Bérczi-Kovács Erika matematikus Gács András-díjat kapott

2020.04.23.
Bérczi-Kovács Erika matematikus Gács András-díjat kapott
Harmadik alkalommal ítélték oda az egyetemi matematika oktatásért járó rangos elismerést, a Gács András-díjat. Idén Bérczi-Kovács Erika, az ELTE, valamint Szeszlér Dávid, a BME oktatója kapott idén elismerést matematika oktatásban nyújtott teljesítményéért. A Gács András-díjat a hagyományok szerint az ELTE dísztermében tartott Matematikus hangverseny keretében szokták átadni, de az ünnepélyes eseményre idén a járvány miatt nem kerülhetett sor. 

A kuratórium idén két oktatót is méltónak ítélt a díjra: Bérczi-Kovács Erikát, az ELTE TTK Operációkutatási Tanszékének adjunktusát, valamint Szeszlér Dávidot, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar Számítástechnikai és Információelméleti Tanszékének docensét.

Bérczi-Kovács Erika 2007-ben szerzett diplomát az ELTE TTK matematikus szakán, PhD fokozatát 2015-ben nyerte el. Érdeklődésének és fő kutatási területének középpontjában a kombinatorikus optimalizálás gyakorlati problémák által motivált alkalmazásai állnak. Mindeddig több mint húsz dolgozata jelent meg. Az egyetemen folyó oktatásba 2008-tól kapcsolódott be. Az évek során alapjaiban járult hozzá az operációkutatási gyakorlatok anyagának egységes kiépítéséhez. Az elmúlt öt évben húszan készítették az ő vezetése mellett szakdolgozatukat, ami kiemelkedően magas szám és pontosan mutatja, hogy mennyire sikeresen tudja motiválni a hallgatókat. Oktatói munkájának specifikus vonása, hogy szép harmóniába képes állítani az emberek iránti általános´nyitottságát és a mindenre kiterjedő segítőkészségét a hallgatók felé támasztott komoly szakmai elvárásokkal.

A másik díjazott, Szeszlér Dávid 1998-ban kapott kitüntetéses diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán, doktori fokozatát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerezte 2006-ban. A disszertációjában szereplő eredményekért 2006-ban elnyerte a Bolyai János Matematikai Társulat Farkas Gyula emlékdíját.

Gács András-díj
A díjat 2017-ben a család alapította azzal a céllal, hogy az egyetemi matematikaoktatásban kiemelkedő, sok diákot motiváló fiatal matematikus oktatókat jutalmazzák. A díj névadója Gács András (1969-2009) matematikus, aki kutatási eredményei mellett sokoldalúságával, nyitottságával és humorával hatott inspirálóan a diákokra.

A budapesti matematikusok a díszoklevél és a maguk által választhatott játékos tárgyjutalom mellett a hazai egyetemi élet díjazásai között kiemelkedő mértékűnek számító 150-150 ezer forintos díjazásban és egy különleges műtárgy elismerésben is részesülnek. A díj elbűvölő, összetett, megfejthetetlen formája jelképezi, hogy a szellemi teljesítmény és a személyes varázs, a tudományos eredmények és a fiatal kollégák iránti felelősségérzet, vagyis a tehetség, a szorgalom és a szüntelen kíváncsiság nem választhatók el egymástól.

A díjról

A díj talapzata egy euklideszi objektum, egy téglatest. Ehhez kapcsolódik mozgékony, rugalmas rögzítettséggel a díj, amelynek formai ihletője egy véges projektív sík, a híres Fano-sík egy modellje, mely Gács András kutatási területéhez, a véges geometriához kötődik. Önmagában is szép ábrázolási mód ez, a sík hét pontját egy tetraéder élfelező pontjai és súlypontja, hét egyenesét pedig az oldallapokba írt körök és a szemközti élfelezőket összekötő szakaszok reprezentálják.

Korábbi díjazottak

Első alkalommal az elismerést Röst Gergely, a szegedi SZTE TTIK Bolyai Intézet Matematikai Tanszékcsoport Alkalmazott és Numerikus Matematika Tanszék adjunktusa, valamint Zábrádi Gergely, az ELTE TTK Matematikai Intézet, Algebra és Számelmélet tanszékének adjunktusa vehette át. Tavaly Elekes Márton, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatója, az ELTE Matematika Doktori Iskola oktatója kapta az elismerést.  

További részletek