Átadták a kari díjakat az idei Eötvös Napon

2024.05.15.
Átadták a kari díjakat az idei Eötvös Napon
Az ELTE Természettudományi Kar Napján elsősorban büszkeségeinket, a kiváló oktatóinkat, hallgatóinkat és a tudományos diákkutatásokat ünnepeljük, de az idei rendezvény fényét az is emelte, hogy itt ünnepelhettük a kar 75 éves fennállását.

Az Eötvös Nap története 1992-ben kezdődött, amikor Dr. Kiss Ádám, a Természettudományi Kar akkori dékánja megalapította a Kar Napját, melyet minden év májusának második csütörtökjére tűzött ki, Eötvös Nap néven. Karunkon hagyományosan ezen a napon adjuk át a Medzihradszky Kálmán Díjat, a TDK Érmeket, a Juhász-Nagy Pál Tehetséggondozási Díjat, valamint a Kar Kiváló Oktatója és a Kar Kiváló Hallgatója okleveleket.

Kacskovics Imre, a Természettudományi Kar dékánja megnyitja az idei Eötvös Napot

A kar 75 éves születésnapját ünnepelve számos korábbi oktató, igazgató, dékán, professor emeritus foglalt helyet a hallgatóság soraiban. Közülük az intézetek korábbi igazgatói közül néhányan felidézték a régi időket, megemlékeztek a kar és az intézetek színes, és néha egyáltalán nem könnyű történetéről. Felidézték a nagy elődöket, az iskolatermető és a természettudományos oktatásért töreltelnül tenni akaró nagy professzorokat, a kiváló diákokat, akik közül nem egy kiváló szakmai karriert futott be, maga is djíazott, vezető kutatóvá vált. Az eseményen így találkozott a múlt és a jövő, hiszen míg a napot a történelemmel kezdtük, úgy a rendezvényt záró liftbeszédek a jövőt vetítették előre.

Díszdoktorok

Az idei Eötvös Nap két díszvendége, karunk két új díszdoktora Bernhard Eitel és Ivics Zoltán professzorok voltak, akik izgalmas előadásukkal tették különlegessé a rendezvényt.

Bernhard Eitel a geomorfológia, a talajföldrajz és a geoarcheológia, vagyis a földrajzi, földtudományi módszerek régészeti alkalmazásának világszerte elismert kutatója. 2001 óta a Heidelbergi Egyetem Földrajzi Intézet professzora. Kutatásaiban kiemelt figyelmet fordít a száraz éghajlatú területek felszínfejlődésére és ökológiai viszonyaira, a helyi társadalmak környezetgazdálkodási formáira. Ezzel olyan komplex kérdésekre keresi a válaszokat, amelyek az éghajlati és más környezeti változások összefüggéseire, a természeti és a társadalmi folyamatok kölcsönhatásaira, a természet- és társadalomtudományok együttműködésének szükségességére hívják fel a figyelmet. 2007–2023 között a Heidelbergi Egyetem rektora volt. Hivatali ideje alatt kiemelt partnernek tekintette az ELTE-t, nagy hangsúlyt fektetett a kétoldalú kapcsolatok erősítésére, valamint az egykor Heidelbergben doktorált Eötvös Loránd emlékének ápolására. Geográfusként fontos szerepet játszott abban is, hogy a Heidelbergi Egyetem Földrajzi Intézete szoros és mindmáig tartó kutatási és mobilitási kapcsolatot alakított ki az ELTE Földrajztudományi Központjával. Számos rangos tudományos társaság, köztük a Leopoldina Német Természettudományos Akadémia tagja, több németországi és nemzetközi egyetemi szövetségben viselt vezető tisztséget. Munkásságát világszerte elismerték, többek között a Francia Köztársaság Akadémiai Pálmarendjének legmagasabb, parancsnoki fokozatával, a japán kormány Felkelő Nap érdemrendjével és az Amerikai Geológiai Társaság Farouk El-Baz Sivatagkutatási Díjával tüntették ki.

