A kutyák agyának mérete befolyásolhatja a képességeiket

2020.10.22.
A kutyák agyának mérete befolyásolhatja a képességeiket
Digitalizált koponyák alapján rekonstruálták az ELTE és a Szent István Egyetem Kaposvári Campus kutatói 24 kutyafajta és 4 vadon élő farkasféle agyát. Kiderült, hogy a kutyák agya nem méretarányosan változik a kis- és nagytestű kutyafajták között, valamint az arckoponya hossza lényeges hatással van egyes agyterületekre, főleg a szaglólebenyre és a homloklebeny elülső részére.

A koponya alapján lehetséges dinoszauruszok, madarak, emlősök, (ős)emberek agyának fejlettségét rekonstruálni a csont belső felszínének mintázata és formája alapján. A csontok vizsgálatára az egyik legjobb lehetőséget a komputertomográfiás képalkotás (CT) adja. Így a kutatók nem csak a csontot tudják megvizsgálni, annak minden alak- és szerkezetbeli jellegzetességével, hanem megfelelő szoftverekkel digitális öntvényeket is elő tudnak állítani. 

A komputertomográfiás képalkotás azt is jól láthatóvá teszi, hogyan változott meg a kutyafajták agya a mesterséges szelekció hatására. Az ELTE TTK Anatómiai, Sejt- és Fejlődésbiológiai Tanszék kutatójának, dr. Csörgő Tibornak a gyűjteménye közel 400 kutyakoponyát tartalmaz 152 fajtából, ezek közül 28-at vizsgáltak meg alaposabban a Frontiers in Veterinary Science-ben októberben megjelent tanulmányukban a kutatók.

“A háromdimenziós modellezés eredményeként sikerült olyan részletességgel visszaadni az agy felszínét, hogy nemcsak a főbb agyi tekervények helye, hanem egyes erek lenyomata is tisztán látszik a modelleken” - mondta dr. Czeibert Kálmán, állatorvos, az ELTE Szenior Családi Kutya Program posztdoktor kutatója, a tanulmány első szerzője.

“A virtuális endokasztok világosan megmutatják azt is, hogy a koponya arcorri részének rövidülése együtt jár az agy egyre erősebb torzulásával: a szaglóhagyma fokozatosan hátrébb tolódik, és bizonyos fajtákban, például a mopszoknál és a francia buldogoknál szinte egészen a homloklebeny alá kerül. Ez pedig megváltoztatja az egyes területek egymáshoz viszonyított arányát.”


Egy beagle koponyája és digitális agyi öntvénye (endokasztja). A videót készítette: Dr. Czeibert Kálmán.

Az új kollekció az ELTE Etológia Tanszéken működő, az Európai Kutatási Tanács (ERC) támogatásából létrehozott Kutya Agy- és Szövetbank része. A bank segítségével a kutatócsoport a jövőben azt szeretné vizsgálni,

hogyan függ össze az agy alakjának megváltozása a viselkedéssel, a szaglással, a kommunikációs és problémamegoldó képességgel.

”Az alaki eltérést ellensúlyozhatja az adott területen található idegsejtek eloszlása, mennyisége, funkciója és a kapcsolataik más agyi központokkal. Ehhez viselkedéstesztek, különböző képalkotó- (CT, MR, EEG), szövettani- és molekuláris vizsgálatok egyaránt szükségesek lehetnek. A tompa orrú kutyáknak lehet, hogy rosszabb a szaglása, de egyes szemészeti sajátosságaiknak köszönhetően sokkal több mindent észrevesznek az emberek jelzéseiből" - mondja Kubinyi Enikő, az ELTE tudományos főmunkatársa, a kutatócsoport vezetője.

“Az egyik fő célunk a tudományos ismeretterjesztés volt. A digitális képalkotással jól láthatók az egyes fajták közti különbségek. Például figyelemreméltó, hogy miközben egy átlagos felnőtt csivava és egy nápolyi masztiff között a testtömegkülönbség közel harmincszoros, a koponyaűr (és ennek következtében az agyak) térfogata mégis mindössze alig kétszeres eltérést mutat egymástól”- teszi hozzá Czeibert.

A kutatók a későbbiekben további koponyák digitalizálását tervezik mikroevolúciós vizsgálatokhoz egy nemzetközi együttműködés keretében.

 

Borítókép: Egy csivava és egy nápolyi masztiff koponyája és endokasztja (a koponya alapján rekonstruált agya) méretarányosan egymás mellé helyezve. A képet készítette: Dr. Czeibert Kálmán

Kutyakoponyák és agymodellek

Kutyakoponyák és agymodellek

0

/

0

0

/

0