Alapképzések

Induló képzések 2024 – Alapszakok

Induló képzések 2024 – Alapszakok

Biológia

Természettudományosan megalapozott, a biológiában széleskörűen művelt szakembereket kívánunk képezni, akik egyetemi alapdiplomájuk (BSc) birtokában alkalmasak arra, hogy sikeres felvételi vizsgát tehessenek bármely olyan, MSc vagy MA diplomát adó mesterszakra, amely fogadja a biológia alapszakon diplomát szerzett hallgatóikat. A tantervbe iktatott választható gyakorlatok és kutatás-módszertani modul elvégzése képessé teszi alapokleveles biológusainkat arra, hogy közvetlenül bekapcsolódjanak biológiai alap- vagy alkalmazott kutató, illetve termelőmunkába. A biológia alapképzésre olyan jelentkezőket várunk, akik vonzódnak a természettudományokhoz és érdeklődnek a biológia egésze vagy annak valamely résztudománya iránt. Előny, ha a jelöltnek kutatói alkata van (szeret elmélyülni egy-egy probléma megismerésében, megértésében), de ez nem feltétlen követelmény. Két érettségi tárgyat kell választani, ez lehetőség szerint a biológia és a kémia vagy a fizika legyen, de elfogadott a matematika, természettudomány, földrajz, informatika, szakmai előkészítő tárgy is. Napjainkban a biológiatudásra a kutatás és oktatás mellett számos alkalmazott, gazdasági, kereskedelmi, sőt közigazgatási (pl. természet- vagy környezetvédelem) szakma vagy foglalkozás épül. A munkaerő-piacra kilépő alapokleveles biológusok elhelyezkedése alap- és alkalmazott kutatási területeken várható. A tudományos kutatást ellátó vagy más kereskedelmi, továbbá biotechnológiai termelési-fejlesztési munkakörökben is igény van hallgatóinkra. A legkiválóbbak folytathatják tanulmányaikat MSc szinten.

Információk

Specializáció

  • biológia

 


Fizika

Az ideális jelentkező érdeklődését felkeltették a fizikai jelenségek, az ezeket szabályozó természeti törvények, akár általában, akár az alkalmazás egy speciális területén; készséget érez magában a problémák kvantitatív, matematikai vagy informatikai módszerekkel történő megoldására; kedvet érez természeti jelenségek kísérleti tanulmányozásához, kísérleti berendezések építéséhez. Örömét leli megszerzett ismereteinek széles körű alkalmazásában; képesnek érzi magát ismeretei hatékony és élvezetes átadására, s ezt akár az oktatás vagy az ismeretterjesztés terén szívesen kamatoztatná. A cél olyan szakemberek képzése, akik rendelkeznek a természeti jelenségek fizikai törvényszerűségeire vonatkozó alapvető elméleti és gyakorlati ismeretekkel, és képesek fizikai törvényszerűségeken alapuló berendezések üzemeltetésére. A megszerzett ismeretek birtokában és korszerű természettudományos szemléletmódjuk alapján képesek a kutatás és fejlesztés területén, a műszaki és gazdasági életben, valamint az államigazgatásban irányító, szervező részfeladatok ellátására. A fizika alapszak feladata a mesterképzési szakok egységes alapozása oly módon, hogy a végzett hallgatók felkészültsége a képzésből kilépők számára is biztosítsa a munkaerőpiacon való érvényesülést. Az elmúlt évek tapasztalata alapján a végzett hallgatók túlnyomó többsége a mesterképzéseinken folytatta tanulmányait. A továbbtanulást nem választó végzősök természettudományos kutatóhelyek laboratóriumaiban, ipari vállalatok kutató-fejlesztő vagy minőségvizsgáló részlegeiben tudományos kutatóként vagy nagy értékű műszerek kezelőiként, az egészségügyben számítógép-vezérelt diagnosztikai berendezések üzemeltetőiként helyezkedhetnek el. A képzés során elsajátított természettudományos gondolkodás, a probléma-felismerés és problémamegoldás képessége a matematikai és informatikai ismeretekkel ötvözve a munkaerőpiac más területein is jó esélyt teremt. Kiegészítő ismeretek megszerzése után eredményesen dolgozhatnak például a környezetvédelemben, a szakműszer-kereskedelemben vagy az írott és elektronikus média műszaki vagy természettudományokkal kapcsolatos területein is.

