Matematika egyszerűen

2019.10.14.
Matematika egyszerűen
Az ELTE TTK az EFOP 3.4.3 pályázata támogatásával saját fejlesztésű applikációt mutatott be, amely a természettudományokat hallgató diákok matematikai felzárkóztatását segíti.

A tanulástámogató programot az ELTE TTK a Matematika Intézetének munkatársai és egy programozó készítették.

A matematikai hiányosságok pótlását célzó program leírásokat és feladatokat is tartalmaz, okostelefonon és számítógépen egyaránt használható. Az online tananyag 4 fő egységből áll, amelyek összeállítását gondos előkészületi munkák előztek meg és folyamatos tesztelés - fejlesztés követett. A most elérhető verziót tanárok mellett középiskolai diákok és egyetemi hallgatók is tesztelték. Az egyetemi oktatók és kutatók által összeállított program megismerését és használátát

ajánljuk bárkinek kortól függetlenül, aki úgy érzi, hogy hiányosak a matematikai alapismeretei vagy szeretné felfrissíteni a tudását.

 

MILYEN CÉLBÓL KÉSZÜLT?

  • Kalkulus vagy Matematika I. tárgyat hallgató diákok számára a deriválás és integrálás könnyebb megértése és gyakorlása érdekében (biológia, földtudomány alapszakok, műszaki menedzserek)
  • A valószínűségszámítás és statisztika alapjainak elsajátítása céljából
  • A lineáris algebra alapfogalmainak begyakorlása és megértése céljából (biológia és földtudomány alapszakok)
  • középiskolai felzárkóztatás céljából

AZ ONLINE TANANYAG EGYSÉGEI

  • Középiskolai felzárkóztató: 14 kidolgozott oktató anyag és 10 online teszt
  • Analízis: 10 kidolgozott oktató anyag és 15 online teszt
  • Valószínűségszámítás és statisztika: 35 kidolgozott oktató anyag és 14 online teszt
  • Lineáris algebra: 50 kidolgozott oktató anyag és 19 online teszt

2019. október 3-án Dr. Horváth Erzsébet oktatási dékánhelyettes asszony megnyitotta a Math’s Up programot bemutató rendezvényt.

A matematikatudást felzárkóztató felületen a diákok összesen több, mint

100 kidolgozott oktató anyagból és közel 60 online tesztből válogathatnak,

amelyek lefedik a középiskolai általános matematika ismeretek alapjait és segítenek a szakos tanulmányokhoz szükséges matematikai ismeretek elsajátításban. A TTK vezetése azt reméli, hogy a program alkalmazása, annak az elsőéves matematika oktatásba való beépítése hozzájárul a lemorzsolódás csökkenéséhez.

A tesztek kitöltéséhez bejelentkezés szükséges. A tesztelési időszakban a következő adatokkal lehet belépni:

Felhasználónév: tesztuser

Jelszó: Tesztjelszo-1

A fejlesztést az EFOP 3.4.3 program támogatta.