Ivics Zoltán a mobilis genetikai elemek funkcionális genomikai és génterápiás felhasználásának elismert nemzetközi szakértője, egyik feltalálója a Sleeping Beauty transzpozon rendszernek, amely forradalmasította a genetikai manipulációk technológiai platformjait gerinces modell rendszerekben. Az európai gén- és sejtterápiás tudományos közösség egyik vezető alakja, számos nemzetközi konferencia szervezője és előadója. Több mint 160 nemzetközi publikáció szerzője, 12 szabadalmat jegyez. 1988-ban végzett a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, PhD-fokozatát ugyanitt szerezte meg 1994-ben. Dolgozott a Minnesotai Egyetemen, Hollandiában és a berlini Max Delbrück Center for Molecular Medicine-ben. 2011 óta a langeni Paul Ehrlich Medizinische Biotechnologie Intézetet irányítja, emellett a frankfurti Goethe Egyetemen biokémiát és molekuláris biotechnológiát tanít. 2022-ben az MTA külső tagjává választották. 2011 óta oktat a Debreceni Egyetemen, az ELTE Biológia Doktori Iskolában valamint a biotechnológus MSc keretein belül kurzusokat tart, témavezetésével 2015 óta 9 hallgató szerzett PhD-fokozatot. 

Bernhard Eitel díszdoktori előadása teljes egészében visszanézhető a fenti videóban. 

 

Ivics Zoltán díszdoktori előadása teljes egészében visszanézhető a fenti videóban. 

 

Medzihradszky Kálmán Díj

A Kar dékánja az ELTE TTK Tudományos Diákköri Tanácsának többségi szavazással meghozott kezdeményezése alapján 2024-ben Medzihradszky Kálmán Díjat adományozott Dr. Tél Tamásnak, a Fizikai és Csillagászati Intézet Elméleti Fizika Tanszék professzor emeritusának.

 

Tél Tamás fizikaprofesszor az elmúlt ötven évre visszanyúló tehetséggondozási életútja sokoldalú és rendkívül sikeres. Mind témavezetői munkája mind diákköri és tehetséggondozó szervezési tevékenysége kimagasló. 5 évig volt a fizika szakterületi diákkör vezetője, 22 dolgozat témavezetője volt, kiemelkedő munkát végzett a fizikatanárok és rajtuk keresztül a tehetséges középiskolások diákkutatásba történő bekapcsolódásának folyamatában. Tél Tamás a fizikai kutatásokban is rendkívül sikeres. A statisztikus fizika nemzetközi hírű kutatója, a véletlen folyamatok témájában végzett kutatásokat, a káosz és a nemegyensúlyi folyamatok, véletlen mintázatképződés a fő területe, az utóbbi évtizedekben környezeti áramlások kutatásában is jelentős eredményeket ért el. Több nemzetközi tudományos folyóirat szerkesztő bizottságának tagja. Kiemelkedő kutatásaiért Széchenyi-díjat kapott 2016-ban, Magyar Érdemrend Középkereszt elismerést vehetett át 2022-ben.

 

A Medzihradszky Kálmán Díjról
Medzihradszky Kálmán 
kémikus, az ELTE egykori rektorhelyettese, Karunk egykori dékánja, az ELTE TTK Tudományos Diákköri Tanácsának 1984-2019 közötti elnöke, az MTA rendes tagja. A peptidkémia nemzetközi hírű tudósa, a magyar kutatói közösség kiemelkedő személyisége, munkásságát számos díjjal jutalmazták. Szívügye volt a hallgatók tudományos diákköri tevékenységének támogatása. Medzihradszky Kálmán emlékének és szellemiségének megőrzése érdekében, a Kar Tudományos Diákköri Tanácsának javaslatára az ELTE TTK Medzihradszky Kálmánról elnevezett kitüntetés alapított 2021-ben. A kitüntetés adományozásánál irányadó szempont, hogy a jelölt képviselje azt a szellemiséget, melyet Medzihradszky Kálmán az ELTE TTK Tudományos Diákköri Tanácsa elnökeként, dékánként és az OTDT Kémiai Vegyipari Szekciója Szakmai Bizottsága elnökeként, valamint két OTDK ügyvezető elnökeként 30 éven át képviselt.

