Budapest Ösztöndíj Program

2023.05.14.
Budapest Ösztöndíj Program
Budapest Főváros Önkormányzata a Budapest Ösztöndíj Program keretében pályázatot hirdet felsőfokú tanulmányokat folytató, nappali tagozatos hallgatók számára. A pályázat célja, hogy az ösztöndíjasok betekintést nyerjenek a Fővárosi Önkormányzat, illetve a Fővárosi Önkormányzat többségi befolyása alatt álló, közszolgáltatást végző gazdasági társaságok tevékenységébe.

A Program résztvevője

lehet az a nappali tagozatos, alap- vagy mesterképzésben részt vevő hallgató, aki:

  1. valamely fővárosi székhelyen vagy telephelyen működő felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban áll;
  2. a jelentkezést megelőző két lezárt, ennek hiányában egy lezárt tanulmányi félévben átlagosan legalább 4,00 súlyozott tanulmányi átlaggal rendelkezik;
  3. vállalja, hogy a fogadó szervezetek valamelyikénél az ösztöndíjas időszak alatt a mentorral egyeztetett ütemterv alapján hetente legalább 20 órában (ebből hetente legalább 10 órát a fogadó szervezetnél eltöltve) a rábízott, a fogadó szervezetek tevékenysége szempontjából releváns kutatási feladatokat ellátja;
  4. angol, német vagy francia legalább középfokú, államilag elismert nyelvvizsgával rendelkezik;
  5. vállalja, hogy az ösztöndíjas időszak alatt legalább egy és legfeljebb négy, összesen legalább 60 000 karakter (másfél szerzői ív lábjegyzetek nélkül) terjedelmű tanulmányt készít a mellékelt, a fogadó szervezetek által megadott, mentor által jóváhagyott, az ösztöndíjas tevékenységéhez kapcsolódó témában, melyet a mentora ötfokozatú skálán, írásbeli indoklással értékel;
  6. vállalja, hogy az előírt követelmények nem teljesítése esetén, a letöltött ösztöndíjas időszakra vonatkozó, kiutalt ösztöndíjat visszafizeti. Amennyiben az ösztöndíjas az ösztöndíjas jogviszony ideje alatt munkavégzésre irányuló jogviszonyt létesít, részére a munkavégzésre irányuló jogviszony fennállásáig ösztöndíj nem folyósítható.
A Program időtartama: várhatóan 2023. szeptember 1. és 2024. március 31. közt összesen 5 hónap
Az ösztöndíjasok létszáma: évenként legfeljebb 20 fő
Jelentkezési határidő: 2023. június 10.
Az ösztöndíj mértéke: nettó 100.000,-Ft/hó/fő

A pályázat során benyújtandó iratok

  • Pályázati adatlap
  • Fényképes önéletrajz
  • Motivációs levél legfeljebb 3 gépelt oldal terjedelemben, melynek tartalmaznia kell a szakmai kompetenciákat, érdeklődési köröket, illetve a fogadó szervezeti egységek által megjelölt valamely témával összefüggő kutatási terv összefoglalását is.
  • 30 napnál nem régebbi hallgatói jogviszony-igazolás
  • Nyelvvizsga-bizonyítvány(ok) másolata
  • A jelentkezést megelőző két lezárt, ennek hiányában egy lezárt tanulmányi félév súlyozott tanulmányi átlagáról a felsőoktatási intézmény tanulmányi hivatala által kiadott, hitelesített (lepecsételt) igazolás (törzslap/teljesítésigazolás/tárgyteljesítési lap stb.). Ha a hallgató mesterképzésben vesz részt, és abban két lezárt félévet még nem teljesített, akkor a mesterképzés bemeneti követelményét jelentő alapképzés érintett féléveiről kiadott igazolás
  • Nyilatkozat a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról vagy ennek hiányáról (a pályázati dokumentumok között megtalálható iratmintán)
  • Nyilatkozat büntetlen előéletről és cselekvőképességről, az adatkezelési tájékoztató megismeréséről, tudomásulvételéről, adatkezeléshez való hozzájárulásról, valamint annak tudomásulvételéről, hogy az ösztöndíjban nem részesülők pályázati anyaga megsemmisítésre kerül (a pályázati dokumentumok között megtalálható iratmintán)

Az érvényes pályázatot benyújtó jelentkezőket a főpolgármester által felkért legalább 4 tagú bíráló bizottság hallgatja meg. A bíráló bizottság egyik tagját a választott téma szerint illetékes fogadó szervezeti egységtől kell felkérni. A bizottság javaslatának figyelembevételével az ösztöndíjak odaítéléséről a főpolgármester dönt. A pályázat eredményéről a pályázók a döntést követő 8 napon belül értesítést kapnak.

Dokumentumok

Kapcsolattartó: Szőke Brigitta (e-mail, telefon: +36-1-327-1579)