Az ELTE TTK címzetes egyetemi tanára lett Dr. Tóvári József
![Az ELTE TTK címzetes egyetemi tanára lett Dr. Tóvári József](https://ttk.elte.hu/media/fd/a1/d8f8e4db3af3fe616a72c0773191849508eb59f5a5fa1a9332395ce1522b/20240712-090820-thumb.jpg?v202209270307)
A címzetes egyetemi tanári címet olyan szakemberek kaphatják meg, akik az egyetem által oktatott vagy kutatott tudományterületen országos, vagy nemzetközi elismertséggel rendelkeznek.
Dr. Tóvári József 1994-ben szrezett biológus diplomát az ELTE-n, majd a Semmelweis Egyetemen kapott doktori címet. Ezt követően az Országos Onkológiai Intézetben kezdett dolgozni, ahol már több mint húsz éve kutatja a daganatok áttétképzésének sajátosságait. Az általa vezetett kutatócsoport egyik fontos kutatási területe, "a hipoxiának, vagyis a csökkent oxigénszintnek az áttétképződés folyamataira gyakorolt hatása", másik pedig " a sejtmozgás modellezése, amiben a sejtváz elemei játsszák a fő szerepet."
Dr. Tóvári József évek óta oktat az ELTE TTK-n, több hallgató témavezetője is volt. Az ELTE TTK címzetes egyetemi tanára címet igazoló oklevelet Dr. Kacskovics Imre dékán és Dr. Szalai István, a felterjesztő Kémiai Intézet igazgatója adták át részére, 2024. július 12-én.
(Forrás: mta.hu, Országos Onkológiai Intézet)