal nem teljesíthető tanegységek.

 

A szakon az elégtelen gyakorlati jegy kijavítására a vizsgaidőszak első két hetében lehetőség van, kivéve azokat a tárgyakat, amelyekben a gyakorlati jegy a félév során folyamatos munkával elkészítendő  kurzusdolgozattal vagy más feladattal szerezhető meg.”

 

Tantervi háló

 

Közös képzés

A Kari Tanács határozata értelmében a 2. Általános értelmiségi modul ilyen formában megszűnik. A modul új neve: Szabadon választható tárgyak modul.

Ennek megfelelően a tantervi hálóból kikerül a Gazdasági és menedzsment ismeretek és A környezettan alapjai című tárgyak. A Google Earth a földtudományokban című tárgy átkerül a Térképész szakirány választható tárgyai közé.

A szabadon választott tárgyak kreditértéke 5 kreditről 9 kreditre nő.

 

A 7. Egyéb földtudományi modul geológia témakör tárgyai között szereplő Szervetlen kémia előadás és gyakorlat a Kémiai Intézet kérésének megfelelően átkerül a mintatanterv 4. félévére.

 

Szakirányokat érintő változtatási javaslatok:

                 Térképész szakirány:

6.b Választható tárgyak modul bővül

Új tárgyak:

A térképi ábrázolás alapjai 2 óra gyakorlat, gyakorlati jegy, 2 kredit, előfeltétel nincs

A Google Earth alkalmazása a földtudományokban 2 óra gyakorlat, gyakorlati jegy, 2 kredit, előfeltétel: Térképismeret előadás

 

-                                 Geológus szakirány:

6.b Választható tárgyak modul bővül

Új tárgy:

Termálvizek és geotermia 2 óra gyakorlat, gyakorlati jegy, 2 kredit, előfeltétel: Bevezetés a hidrogeológiába

 

-                                 Geográfus szakirány:

6.c. Regionális földrajz modul

A Földrajz alapszak új tantervi hálójához igazodva a Földtudomány alapszak geográfus szakirányán az alábbiak változnak:

Magyarország és a Kárpát-medence természetföldrajza 1. előadás és gyakorlat az 5. félévről átkerül a 4. félévre. Ennek megfelelően az eddigi erős előfeltétel helyett az új erős előfeltétel A külső erők földrajza.

Magyarország és a Kárpát-medence természetföldrajza 2. előadás a 6. félévről átkerült az 5. félévre, a vizsgakövetelmény C típusú kollokviumról kollokviumra változott. Az eddigi erős előfeltétel helyett az új előfeltétel A külső erők földrajza.

Európa természetföldrajza előadás és gyakorlat eddigi erős előfeltétele helyett az új előfeltétel A külső erők földrajza.

Európa regionális társadalomföldrajza I. és II. előadás erős előfeltétele megszűnt.

6.h Kötelezően választható modul

Az Antropogén geomorfológia című tárgy az eddigi 2+1 óra helyett 2+0 óra lesz, vizsgakövetelménye kollokvium, kreditérték 2 (nem változott).

Modul bővítése új tárgyakkal:

Lézeres szemcseelemzés 2 óra gyakorlat, gyakorlati jegy, 2 kredit, előfeltétel nincs

Természetföldrajzi évközi terepgyakorlat három fokozatú, 1 kredit, Természetföldrajzi szintézis előadással egy félévben vehető fel

A tantervi hálóban jelenleg szereplő Az energiagazdaság földrajzi összefüggései 1. és 2. című tárgy a jelenlegi formájában megszűnik. A tárgy tananyaga átdolgozva, kibővített formában, új címmel kerül be a hálóba:

Fenntartható energiagazdálkodás 1. 2 óra előadás, kollokvium, 2 kredit, előfeltétel nincs

Fenntartható energiagazdálkodás 2. 2 óra előadás, kollokvium, 2 kredit, előfeltétel nincs

Tervezés és stratégiaalkotás az energiagazdálkodásban 2 óra előadás, kollokvium, 2 kredit, előfeltétel nincs.

 

 

A Környezettan alapszak esetében:

 

 

A Biológia alapszak esetében:

 

Elírások korrekciójára kerülne sor az alábbiak szerint:

 

Biológia BSc. képzési terv javítások

 

 

 

Tantárgyfelvételi előfeltételek

 

 

 

 

a javított tétel sárgával kiemelve

 

 

Kód

Tantárgy

Előfeltétel

 

 

a KT márciusi ülésére benyújtott anyagban

 

 

erős előfeltétel: piros     gyenge előfeltétel: zöld

szereplő (korrigálandó) adatok

bb1n1414

Állatszervezettan - II. EA

 

bb1n1310

Állatszervezettan - I. EA

 

 

 

 

 

bb1n4304

Állatszervezettan - III.B GY

 

 

 

 

vagy

bb1n4410

Állatszervezettan - IV.A GY  *

bb1n4305

Állatszervezettan - III.A GY

bb1n4514

Biometria GY

 

mb1n2203

Matematika - II.B GY  **

mb1n2202

Matematika - II. GY

 

 

vagy

mb1n2106

Matematika - II.A GY  **

 

 

bb1n4625

Állatélettan - III.A GY

 

bb1n0402

Állattan szigorlat  ***

nincs

előfeltétel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

*

 A módosított előfeltétel jobban illeszkedik a képzési programhoz.

 

 

**

 A Matematika II. GY helyett a "Matematika - II.B GY" és a "Matematika - II.B GY" kurzusok futnak!

***

 Az Állatélettan - III.B GY kurzusnak is erős előfeltétele az Állattan szigorlat