Intézetek

Intézetek

Oktatási egységek
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara az ország legnagyobb olyan intézménye, ahol a természettudományok mindegyike a legmagasabb szinten van képviselve.

Az itt felhalmozott szellemi tőke egyedülálló lehetőséget jelent a hallgatóink számára ismereteik bővítésére, egyéni erőforrásaik kiaknázására, ezáltal a tudásintenzív információs társadalom követelményeinek való megfelelsére. Az ELTE Természettudományi Karán 5 tudományos intézetében összesen több, mint 460 fő kutató dolgozik. Jelenlegi oktatóink között számos Széchényi-díjjal, Szent-Györgyi Albert-díjjal vagy más jelentős tudományos kitüntetéssel rendelkező professzor található. A képzéseink a természettudományok teljes spektrumát felölelik. Karunkon hét szakterület keretében 5 intézet és egy oktatási szervezeti egység működik, a dékán közvetlen irányítása alatt. A környezettudományi képzésünkben mind az öt intézet részt vesz. 

Az ELTE Biológiai Intézet hazánk legsokoldalúbb biológiai szakmai közössége. Kutatóegyetemi létünk biztosítja azt, hogy hallgatóinkat örömmel fogadják a gyógyszeripar, a természet- és környezetvédelem, az egészségügy, a környezetipar számos területén itthon, de az egész világon is. A legmodernebb tudományos módszereket tanítjuk és honosítjuk meg, ezért érdemes az ELTE-n biológiát tanulni. Munkatársaink a világ élvonalába tartoznak az öregedés genetika és neurobiológia hátterének kutatásában. Először hasonlítottuk össze a kutya és az ember érzelmi reakciók során mutatott agyi aktivitását. Irányított fehérjeevolúcióval olyan hatóanyagokat fejlesztettünk, amelyek új lehetőségeket nyitottak a szívinfarktus és szélütés terápiájában.

Az ELTE Földrajz- és Földtudományi Intézet a Kar legnagyobb és legsokoldalúbb intézete, ahol az oktatás és kutatás tárgya az emberiség otthona, a Föld, valamint annak szűkebb és tágabb kozmikus környezete. Több mint 130 éves története során az Intézet jogelődei a hazai geográfus- és földrajztanárképzés mindig meghatározó szereplői voltak. Oktatóink aktív kapcsolatokkal rendelkeznek a hazai és nemzetközi kutatóintézetekkel, piaci szereplőkkel, kormányzati és önkormányzati döntéshozókkal. Az intézet két központra oszlik, melyek közül a Földrajztudományi Központ a bolygónk felszíni viszonyait, azok kialakulását, a természet és társadalom kapcsolatát vizsgáló földrajztudománynak (geográfiának), míg a Földtudományi Központ a Föld felépítését, történetét, levegőburkát és kozmikus környezetét kutató tudományágaknak (geológia, paleontológia, geofizika, meteorológia és csillagászat) ad szervezeti keretet. 

Az ELTE Fizikai Intézetében folyik a legszélesebb körű oktató- és kutatómunka a magyar egyetemi intézetek közül. Érdeklődésünk az asztrofizikától a biológiai fizikáig, a komplex rendszerektől a kísérleti és elméleti részecskefizikáig, az anyagfizikától a reaktorfizikán keresztül a térelméletig terjed. Hazai és a külföldi egyetemeknek és kutatóintézeteknek nevelünk kiváló kutatókat, de igen fontos az iparban alkalmazott fizikusok, illetve a tanárok képzése is. Aktív részesei vagyunk nagy nemzetközi kutatási együttműködéseknek, mint pl. a LIGO, az LSST, a Pan-STARRS asztrofizikai illetve gravitációshullám-megfigyelő projektek, vagy a CERN CMS kísérlete.

Az ELTE Kémiai Intézet képzési rendszerében nagy szerepet kap az önálló kutatómunka, ezért hallgatóink jelentős része a vegyész mesterszakos diploma megszerzése után az intézet doktori iskolájában folytatja tanulmányait. A nálunk végzettek az ipari és akadémiai kutatás-fejlesztés és innováció számos területén, ezek közül is kiemelten a gyógyszerkutatás, az élelmiszerkémia, a környezetvédelem és környezetminősítés, az analitika, az alternatív energiaforrások fejlesztése, a petrolkémia és a műanyagipar területén helyezkednek el. Az ELTE Kémiai Intézetében évtizedek óta nemzetközi szinten elismert oktató- és kutatómunka folyik. Ennek egyik elismeréseként 2017-ben három kollégánk Széchenyi-díjat kapott elméleti kémiai tárgyú kutatásaiért. 
Kiemelkedő kutatási területeink közé tartozik továbbá a fehérjekutatás, a biológiai rendszerek kémiája, az élelmiszer- és a környezet analitika, a szintetikus kémia, az elektrokémia és a nanotudományok.

Az ELTE Matematikai Intézetének oktatói számos nemzetközi (Wolf, Kyoto és Ostrowski díjak) és hazai elismerés birtokosai (Széchenyi-nagydíj és Széchenyi-díjak). Az Intézetben többek között működik egy Lendület kutatócsoport, valamint a PIT Bioinformatikai Kutatócsoport is, amely úttörő munkát végez az emberi agy gráfjának, összeköttetéseinek leírásában és a matematika biológiai és kémiai alkalmazásaiban.  Az amerikai CareerCast weboldal minden évben felméri, hogy melyek a legjobb, foglalkozások. A 2017-es felmérés szerint a legjobb 10 foglalkozás között a következőket tanítjuk az ELTE Matematikai Intézetében: 1. statisztikus; 3. operációkutató; 4. információs biztonsági szakember; 5. adatelemző kutató; 6. egyetemi professzor; 7. matematikus; 8. szoftver mérnök. Tehát a ma Amerikában legjobbnak tartott tíz foglalkozás közül hétre felkészít az ELTE matematikus szak!