A nyár legizgalmasabb hete
![A nyár legizgalmasabb hete](https://ttk.elte.hu/media/50/38/3d7c14fdfc418247f176110be387dabbecf77c5149f4f579b531e2004d39/dcm0515-thumb.jpg?v202209270307)
A programok a természettudományokon belül a híres magyar Nobel-díjasaink munkássága köré csoportosultak, ezért ellátogattak Szegedre, a Szent-Györgyi Albert Emlékszobába. Az ott berendezett kis tárlat a méltán híres Nobel-díjas biokémikusnak állít emléket. A hajdani szegedi rektor személyes tárgyainak körében mi magunk is meséltünk Szent-Györgyi Albert kalandos életútjáról szóló érdekes történeteket a táborozó gyerekeknek. A Nobel-díjasokról szóló előadás során a foglalkozáson résztvevők számos érdekességet hallhattak Alfred Nobelről és a Nobel-díjról, illetve annak létrejöttéről. Megismerkedtek néhány magyar Nobel-díjassal, az ő életükkel, tevékenységükkel, úgy mint Lénárd Fülöp, Szent-Györgyi Albert, Wigner Jenő, Gábor Dénes. Az előadás részét képezte továbbá az Ignobel-díj témaköre is, melyet az értelmetlen felfedezésekért, használhatatlan találmányokért adnak át évente több kategóriában.
A megismerkedés után, a tábor első napján látogattak el a nagyobb gyerekek az Magyar Matematikai Múzeumba. A foglalkozás keretein belül a matematika sokszínűségéről, mindennapi életünkben felbukkanó jelenségeiről, valamint a matematika fejlődéstörténete szempontjából kiemelkedően fontos magyar tudósokról esett szó. Holló-Szabó Ferenc lebilincselően lendületes előadásmódja az egész csoportot magával ragadta, lelkesedése és vidámsága pillanatok alatt átterjedt az összes jelenlévőre.
A TudÁShow című előadás során kémia és fizikai kísérleteket szemlélhettek meg a fiatalok. Az előadás alatt részletesebben megismerkedtek a diákok a nyomás témakörével, különösképp Bernoulli-törvényével. A számos otthon is elvégezhető demonstráció mellett néhány vegyszert is igénylő látványos, büdös illetve robbanós kísérlet is bemutatásra került.
Az ELTE TTK Etológia Tanszéken Dr. Kubinyi Enikő és kutatócsoportja várta a gyerekeket, ahol 4 kutyus segítségével vizsgálhattuk meg az állatok viselkedését. A bemutatón a háziasításról és a kutyák tanításáról is kaphattak ízelítőt, amiben a gyerekek lelkesen segédkeztek. Végül pedig egy apró kvízzel zárták a programot, ahol kutyaugatásokat kellett felismerni.
A gyógyszerek, mérgek kémiája című foglalkozáson a gyerekek megismerkedhettek korunk leggyakoribb betegségeivel, azok kémiai hátterével. Az interaktív előadás során bepillantást nyerhettek a régi korok orvoslásába, a gyógyszerek fejlődéstörténetébe, sőt, kísérlettel bizonyítottuk a vesekövek kialakulásának módját és Fehling-próbával kimutattuk a glükózt, ahogy annak idején a cukorbetegséget mutatták ki vizeletből.
Az egyhetes tábor alatt ellátogattunk az ELTE TTK Természetrajzi Múzeum Ásványtárába és a Biológiai és paleontológiai Gyűjteménybe is. Az Ásványtárba tett látogatásunk során a gyermekek megcsodálhatták a hatalmas tárlókban kiállított szebbnél szebb ásványokat, kézi és asztali UV lámpákkal, kézi nagyítókkal pedig meg is vizsgálhatták azokat. Eközben pedig előadásokat hallgathattak az ásványok kialakulásáról, vizsgálhatták a kettőstörés jelenségét és sűrűségük alapján meghatározhatták, melyik borostyán hamisított.
Emellett a gyerekek ellátogattak a Future Parkba, az Andrássy Élményközpontba, a világ legmodernebb tudományos játszóterére, ahol a rajzok életre kelnek. A japán szakemberek által megálmodott, Magyarországon most bemutatkozó interaktív élményközpont egy varázslatos világba kalauzolta el a gyerekeket, ami az alkotás inspiráló élményével ajándékozza meg őket. Gyerekek és a kísérő felnőttek egyaránt megtapasztalhatták a szabadgondolkodás, illetve a csapatmunka minként segíti elő a kreativitás fejlődését, amit aztán a mindennapi életünkben is kamatoztatnak.
