25 éves a Magyar Matematikai Múzeum

Tudományok Palotája névvel hozná létre Budapesten a magyar matematika és matematikusok látogatóközpontját Holló-Szabó Ferenc, a huszonöt éve működő Magyar Matematikai Múzeum alapítója és vezetője. Bolyai János és Eötvös Loránd munkásságának is méltó emléket állítana az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, régi hiányt pótolva ezzel. A Múzeum alapításának alkalmából Holló-Szabó Ferenccel a Magyar Nemzet készített interjút.

 A múzeum ajtajára azt írták ki, hogy aki belép rajta, a Matematikai Testépítő Szalonban találja magát. Utalás lenne ez arra, hogy ép testben ép lélek?

Jól gondolja. Foglalkozásainkon az emberi és a mértani testeket egy időben építjük. Amikor olyan iskolából érkeznek hozzánk gyerekek, amelyik nem egyetemre készít fel, kellenek olyan görcsoldó szlogenek, amelyek azonos szintre hoznak bennünket. Jót nevetünk egy jó viccen, és azonnal van közös kiindulópont. A mi múzeumunk interaktív. Nem kitömött matematikusokat mutogatunk, hanem a legendás Öveges József professzor útján járunk, és abból gazdálkodunk, amink van. A kisemmizett kiskunfélegyházi parasztember, aki elindított az életbe, akitől az első leckéket vettem, a futóhomokon is meg tudott élni. Az ő kreativitása munkálkodik bennünk. A matematikus azt nézi, mi miből következik, és azt fogadja el igaznak, amit bizonyítás támaszt alá. Nyíltan, egyenesen, tiszta szívvel tesszük a dolgunkat, és mindenkitől alázattal tanulunk.

Holló-Szabó Ferenc, a Magyar Matematikai Múzeum alapítója. (Fotó: Magyar Nemzet)

A matektanárok nem épp a tanulók kedvencei. Ön mégis népszerűségnek örvend. Mindegyik tanítványával megszeretteti a matematikát?

A matek csak egy lehetőség. Azt szoktam mondani a diákoknak, ha akarjátok, bármikor megtanítom nektek, ha viszont nem érdekel benneteket, elmondom, mit kellene tudnotok. Az a tapasztalatom, hogy a legtöbben kerülik a problémamegoldást. Ha valami első nekifutásra nem megy, azonnal rávágják, hogy nem tudják. Fel sem merül bennük, hogy talán rossz irányból közelítik meg a kérdést. Megkeresett egyszer egy harmadikos kisiskolás, és azt mondja: én azt vettem észre, hogy két négyzetszám különbsége csak akkor lehet prímszám, ha a négyzetszámok szomszé­dosak. Mondom, ez igen! Felírtam neki, hogy a2–b2, mire ő: hűha, tényleg, ezt fel tudjuk bontani szorzatra! Nemrég behoztak egy másik kisfiút is, egy ovist. Neki mindene a szorzás volt, izgatta, ­érdekelte a téma. A professzorok úgy beszélgettek vele, mintha kollégák lennének. Szerencsére mindig akadnak a gyerekek között ki­vételes képességűek, akik nyitottak a matematikára.

Kit tart a legnagyobb magyar matematikusnak?

Nem könnyű megjelölni, de ha szükséges, nevezzük ki Bolyai Jánost. Ő írta le, hogy az anyag meghatározza önnön geometriáját. Einstein előtt megfogalmazni, hogy ahol nagy tömeg jelenik meg, ott görbül a tér, hatalmas eredmény. Géniuszát ma sem tudjuk értékelni, az átlagdiák és az átlagmagyar nem is ismeri a tevékenységét. Én azt a feladatot vállaltam, hogy a nagy matematikus elődök munkásságából azokat a szemeket szedegetem ki, amelyekre a kisgyerek is azt mondja: hű, de érdekes!

A teljes interjú itt olvasható.