Izgalmas előadásokkal mutatták be a CERN múltját és jövőjét
![Izgalmas előadásokkal mutatták be a CERN múltját és jövőjét](https://ttk.elte.hu/media/b7/7f/3843179f5bc977743b8d4016538ec21120abc1e51f4c86cf63eee8c78f09/cmsrealsize5000-final-darker-thumb.jpg?v202209270307)
A Magyar Tudományos Akadémia Részecskefizikai Tudományos Bizottsága az MTA Közgyűléséhez kapcsolódva egy félnapos rendezvényt szervezett ebből az alkalomból. A rendezvény első felében az előadók az FCC előkészületeit és a hozzá kapcsolódó hazai kutatómunkát tekintették át (angol nyelven), ezután pedig a CERN 70. születésnapját ünnepelték az elmúlt évek-évtizedek legérdekesebb felfedezéseinek és a közeljövőben várható eredmények színes bemutatásával. Az előadásokat a fizika BSc tanulmányaikat végző egyetemi hallgatók és nem részecskefizikus kollégák, valamint a tudomány iránt érdeklődők számára is érthető, élvezetes formában, fiatal(os) szakértők kiváló előadásában (magyar nyelven) hallhatták meg a résztvevők.
Az ELTE jelentős szerepet játszik a CERN legkülönbözőbb kísérleteiben és az azokhoz szorosan kapcsolódó elméleti részecskefizikai kutatásokban is, amit az is jelez, hogy az előadók csaknem fele az ELTÉ-n végez kutatásokat. A témában aktív csoportok és tagjaik szívesen fogadnak kutatási témát kereső, érdeklődő hallgatókat.
A program elérhető az MTA eseménynaptárában: https://mta.hu/esemenynaptar/2024-05-15-a-future-circular-collider-es-a-cern-70-szuletesnapja-5280
Az előadásokról készült videók felkerültek az MTA youtube csatornájára is, az alábbi linkeken visszanézhetők:
Az előadások kivetített anyaga, valamint egy kiegészítő filmrészlet az Angyalok és démonok c. filmből, illetve a videók külön-külön is megtalálhatók az alábbi honlapon: