„Ahol a csodálkozás kezdődik, ott vége van a tudománynak."

Az „Eötvös100” rendezvénysorozatot az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezete, az UNESCO is támogatja. Kit lát a világszervezet Eötvösben, milyen teljesítményt ismer el a programhoz való csatlakozásával? 
Az UNESCO Közgyűlése a kulturális és tudományos alkotókhoz kapcsolódó évfordulóknak az egész világra kiterjedő közös megünneplésére a tagállamokból érkező javaslatokról két évre előre tekintve dönt. Minden ország két-két évfordulóra tehet javaslatot. Magyarország erre az esztendőre 2017-ben Csontváry Kosztka Tivadar festő és Eötvös Loránd fizikus halálának centenáriumáról történő megemlékezést javasolta. Utóbbira az Eötvös Loránd tudományos, technikai és felsőoktatási tevékenységéhez kapcsolódó intézmények és szakmai szervezetek az Eötvös Loránd Fizikai Társulat koordinálásával készítették elő az előírt dokumentációt az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága számára.

Eötvös sokszínű tevékenységének igyekeztünk minél több oldalát bemutatni,

és így született meg az UNESCO hivatalos jelszava, amely a fizikus, a geofizikus és a felsőoktatás megújítója 100. évfordulójáról történő megemlékezésre szólít.

Hogyan illeszkedik Eötvös fizikusi tevékenysége a fizika történetébe? Hol kapcsolódott be, és merre fejlődött tovább az ezirányú kutatás? 
Eötvös Loránd munkássága az alapvető fizikai kölcsönhatások közül a gravitáció természetének megismerésében vezetett fizikatörténeti jelentőségűnek bizonyult eredményekre. A klasszikus fizika alapelvei között az egyik legklasszikusabb Newtonnak az a felismerése, hogy a testek tömege egyidejűleg forrása a tömegvonzásnak és meghatározza a test gyorsulását adott nagyságú erő hatása alatt. A két szerep egybeesése Newtonnál érdekes, de nem szükségszerű tulajdonsága a testeknek, Einstein általános relativitáselméletének viszont kiinduló alapelve.

Ezért írta Eötvösnek 1918-ban: „Nem múlhat el levélváltásunk anélkül, hogy hálámat ne fejezném ki a súlyos és a tehetetlen tömeg azonosságára vonatkozó tudásunkat előmozdító vizsgálataiért.” Eötvös méréseit megelőzően ennek az állításnak 1:50.000 pontossággal ismerték az érvényességét. Az ő legérzékenyebb méréssorozata, amelynek elvégzése csak az általa feltalált Eötvös-ingával lett lehetséges, 1:200.000.000 pontossággal igazolta a kétfajta tömeg minden testre azonos arányosságát. Bár Einstein elméleti megfontolásokra alapozta gravitációs elméletét, fontos volt számára annak minél pontosabb kísérleti igazolása.

A XX. század közepétől az einsteini elmélet érvényességi határainak keresése a modern fizika egyik legfontosabb irányzata. Egészen 2008-ig az Eötvös-inga elvével azonos, technikailag egyre tökéletesebben megvalósított méréseket végeztek. Ma az Eötvös és munkatársai által elért pontosságnál hat nagyságrenddel pontosabban igazolják a súlyos és tehetetlen tömeg arányosságának anyagfüggetlenségét. Az esetleges eltérés utáni nem szűnő „vadászat” oka az, hogy létezése egy új eddig még fel nem ismert alapvető kölcsönhatás létezését bizonyítaná. Miután a legkevésbé megértett természetű alapvető kölcsönhatás, a gravitáció elméletének szinte minden továbbfejlesztése megköveteli ilyen erő létezését, Eötvös Loránd

mérései kikerülhetetlen hivatkozásai a legújabb kísérleteknek.

Hogyan kapcsolódik össze munkásságában gyakorlat és elmélet?
Eötvös mélyen értette a klasszikus fizikai elveket és hitt ezek empirikus alapjaiban. Ezért igyekezett a lehető legpontosabban ellenőrizni a mechanika törvényeit. Ezért volt biztos abban, hogy a felületi feszültség hőmérsékletfüggő változásának nagypontosságú mérése egyszerű alakú természettörvényt tár majd fel (ez az Eötvös-szabályként ismert összefüggés).

Klasszikus, elvileg tökéletesen kidolgozott elméletre építette kísérleteit.

Az újdonságot nem az elmélet, hanem a kísérletek szélsőséges pontosságú megvalósításának igénye és a szükséges kísérleti eszközök ötletes megvalósítása jelentette. Tisztán kísérleti munkásságának az utókor elméleti irányzatai emelték fizikatörténetivé a jelentőségét.

A tudományágak ma több területen szinte értelmezhetetlenek egymás nélkül. Mennyire jellemezte Eötvöst az interdiszciplinaritás? 
Eötvös a Föld átfogó megismerése iránt kiemelkedő érdeklődést tanúsító fizikus volt, akinek sikeres kutatási programja révén önállósodott az alkalmazott geofizika.

A geofizikusok benne tisztelik tudományuk „alapító atyját”.

Az általa megcélzott mérési pontosságot új mérési elv és mérőeszköz megalkotása tette lehetővé. Ebből nőtt ki a magyarországi finommechanikai ipar világhírűvé fejlődött vállalkozása, a Magyar Optikai Művek. Meglátásom szerint tehát egyfajta multdiszciplinaritás a Föld megismerése területén Eötvös egységes munkásságából született.

Eötvös számára kutatás és oktatás egymást kiegészítik és feltételezik. Mennyire tartható ma a tudóstanár eszménye?
Eötvös Loránd kifejezetten a középiskolai tanárok képzésének vezérelveként fogalmazta meg a tudós tanár eszményét. A tanár önálló személyisége, tanítási módszerei fejlesztése nélkülözhetetlen részének tekintette a szaktudomány fejlődésének követését, hiszen „nem olyan mesterség az a középiskolai tanárság, melyen a tanítás módjára előírt szabályok szolgaszerű alkalmazásával boldogulni lehetne.”

Úgy vélem,

a szaktanárok önállóságának elismerése és megkövetelése ma is érvényes elv.

Figyelembe kell azonban venni, hogy az újabb tudományos eredmények megismertetésének módszertana mára önállósodó részdiszciplina, amelyben a kognitív tudományok, a pedagógia és a szaktudományok együttműködése szükséges. Ebben az együttműködésben a tanár egyenrangú tudományos munkát végző kutatótárs. Az olyan pedagógiai kutatás, amelyben nincsenek gyakorló pedagógus szereplők, nem hozhat sikert az iskolákban. Az együttműködő, gyakorlatra fókuszáló kutatómunkának jó példáját adják az ELTE TTK azon kutatócsoportjai, amelyek résztvesznek az MTA Tantárgy-pedagógiai Kutatási Programjában.

A tehetséggondozás, kutatástámogatás, tudományszervezés ma fontos összetevői a tudományos életnek. Mennyire korszerűek Eötvös kezdeményezései e tekintetben? 
Eötvöst teljesítmény iránti igényeiben maximalista oktatói személyiségnek tartom, aki például kivonult a miniszterrel folytatott megbeszélésekről, amikor a miniszter az egységes gimnázium megteremtésének javaslata részeként a görög nyelv kötelező tanulásának megszüntetését indítványozta. Az ő ideálja a kemény felvételi vizsgával elérhető, rendszeres teljesítményellenőrzést alkalmazó, az elmaradókat akár kizárással szankcionáló intézmény volt, amely azonban tehetsége alapján a szegény származásúaknak is reális esélyt adott a bejutásra.

Ilyennek álmodta meg a francia “Nagy Iskolák” mintájára az Eötvös József Collegiumot.

Ez kétségtelenül elitképző intézmény volt, amelynek diákjai közül a nagyszámú élvonalbeli tudós mellett olyan országos, sőt nemzetközi ismertségű tanárszemélyiségek is kikerültek, mint a fizikatanár Vermes Miklós vagy a matematikatanár Varga Tamás. A szakkollégiumok a rendszerváltás után az Eötvös Collegium példáját igyekeztek követni. Egykori Eötvös-kollégisták, például néhai Kucsmann Árpád kémiaprofesszor dicsérően állította, hogy a TTK Bolyai Kollégiuma igen közel jutott az eötvösi eszmény megvalósításához.

Eötvös nemcsak tudós volt, hanem államférfi is, aki aktívan részt vett a magyar közéletben. Mely politikusi erényeire érdemes ma odafigyelnünk? 
Eötvöst miniszteri kinevezésekor hosszú cikkben mutatta be a kor legnépszerűbb hetilapja, a Vasárnapi Újság (1894. 394. oldal). Az újságíró következő megállapítását tartom Eötvös aktuálisan legfontosabb erényének: „A radikalizmus távol esik tőle, különösen pedig a könnyelmű radikalizmus, mely lebontja a kész épületet, mielőtt még csak a tervrajza is megvolna annak, ami helyébe állítandó lesz.”

Megfogalmazható-e az eötvösi karizma? Mit tanulhatunk ma Eötvöstől?
Eötvös

megalkuvás nélküli igényessége népszerűsítő és egyetemi előadásaiban egyaránt állandóan megnyilvánult.

Jellemző megnyilatkozással mondta: „Ahol a csodálkozás kezdődik, ott vége van a tudománynak.” Látványos, színes, trükkös animációkkal virtuálisan körbebástyázott világunkban sem mondhatunk le a jelenségek megértésének igényéről.Harmonikus személyiségében egyetlen egységes kultúra részeként jelentkezik a sport (lovaglás, kerékpározás, hegymászás), a természetszeretet (turizmus és természetfotózás), az irodalmi színvonalú önkifejezés (lásd akadémiai vagy egyetemi beszédei), a klasszikus nyelvek (görög) ismerete és tisztelete és a politika művészi komolyságú művelése (mindez elmélyült szaktudományi munkásságával párhuzamban). Valószínűleg értetlenül állt volna a "két kultúra" konfliktusának víziója előtt.

Lezajlott az Eötvös-emlékév sok fontos eseménye: előadások hangzottak el Eötvösről, kiállításon mutatták be tevékenységét, film készült róla. Mennyire elégedett az eddigi eredményekkel?
Az emlékezések a tudományos konferenciáktól, iskolai vetélkedőkön át sporteseményekig egész évben folynak. Ez akkor különösen figyelemreméltó, ha tudjuk, milyen nehéz folyamatban jutottunk el addig, hogy 25 kiemelt eseményhez júniusra megérkezik a szerény állami támogatás. Az eddigi események megálmodóik fantáziáján túl megvalósítóik áldozatkészségét is bizonyítják. Ez igaz az ELTE ünnepi rendezvényeinek eddigi sorára is. A szervezés legfőbb eredménye a résztvevők hitének megőrzése. A megvalósult és a továbbiakban sorra kerülő események sokaságáról mindenki naprakészen tájékozódhat az eotvos100.hu honlapon.

Fotó: ELTE Online

Forrás: az elte.hu