Az OTKA kutatási témapályázatok idei nyertesei

Az NKFIH felhívásra 2020. február 24-éig lehetett benyújtani kutatói kezdeményezésű, tematikus prioritások nélkül bármely tudományterületen végezhető ígéretes alapkutatási programok megvalósítására vonatkozó pályázatokat. A kutatói kíváncsiság által vezérelt, bármely tudományterületről kezdeményezett projekteket támogató kutatási témapályázatok keretében idén országosan
164 új kutatási projekt indulhat, összesen mintegy 6,08 milliárd forint támogatásból.
A pályázati értékelési folyamat külső anonim szakértőktől kért bírálatokra alapozva, szakértői zsűri és tudományterületi kollégiumok részvételével zajlott. A szakmai testületek által összeállított tudományterületi rangsorok alapján és a pályázók korábbi években felmutatott tudományos teljesítményének, valamint a projektjavaslatok jelentőségének figyelembevételével az innovációért felelős helyettes államtitkár 164 kutatási pályázat támogatásáról döntött.
Az ELTE Természettudományi Karán az alábbi kutatások indulhatnak el:
- Boldizsár Imre: Növények és endofiton gombáik másodlagos anyagcseretermékeinek vizsgálata – metabolikus diverzitás, új vegyületek
- Dobolyi Árpád: Új thalamo-limbikus idegpályák szerepe szociális viselkedések szabályozásában
- Fodor László: A riftesedéstől a differenciális függőleges kéregmozgásokig: a kéregdeformáció, lepusztulás, üledékképződés és litoszféra-folyamatok összekapcsolása - esettanulmányok a Pannon-medencében
- Harangi Szabolcs: Kristálykásától a vulkánkitörésig
- Jordán Tibor: Kombinatorikus merevség és alkalmazásai
- Kormányos Andor: Atomi vékony anyagok heteroszerkezeteinek kvantumos tulajdonságai
- Kovács Mihály: Dinamikus kompartmentalizáció fehérjekondenzátumokban: a bakteriális genomanyagcsere új szervezőelve
- Miklósi Ádám: A mobil-barát: Gyerekek társas-kognitív készségeinek fejlesztése evolúciós módszerekkel fejlesztett, meggyőző mobil-applikációkkal
- Novothny Ágnes: A porfelhalmozódás üteme és annak változásai a Kárpát-medencében, löszfeltárások nagyfelbontású vizsgálata alapján az utolsó két glaciális ciklusban - bemeneti adatok előállítása paleoklíma modellekhez
- Pál Gábor: Miért képesek az ekotin-termelő mikrobák túlélni a vérben?
- Pálfy József: A mezozoikum globális eseményeinek sokoldalú vizsgálata: gyors felmelegedések, anoxikus és óceánsavasodási események és kihalások időbelisége, okai és következményei
- Simon Péter: Hálózati folyamatok dinamikus modelljei
- Solti Ádám: Szeneszcencia, autofágia és vas-felszabadulás a plasztiszokból: A vas allokációjának átrendeződése növényekben
- Szalai István: Új autonóm nemlineáris kémiai rendszerek tervezése és jellemzése
- Vellainé Takács Krisztina: Egy új PHAEO/PGL nematóda modell jellemzése: klinikailag releváns, malignus neuroendokrin tumorokat okozó SDHB mutációk anyagcsere zavarainak elemzése
Gratulálunk!
Forrás: NKFIH