Információk

Specializációk

  • biofizikus
  • csillagász
  • fizikus
  • geofizikus
  • meteorológus
  • számítógépes fizikus 

 


Földrajz

A földrajz alapszak elvégzése során hallgatóink alapos ismereteket szereznek Földünkről, különösen Európa és hazánk természet-, társadalom- és gazdaságföldrajzi fejlődési folyamatairól, jelenlegi viszonyairól, valamint korszerű földrajzi szemlélettel rendelkezve megfelelő áttekintésük van a rokon tudományok legfontosabb szakterületeiről, eredményeiről is. Emellett a képzés során elsajátítják a természeti, társadalmi-gazdasági és települési környezet átfogó értékeléséhez szükséges elméleti és módszertani alapokat, és így a gyakorlatban is alkalmazható ismeretekkel rendelkeznek a földrajzi környezet rendszereiről, azok működéséről. Érdemes e szakra jelentkezned, ha érdekel a földrajzi (természeti, társadalmi) környezet, ahol élünk, a sivatagoktól a sarkvidékekig, az eldugott falvaktól a nyüzsgő nagyvárosokig. Az ideális jelentkező a földrajzi jelenségek, folyamatok, sajátosságok iránti érdeklődés mellett földrajz érettségivel, valamint minél alaposabb idegennyelvi tudással, és informatikai alapismeretekkel rendelkezik. Amilyen sokrétű a földrajzi tér, olyan gazdag az elhelyezkedési lehetőségek tárháza is. A geográfusokat egyrészről a tudományos kutatóhelyek (kutatóintézetek, felsőoktatási intézmények) szívják fel, másrészről a közszféra (köztük például a kormányzati szervek és azok háttérintézményei, a települési és területi önkormányzatok vagy a környezetvédelemmel foglalkozó hatóságok), harmadrészt pedig a gazdasági szféra (például a helyi adottságok hasznosításával, térképezéssel, pályázatírással és menedzseléssel foglalkozó hazai és nemzetközi tanácsadó vállalkozások).

Információk

Specializációk

Megújuló energiaforrások 

  • Táj- és környezetföldrajz
  • Regionális elemzés
  • Település- és területfejlesztésre
  • Turizmus 

 


Földtudományi

A földtudományi alapszak olyan gyakorlatorientált alapdiplomás szakembereket képez, olyan elméleti és gyakorlati szakemberek mesterképzését alapozza meg, akik a csillagászat, a geográfia, a geofizika, a geológia, a meteorológia és a térképész-geoinformatikus területeken keresik hivatásukat és boldogulásukat. Az ELTE az egyetlen hazai intézmény, amely valamennyi földtudományi szakterületen biztosítja a tanulmányok intézményen belüli folytatását a mesterképzésben. Az ideális jelentkező érdeklődik a középiskolában tanult földrajzon, fizikán, kémián és biológián belül a földtudományokhoz, a természetföldrajzhoz kötődő témák iránt, értékeli azok szépségét, fontosságát. Felméri, hogy a földtudományok összetettsége megköveteli a több (de nem szükségszerűen az összes) természettudományi területen való ismeretszerzés és gondolkodás igényét. Elfogadja, hogy majdani munkája során mind terepi, mind laboratóriumi, mind íróasztali feladatokat el kell látnia. Azok a földtudományi alapdiplomások, akik nem akarják tanulmányaikat azonnal folytatni, elhelyezkedhetnek a választott szakterületükön szakasszisztensként, szakelőadóként, vagy belevághatnak valamilyen gyakorlatorientált vállalkozásba, például a geoturisztika, természetismeret, természetvédelem területén. A földtudományi alapszakon végzett hallgatóink tanulmányaikat az alapszakra épülő mesterszakos képzéseinkben, illetve bármely hasonló képzési rendszerben működő európai intézmény megfelelő MSc-képzésében folytathatják.

Információk

Specializációk

  • csillagászat
  • geofizika
  • geográfia
  • geológia
  • meteorológia
  • térképészet és geoinformatika

 


Kémia

Egyetemünk azoknak a fiataloknak a jelentkezését várja a kémia alapszakra (BSc), akik szeretik és szeretnék magas színvonalon elsajátítani a kémiát. A tanulmányi terv összeállítása során arra törekszünk, hogy végzőseink elegendő elméleti és gyakorlati tudással rendelkezzenek ahhoz, hogy keresett szakemberek legyenek a munkaerőpiacon, vagy sikerrel folytathassák tanulmányaikat a mesterképzésben (MSc), illetve később a PhD-képzésben. Fontosnak tartjuk, hogy az előadások és gyakorlatok színvonalát a különböző előképzettségű és motiváltságú hallgatók szükségleteihez illesszük, így a tehetséggondozási programok mellett nagy figyelmet fordítunk a hiányos előképzettségű hallgatók felzárkóztatására is. Törekvésünk, hogy aki sikeresen befejezi a tanulmányait, olyan tudásanyag birtokába jusson, amely jól hasznosítható az ipar, a kutatás, a szolgáltatás és az államigazgatás különböző területein. Így például a friss diplomás dolgozhat üzemvezetőként a vegyiparban, vagy egy szolgáltató – nevezetesen kémiai analitikai – laboratóriumban felügyelheti a méréssorozatok szakmai minőségét, de magas szinten koordinálhatja a munkát még egy kutatólaborban is, vagy egy államigazgatási intézményben a környezetvédelmi kérdések avatott szakértőjeként nyerhet alkalmazást.