Tudományos Diákköri Érmek és Oklevelek

Az ELTE Természettudományi Karának diákköre az ország legnagyobb és egyben az egyik legrégebbi tudományos diákköri szervezete. A Kari TDK 13 tagozatba tömörülve a természettudományok teljes spektrumát lefedi a növénybiológiától a természetföldrajzon át a nukleáris kémiáig.

A Kari Tanács az ELTE TTK Tudományos Diákköri Tanácsának javaslatára Tudományos Diákköri Érem adományozásáról döntött, amely értelmében 2024-ben Dr. Ősi Attila paleontológus és Dr. Varga Dezső fizikus részesül TDK Éremben.

Ősi Attila tanulmányait az ELTE TTK-n 1998-ban kezdte meg Geológus szakon és két évvel később 2000-ben hallgatóként felfedezte az első magyar dinoszaurus leleteket Iharkúton. A mára világhírűvé vált lelőhelyen 24 éve folynak ásatások vezetésével és több mint 10 új faj került leírásra (köztük dinoszauruszok, repülőhüllők, krokodilok, kétéltűek, madarak). 2004 és 2023 között összesen 11 diákköri pályamunka témavezetője volt, melyek az iharkúti vagy más gerinces lelőhelyekhez és gyűjteményekhez kötődő kutatásokról szóltak. Hallgatói az évek során négy I. helyezést, egy II. helyezést, egy III. helyezést és három különdíjat nyertek el az OTDK rendezvényeken. Mindez jól mutatja inspiráló, alapos és figyelmes témavezetését, mellyel több hallgatót tudott önálló
kutatói pályán elindítani.

 

Varga Dezső Lendület kutatócsoport nyertes kísérleti részecskefizikus, aki jelenleg a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont osztályvezetője. Tudományos Diákköri tevékenyésége sokoldalú. Egyrészt szakterületi TDK-felelősként irányította 6 évig a fizika diákkört az ELTE TTK-n, másrészről témavezetői tevékenysége is intenzív és sikeres. Kutatócsoport vezetőként pedig munkatársai által vezetett tdk-dolgozatok érnek el sikereket. Lendület kutatócsoport vezetőként a rekrutációban is intenzív munkát végez.
Középiskolások számára folyamatosan szervez féléves mentorprogramokat, ahol a diákok részecskefizikai detektorok építésével ismerkednek meg, saját kezű tapasztalatok alapján. Ezen programban számos diákkutatási dolgozat született és
indult el a FiFöMa OTDK középiskolás pályázatain.

 

A Kar Kiváló Oktatója

2024-ben a Hallgatói Önkormányzat hallgatói felterjesztés és szavazatok alapján Dr. Kovács M.Gábor egyetemi tanárt (Biológia Intézet, Növényszervezettani Tanszék) és Dr. Zábrádi Gergely habilitált egyetemi docenst (Matematika Intézet, Algebra és Számelmélet Tanszék) javasolta a Kar Kiváló Oktatója elismerésre.

Kovács M. Gábort a hallgatók motiváló személyiségként, olyan előadóként jellemzik, akinek élvezetes beülni az előadásaira, gyakorlataira. Sokan kiemelik a szakterülete iránti odaadását és kimagasló jártasságát, ezen ismereteinek átadásának kivételes képességét, lendületességét és humorát. A hallgatók szerint kiválóságához hozzájárul, hogy óráin nagy szerepet kap az interaktív közös gondolkodás, a hallgatóság visszajelzései iránt tanúsított rendkívüli figyelme, emellett, hogy órákon kívül is mindig lehet rá számítani, akár alap, mester vagy tanárszakos hallgatókat érintő problémákról van szó.