A szegedi kirándulás alkalmával megtekintették a Móra Ferenc Múzeumban kiállított dinoszauruszokat, valamint látogatást tettek az SZTE Biológiai Kutatóintézetében, ahol szakemberek segítségével mikroszkópos foglalkozáson vettek részt a gyerekek. A nap további részében a MOL algyői ipartelepére látogattak, ahol megismerhették a kőolaj kinyerésének módját és lépéseit, valamint közelről lehettek szemtanúi az olaj- és földgázfeldolgozás folyamatának. A szegedi kirándulás egyik legizgalmasabb programja a Vadasparkban tett látogatás volt, ahol a gyerekek csoportokba szerveződve játhatták be a kontinensek állatvilágát bemutató parkot.
A tábor utolsó napján a gyerekkel a Füvészkertet látogattuk meg. A terepet jól ismerő idegenvezető volt a segítségünkre, hogy a gyermekek minél több érdekességet ismerjenek meg. A lehullott levél úsztatás mellett a program fénypontja természetesen a rovaremésztő növény megfigyelése és ügyes megetetése volt. Befejezésül a gyerekek az ELTE TTK Növényélettani és Molekuláris Növénybiológiai Tanszék munkatársai segítségével banánról és káposztából nyertek ki DNS-t, amit a foglalkozás után haza is vihettek.
A szervezők a tábor zárórendezvényét a szülőkkel együtt tartották az ELTE TTK északi épületében, ahol kvízjátékokkal, jutalomkönyvekkel, sok apró meglepetéssel, tortával várták a gyerekeket. Ezen a programon a résztvevő gyerekek készítettek egy élményfalat, ahová legkedvesebb élményeiket, benyomásaikat ragasztották fel, vagy leírták: hogyan érezték magukat a táborban, mi volt a számukra legizgalmasabb program és milyen új barátságokat kötöttek. A záróbulin a hozzátartozók, nagyszülők, testvérek megtekinthették a gyerekek élményeiből készített filmet és csoportképpel zárták a nyár legizgalmasabb hetét.
A szervezők már most a jövő nyári tábor szervezésén gondolkodnak, hogy a gyerekek újabb fantasztikus hetet tölthessenek a természettudományok tanulmányozásával!
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg. Az NKA oldala.
Kis Tudós Tábor 2018.
Kis Tudós Tábor 2018.
Növényfelismerés az SZTE Biológiai Kutató Intézetében.
Növényfelismerés az SZTE Biológiai Kutató Intézetében.
0
/
0
![](https://ttk.elte.hu/media/ef/b8/4a80c8567654270f0d34bc7f73bbd661574be0074b0a7e8ad9f8e4448fed/img-20180725-112219-list.jpg?v202209270307)
![](https://ttk.elte.hu/media/7c/34/8b7d7ef18a49b233c5568686c1c5cc2eb2ce27d002396ab496a76acdb36d/img-20180725-114426-list.jpg?v202209270307)
![](https://ttk.elte.hu/media/d1/a8/45784de67657be8ad47f6f5cf3ae9ff33cbc7cf31d3a2ff912e1ae2b9b25/img-20180726-093841-list.jpg?v202209270307)
![](https://ttk.elte.hu/media/5c/d9/85513bf68cf81307399997f1ad9c4efcb011eefcb2fdbf8415f4c58b007e/img-20180727-134443-list.jpg?v202209270307)
![](https://ttk.elte.hu/media/5d/5b/94050505b3f31ec74d0cf9d04899961d4d5aaca47635566555329cbbf517/img-20180727-133511-list.jpg?v202209270307)
![](https://ttk.elte.hu/media/a9/f2/a9aa9cfd7f4016472d40860af553ee9d0ecfaf18f1eca80a41c788da2cab/dcm0515-list.jpg?v202209270307)
![](https://ttk.elte.hu/media/be/e2/09ce11f6d52bb551f740ab5ef6751451a1637f21215a6da3413e7765a4bf/img-20180723-115851-list.jpg?v202209270307)
![](https://ttk.elte.hu/media/4f/95/5cd140cbcf49839f450ee7f5fd07726ddea34160cc8902391df721a05b03/img-20180723-131538-list.jpg?v202209270307)
![](https://ttk.elte.hu/media/e5/93/13b43572bf518b0ff038e4d6d13501b744f751be8d4603499a46ee2f2e7a/img-20180723-141536-list.jpg?v202209270307)
![](https://ttk.elte.hu/media/fb/75/734d6c00ca49295cafe73fc0c62994fd2194ef0925b689ce32d5e12e528a/img-20180726-104758-list.jpg?v202209270307)
![](https://ttk.elte.hu/media/70/e4/190a5ecbee929deb1c57b1c8b0d7860ff0c4d02a7b40d24f266011f8ff2b/img-20180723-103049-list.jpg?v202209270307)
0
/
0