Virtuális földrajzórákkal várjuk a diákokat

2019.09.05.
Virtuális földrajzórákkal várjuk a diákokat
2019. szeptember 1-től a budapesti VR MAX Játék- és Élményközpont elindítja általános- és középiskolák számára ingyenesen elérhető, virtuális valóságon alapuló „Virtuális földrajzóra” projektjét az ELTE TTK szakmai támogatása mellett. A különleges földrajzórák tananyaga követi a Nemzeti Alaptantervet. 

A VR MAX és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának megállapodása értelmében az ELTE Földrajztudományi Központjának Földrajz szakmódszertani csoportja szakmailag támogatja és részt vesz a virtuális valóság túrák elkészítésében, közreműködik a virtuális túrák tematikájának összeállításában és lektorálja a virtuális túrák szakmai anyagait. Mindeközben a VR MAX megismerteti a földrajztanár szakos hallgatókat a „Virtuális földrajzóra” projekttel, a Google Earth VR program rendelkezésre bocsátásával pedig technikailag támogatja a szakdolgozatot író hallgatókat, valamint a „Tűzőn-vízen át” földrajzverseny döntőjének helyszínén a Google Earth VR program segítségével ingyenes VR élményt biztosít a verseny helyszínén a tanulóknak és érdeklődőknek.

A „Virtuális földrajzóra” projekt keretében a tanulók egyszerre összesen 8 játékállásban, 15 perces virtuális túrákon vesznek részt. A Google Earth VR programra alapuló virtuális földrajzórán a diákok pillanatok alatt eljuthatnak Földünk távoli szegleteibe, és három dimenzióban csodálhatják meg Földünk természeti csodáit, miközben földrajzszakos tanárok által összeállított narratívát hallanak a látottakról. A virtuális földrajzórákat kísérő narratívához Rába Roland Jászai Mari-díjas színész kölcsönözte hangját.

A VR MAX a virtuális földrajzórákra várakozó gyerekek számára témába illő, játékos, interaktív feladatsorokat biztosít, illetve a gyerekek monitorokon is nyomon követhetik az éppen „túrázó” társaikat. A VR MAX és az ELTE TTK egyelőre négy virtuális valóság túrát állított össze az osztályok számára.

Az első Földünk olyan varázslatos tájait mutatja be, amelyek a víz, a jég, vagy a szél munkájának köszönhetően érték el mai kinézetüket. A gyerekek a jég felszínformáló munkáját megcsodálhatják Norvégiában, valamint Lengyelországban a Mazuri tóhátságot és a Jezioro Skarp tavat bejárva. A víz felszínalakító munkáját Portugáliában, a Praia da Corredoura abráziós tengerparton mutatja be a természetesen narrációval kísért program. A virtuális földrajzórán a gyerekek járnak még az Amerikai Egyesült Államokban Coloradoban, hogy a szél felszínalakító munkájával ismerkedjenek. Érintik a Monumentum Valley és a The Mittens and Merrick Butte vidékét, hogy aztán egy ugrással a Szahara sivatagát, majd pedig az ausztrál Uluru vidékét szemléljék.

A következő túra Földünk ámulatba ejtő nemzeti parkjait mutatja be. Helyszínei: Fuji (Japán), Ha Long öböl (Vietnam), Valley of the Peaks (Kanada), Moraine Lake – Geysir (Izland), Godafoss (Izland), Mirador Base Las Torres (Chile), Mirador Cuernos (Chile), Grey-gleccser (Chile), Viktória vízesés (Zambia/Zimbabwe), Hill Inlet (Ausztrália), Nagy Korallzátony (Ausztrália).

A túra során a gyerekek ellátogatnak egy indiai teaültetvényre. A Hoover-gát megtekintése az Amerikai Egyesült Államokban a vízenergiát, a Tengger Desert Solar Park Kínában a napenergiát, a koppenhágai Windfarm Dániában a szélenergiát, a Blue Lagoon Izlandon a geotermikus energiát szemlélteti. A turizmusra az ausztriai Kreischberg-Rozenkranz síközpont, valamint a francia Riviéra bemutatásával hoz példát a virtuális földrajzóra. Az ipart az új-mexikói  San Jose bánya, valamint a kaliforniai Kern olajmező demonstrálja. A mezőgazdaságot a holland Keukenhof tulipánmező bemutatásával szemléltetik. New York, Tokió, Los Angeles, valamint a Golden Gate híd bemutatása a népességrobbanásról és a városfejlődésről szól.

A projekt 2019. szeptember 1-én indult, a nyár folyamán már több osztály jelentkezett és a lehetőség még mindig adott. Várják általános iskolás felső tagozatos, illetve középiskolás osztályok jelentkezését!

Időpontfoglalás: 06 70 310 8500
E-mail

Forrás: bdpst24.hu