Csillogó csótányok az ajkai borostyánban

A Magyar Természettudományi Múzeum, az ELTE TTK, az ATK Növényvédelmi Intézet és a Szentágothai János Kutatóközpont munkatársai által közösen vizsgált pici borostyán Ajka mellett került elő, az egykor itt folyt szénbányászat során. Ezt a borostyántípust ajkait néven ismerjük, kora nagyjából 85 millió év, azaz a késő-kréta időszak santoni emeletéből származik. Az utóbbi években számos izgalmas ízeltlábút publikáltak ezekből a kicsiny kövekből. 

„Sokáig egyszerűen nem tudtam, hogy mi lehet ez a rovar" – mondta Szabó Márton, a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa, a kutatás vezetője. „Az állat egyáltalán nem örvend jó épségnek, nincsenek meg a lábai és hiányzik a fejének is csaknem a fele. Az első szárnypár viszont csodálatosan jó állapotban van, ráadásul furcsa, mozaikos díszítettséget visel. Épp ezért először még az is megfordult a fejemben, hogy a zárvány esetleg valamiféle lepke is lehet, mert a lepkék szárnyát is pikkelyszerű elemek fedik. Egy szlovák csótányszakértő, Peter Vršanský világosított végül fel, hogy teljesen rossz úton járok" - folytatja Szabó Márton. 

Az Alienopterix santonicus zárványa az ajkai borostyánkőben. Érdemes megfigyelni a fedőszárnyakon elhelyezkedő struktúrák sokaságát (fotó: Hajdu Zsófia és Szabó és munkatársai). 

A vizsgálatok során kiderült, hogy a kis rovar egy mára kihalt csótánycsalád tagja. A zárvány alapos elemzése kimutatta, hogy egy új fajról van szó, melyet Alienopterix santonicusnak neveztek el a kutatók, utalva ezzel arra a földtörténeti periódusra, amelyből a kis csótány származik. Túlmenően azon, hogy a zárvány új faj, még egy érdekességet is hordoz, ez pedig nem másutt keresendő, mint a korábban is fejtörést okozó szárnyaiban.

Az első szárnypáron még az egykori foltozat is megőrződött.

Ami azonban még ennél is fontosabb, hogy a korábbi gyanúval ellenétben homorú egységek borítják őket, nem pedig pikkelyszerű struktúrák. A híres mianmari borostyánban felfedezett, rokon csótányfajok szárnyain is gyakoriak az ilyen struktúrák, ezek a csótányok viszont bizonyítottan metálfényűek. Ma élő, metálfényű bogarak, legyek, darazsak és csótányok egész sora került elektronmikroszkópba, hogy a kutatók megvizsgálják, milyen felszíni struktúrákon keresztül kapják irizáló fémes színeiket és fényüket. A vizsgált fajok közül kettő is igen hasonlónak bizonyult az Alienopterix santonicushoz: egy bogár és egy csótány. 

A ma élő, metálfényű Merlyroidea magnifica csótányfaj és a pusztai cicindéla (Cicindela soluta), valamint elülső szárnyaik elektronmikroszkópos képe (forrás: Thierry Garcia, Káldi József és Szabó és munkatársai).

Figyelembe véve a rokon fajok fényes küllemét, valamint a tényt, hogy ma is élnek hasonlóan díszített szárnyú, fémfényű rovarok, minden jel szerint a mi kis csótányunk is fémes színt, talán valamilyen árnyalatú metálzöldet viselt. Elképzelhető, hogy a mai metálszínű rovarokhoz hasonlóan

az ajkai csótány is az álcázás során látta hasznát a színeinek.

„A csillogó, fémes színű kültakaró ugyanis zavaró lehet sok ragadozó számára, ugyanis általuk megtörnek az állat testének körvonalai" – mondta Szabó Márton.

„Egy ízeltlábú csoport fosszilis képviselőinek megismerése ugyanolyan fontos, mint a recenseké" – mondta Kóbor Péter, társszerző, az ATK Növényvédelmi Intézet kutatója. „Az ilyen kutatások révén egyes ökológiai, alaktani és viselkedésbeli tulajdonságok történeti kontextusba helyezhetők és az őskörnyezet változásának függvényében értelmezve könnyebben megérthetők olyan jelenségek, mint az invázióssá válás vagy bizonyos ökoszisztémákban betöltött szerep" - folytatja Kóbor Péter.

A Magyar Természettudományi Múzeum őslénytani gyűjteményében még jóegynéhány ajkait zárvány várja, hogy a kutatók alaposan szemügyre vegyék. A kutatás így természetesen nem áll meg. 

„Folytatjuk a munkát az ismert zárványos ajkait darabokkal. Minden zárvány fontos információval egészíti ki azt a képet, amit a késő-kréta ajkai kőszénmocsárról tudunk. Ebben a trópusi mocsárban nem csak ezek a pici ízeltlábúak éltek, hanem kajmánhalak, krokodilok, sőt dinoszauruszok is. Ismerünk már az ajkaitból pókokat, törpeszúnyogokat, bogarakat, darazsakat, és most már csótányokat is, melyek azelőtt teljesen ismeretlenek voltak a tudomány számára. Az ajkait egyértelműen hazánk legfontosabb borostyánkincse" – tette hozzá Ősi Attila, az ELTE Őslénytani Tanszék vezetője, aki társszerzőként közreműködött a kutatásban.

Borítókép: Az ajkai őscsótány művészi rekonstrukciója (Zsoldos Márton alkotása).