Alapítványi támogatások a TTK-nak - Peter S. Freudenthal Alapítvány és Tóth József és Erzsébet Alapítvány-

    Külföldi példák nyomán az ELTE Természettudományi Karán két, magánvagyonból finanszírozott alapítvány hozott létre nevesített professzúrát 2015-ben, a Peter S. Freudenthal Alapítvány és Tóth József és Erzsébet Alapítvány.

Peter S. Freudenthal Immunológiai Professzori Alapítvány - Dr. Rónay Mária anyagfizikus, az ELTE TTK, a Budapesti Műszaki Egyetem és a Columbia Egyetem, New York, alumnája, egyetlen fia - Peter S. Freudenthal - elvesztését követően arra az elhatározásra jutott, hogy magánvagyonából olyan alapítványt hoz létre, amely a befektetett vagyon kamatát az ELTE TTK Immunológiai Tanszék egy vezető oktatójának támogatására fordítja (Peter S. Freudenthal Immunológiai Professzori Alapítvány), az angolszász egyetemeken meghonosodott “endowed professorship” mintájára.

A kedvezményezett kiválasztására az Alapítvány Kuratóriuma az Eseti Jelölő Bizottságának (Fésüs László akadémikus; Prof. Fritz Melchers Max-Planck Institute, Berlin, Németország; Surján Péter, MTA doktora, az ELTE TTK dékánja) javaslata alapján jogosult.

A Kuratórium 2015 nyarán Kacskovics Imre tanszékvezető egyetemi tanárt találta érdemesnek e megtisztelő címre.

    Peter S. Freudenthal 14 évig tartó felsőfokú tanulmányait az Amerikai Egyesült Államok legjobb egyetemein végezte. Egyetemi diplomáját 1985-ben a molekuláris biofizika & molekuláris biokémia és molekuláris biológia szakokon a Yale Egyetemen szerezte meg, majd a Rockefeller Egyetem Immunológia és Sejtélettani Laboratóriumában végezte PhD tanulmányait.

Témavezetője Ralph Steinman volt, egyike a 2011-ben orvos- és élettudományi Nobel Díjjal jutalmazott tudósoknak, aki a kitüntetést a dendritikus sejtek valamint az azok által az adaptív immunológiában játszott szerep felfedezéséért kapta. Peter S. Freudenthal kutatásai középpontjában a dendritikus sejtek, az antigén-bemutatás és az AIDS álltak. Ezt követően a Yale Orvostudományi Egyetemen az idegsebészetre és baleseti sebészetre koncentrált. Peter S. Freudenthal ezt követően az egészségügyi ellátó rendszer, majd a biotechnológiai befektetések elemzője lett. Itt szerzett tapasztalatai alapján egy innovatív céget alapított, amely nagy média figyelmet és jelentős kezdeti sikereket ért el, mígnem egy nagyobb cég kezére került. 2011-ben bekövetkezett haláláig egy kockázati tőkebefektetéssel foglalkozó céget irányított.

Tóth József és Erzsébet Hidrogeológiai Professzúra Alapítvány - Tóth József 2015 szeptemberében hozta létre a Tóth József és Erzsébet Hidrogeológiai Professzúra Alapítványt. Tekintettel a Tóth József és az ELTE Természettudományi Karának munkatársai között több mint húsz éve fennálló hidrogeológiai területen folyó gyümölcsöző együttműködésére, az Alapítvány a Lágymányosi Campus Déli Épületét választotta székhelyéül.

   A Tóth József és Erzsébet Hidrogeológiai Professzúra Alapítvány a modern hidrogeológiai megközelítés oktatásának, fejlesztésének és kutatásának, valamint a szakterület gyakorlati alkalmazásának elősegítését szolgáló tevékenység támogatása mellett célul tűzte ki kivételes képességű és elkötelezettségű magyar hidrogeológusok szakmai munkájának támogatását, kimagasló képességű hidrogeológus diákok, egyetemi hallgatók számára oktatási és szakmai gyakorlatszervezés segítését ösztöndíj formájában, valamint az alapító Tóth József Gábor hidrogeológiai tudományos munkásságának tudományos igényű feldolgozását, szakmai örökségének megőrzését, gyarapítását és elérhetővé tételét. Az Alapítvány támogatja továbbá a felsőoktatás hidrogeológiai szereplőinek tudományos, kutatási és oktatási tevékenységét, elméleti és gyakorlati tevékenységét egyaránt.

  Tóth József már első gyakorlati munkája során felismerte a korábbi felszínalatti vízáramlási modellek hiányosságait. Terepi megfigyelésein és matematikai levezetéseken alapulva bevezette az egységmedence fogalmát, felállítva ezzel saját áramlási elméletét, mely azóta a modern hidrogeológia alapkoncepcióját (Tóth-féle áramlási rendszer teória) képezi. Munkája és tapasztalatai hozzásegítették az áramlási rendszerekről alkotott elméletének egész élete során végzett folyamatos fejlesztéséhez. Ennek részeként nevéhez köthető a felszínalatti vizek földtani és környezeti hatótényezőként való felismerése és az olajhidrogeológia, a szénhidrogénföldtan és a hidrogeológia összekapcsolásával létrejött tudomány életre hívása. Kutatásai elősegítették a természettudományos és mérnöki hidrogeológiai szemlélet konvergálását. Működése hozzájárult ahhoz, hogy a hidrogeológia tisztán vízellátási tudományból földtani és környezeti alaptudománnyá fejlődött. Számos nemzetközi kutatás résztvevője, nagyszámú előadást és rövidkurzust tartott, számos konferencia vezérszónoka és a legfontosabb nemzetközi szaklapok szerkesztője. Nemzetközi szakértői tevékenysége a világ minden részére kiterjedt, tevékenységét szinte valamennyi létező nemzetközi szakmai díjjal elismerték. Ma Ő az egyik legelismertebb hidrogeológus a világon.

2015.11.10.