Zábrádi Gergely oktatási stílusa érthető, követhető és emellett rendkívül magával ragadó. Hallgatói kivételesen inspirálónak tartják mélyreható tudását, közvetlenségét. Mindent megtesz, hogy az általa tartott kurzusok izgalmasok legyenek miközben komoly figyelmet fordít a hallgatók visszajelzéseire, kérdéseikre megértően és precízen reagál. Remek évfolyamfelelősként tartják számon, a hallgatók órákon kívül is könnyen elérhetőnek és segítőkésznek jellemzik.

 

A Kar Kiváló Hallgatói

A Kar Kiváló Hallgatója Oklevelet az ELTE TTK intézeteinek javaslatára, a Tanulmányi és Oktatási Bizottság véleménye alapján a Kari Tanács adományozza. A cím odaítélése a tanulmányi eredmény, a tudományos- és versenyeredmények, publikációk, valamint szakmai közéleti és oktatási tevékenység figyelembevételével történt.

2024-ben Kar Kiváló Hallgatója oklevelet kaptak:

  • Burján Tímea biológus mesterképzési szak
  • Csoma Balázs biológia alapképzési szak
  • Darai Luca biológus mesterképzési szak
  • Érfalvy Dávid biológus mesterképzési szak
  • Gergácz Bence biológia alapképzési szak
  • Horváth Anna biológia-magyar osztatlan tanárképzési szak
  • Iván Alexa biológus mesterképzési szak
  • Károlyi Dorottya biológus mesterképzési szak
  • Lennert Kinga Julianna biológus mesterképzési szak
  • Tarcsa Virág biológia alapképzési szak
  • Andó Kamilla földrajz alapképzési szak
  • Hosszú Kristóf földrajz-történelem osztatlan tanárképzési szak
  • Iván Levente Botond geográfus mesterképzési szak
  • Cziráki Kamilla földtudományi alapképzési szak
  • Kiss Zsolt Áron meteorológus mesterképzési szak
  • Salamon Botond geológus mesterképzési szak
  • Fehér Szilveszter fizikus mesterképzési szak
  • Jólesz Zsófia fizikus mesterképzési szak
  • Koncz Bendegúz csillagász mesterképzési szak
  • Varga Vázsony fizika alapképzési szak
  • Bodnár Emma vegyész mesterképzési szak
  • Ecseri Gábor András vegyész mesterképzési szak
  • Gombás András vegyész mesterképzési szak
  • Bidar Kahnamuei Saeed környezettudomány mesterképzési szak
  • Ajtai Boglárka matematika-kémia osztatlan tanárképzési szak
  • Borsik Nóra Anna alkalmazott matematikus mesterképzési szak
  • Fraknói Ádám Xavér matematikus mesterképzési szak
  • Füredi Erik Benjamin matematika alapképzési szak
  • Hegedűs Dániel matematika alapképzési szak
  • Sebe Anna Eszter matematika-kémia osztatlan tanárképzési szak

A diákkutatások bemutatkozása

Hallgatóink rövid, mindössze 2 perces, ún. liftbeszédek formájában mutathatták be kutatási területüket. A rendezvényen összesen 7 hallgató mutathatta be a közönségnek kutatási tevékenységét, az alábbi témákban

  • Soós Virág: Változik a felhőborítottság az éghajlatváltozás hatására?
  • Andó Kamilla: A szépségipar, mint mikroműanyag forrás
  • Ligeti Gábor: Ultragyors nanooptika
  • Tóthi Tamara: A geotermikus projektek geológiai kockázatelemzési módszerének fejlesztése Budapest területén
  • Burján Tímea: AUTEN autofágia aktiváló kismolekulák vizsgálata az 1-es típusú spinocerebelláris ataxia Drosophila modellben
  • Pichler Enikő: Hideg gáz kinematikája egy törpegalaxisban