Információk

Specializáció

  • vegyész

 


Környezettan

A környezettan alapszak hat szemeszterében komplex látásmódú, természet- és környezetcentrikus gondolkodásmódú, a környezettanban széleskörűen művelt, elkötelezett, kutatói, alkalmazói vagy tanári erényekre felkészített szakembereket kívánunk képezni. Végzettjeink alapképzettségük (BSc) birtokában alkalmasak, hogy felvételt nyerjenek bármely mesterszakra (MSc, vagy MA), amely fogadja a környezettan alapszakon diplomát szerzőket. A tantervbe illesztett gyakorlati képzés eredményes elvégzése diplomásainkat arra képesíti, hogy közvetlenül bekapcsolódjanak természet-, illetve környezetvédelemmel kapcsolatos gyakorlati munkába (pl. kármentesítés, környezettechnológiai üzemvitel). Az alapképzésre azokat a diákokat várjuk, akik szeretik a természetet, érzik a társadalom felelősségét környezetünk átalakításában, kedvet éreznek a környezeti folyamatok megismerésére, szívesen elgondolkoznak a környezeti problémákon. Előnyt jelent az alapos középfokú általános természetismereti tudás középiskolai megszerzése. Az ideális jelentkező nem riad vissza a természet közelségétől, terepgyakorlatoktól, kirándulásoktól, azok szépségét szereti, és szeretné a természetet, környezetét még jobban megismerni. A környezettani tudásra a kutatás és oktatás mellett a közigazgatás területén is szükség van (például természet- és környezetvédelmi kérdések képviselete, felügyelete az önkormányzatokban, az államigazgatásban). A környezet problémáiban jártas szakembereket keresi az államigazgatás és a civil szféra (egyre több intézet, igazgatóság, felügyelet, önkormányzat, egyesület, alapítvány alakít ki környezetvédelmi, környezet-menedzselési programot). Kis és nagy magáncégek széles skálája szakosodott a környezeti problémák felmérésére, azok megoldására, kármentesítésére. A környezeti alapfolyamatokat ismerő, a környezeti mérésekben járatos szakemberek lényeges felvevőpiaca a hazai és európai környezetipari cégek összessége. Várja diplomásainkat a környezettudományi területen kutató-fejlesztőmunkát végző intézmények köre is.

Az alapszak adatai a felvi.hu oldalon

Specializációk

  • környezetkutató
  • meteorológia 

 


Matematika

A képzés célja egyrészt az, hogy a hallgatók megfelelő elméleti alapokkal és gyakorlati ismeretekkel rendelkezzenek a mesterképzéshez, másrészt az, hogy képessé váljanak matematikai ismereteik műszaki, gazdasági, statisztikai és számítógépes területen való alkalmazására. Végzett diákjaink alkalmasak a matematikai elemzések eredményeinek hatékony kommunikálására, akár idegen nyelven is. A képzés során elsajátítják a matematika alapvető módszereinek alkalmazását, a matematikai kutatás fő módszereit. Az ideális jelentkezőnek megbízható matematikai ismeretei vannak, motivált és szorgalmas, érdeklődik a matematika iránt, értékeli annak szépségét, fontosságát. Már a képzés elejétől kezdve gondot fordítunk arra, hogy a különböző előképzettségű hallgatók a nekik megfelelő formájú és tartalmú oktatásban részesüljenek, a negyedik félévtől pedig a választható tárgyak gazdag kínálata teszi lehetővé, hogy mindenki kiemelkedő, személyre szabott képzést kaphasson. Az elméleti alapozó tárgyak elsősorban a matematikai témájú mesterképzésekre készítenek fel, a matematika modern alkalmazási területeit bemutató tárgyak pedig a munkaerőpiac mellett a matematikát alkalmazó más tudományokban bizonyulnak hasznosnak. A képzésben nagy hangsúlyt kap az informatika is, így bátran ajánljuk azon informatikai érdeklődésű diákoknak, akik a matematikát is kedvelik. A matematikusok iránt folyamatosan nő az igény a munkaerőpiacon, így végzőseink biztos elhelyezkedésre, jó karrier-lehetőségekre számíthatnak.

Információk