Elhunyt Nagymarosy András nyugalmazott docens

 

Nagymarosy András, az Általános és Alkalmazott Földtani Tanszék nyugalmazott docense türelemmel viselt, hosszú, súlyos betegséget követően, 67 évesen 2016. szeptember 28-án elhunyt.

 

Nagymarosy András geológus szakmai pályafutása elválaszthatatlanul összefonódott az ELTE TTK Földtani Tanszékéével (amely ezalatt több névváltozást és egy költözést is megért, jelenleg Általános és Alkalmazott Földtani Tanszék néven működik). 1974-ben kezdett oktatni, és közel négy évtized alatt mindvégig nagy odaadással, a geológia iránti elkötelezettséggel, a szakmáját értő és szerető ember hitelességével tanította a geológus (és földrajz, környezettan és más egyéb szakos) hallgatók egymást követő nemzedékeit. Az elemző földtan, a rétegtan, és Magyarország földtana főtárgyaink előadójaként kivívta a hallgatók elismerését és sok tehetséges fiatalnak adott útravalót a pályainduláshoz. Szerepet vállalt a geológus képzés bolognai rendszerre való áttérésének kidolgozásában. Oktatói kvalitásait az is jelzi, hogy több alkalommal hívták meg külföldi egyetemekre (Göteborgi Egyetem, Vrije Universiteit Amsterdam, Karlsruhei Egyetem) rövid kurzusok és előadás-sorozatok tartására.

 

Tudományos pályafutása a Tanszéken Báldi professzor körül szerveződött, a Kárpát-Pannon térség paleogén képződményeinek komplex rétegtani kutatásával foglalkozó munka­csoportban indult. 1993-ban szerzett kandidátusi fokozatot a hazai oligocén képződmények nannoplankton sztratigráfiája témakörében. Rétegtani eredményeit társszerzőként a térség medencefejlődését és lemeztektonikai fejlődéstörténetét megvilágító számos alapvető jelentőségű tanulmányban is kamatoztatta. Munkássága a szénhidrogénföldtan és az ősföldrajzi rekonstrukciók terén is hasznosult. Az utóbbi években a neogén nannoplankton kutatással és hazai bortermő vidékeink geológiájával is intenzíven foglalkozott. Publikációinak hazai és nemzetközi fogadtatását nagyszámú hivatkozás fémjelzi.

 

Az Általános és Történeti Földtani Tanszéknek 1994 és 2004 között volt megbecsült vezetője. Irányításával zajlott le sikeresen a tanszék Lágymányosra költözése és bekapcsolódása a PhD képzésbe, ahol személyesen témavezetőként is aktívan működött. Több fontos kutatási pályázat témavezetője volt. A tudományos közéletben számos szerepet töltött be, mint a Magyarhoni Földtani Társulat Őslénytani-Rétegtani Szakosztályának titkára és vezetőségi tagja, a Magyar Rétegtani Bizottság Oligocén Albizottságának titkára majd elnöke, a Magyar Rétegtani Bizottság titkára, az MTA Földtani Tudományos Bizottságának tagja, és több nemzetközi testületnek is választott tagja. 

 

2016. szeptember 12-én a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével vehette át.



2016.09.29.