Ebben a tanévben ünnepelte 70. születésnapját a Mikrobiológiai Tanszék

Az ELTE Mikrobiológiai Tanszéke 1953-ban alakult meg, ennek megünneplésére 2023. november 10-én előadóülést tartottak. Nagy örömünkre mintegy 100 régi és jelenlegi kolléga, együttműködő és barát jelent meg a Fejér Lipót teremben, és néhányan még online is csatlakoztak.
Az előadóülést Miklósi Ádám intézetigazgató és Tóth Erika, a Mikrobiológiai Tanszék előző vezetője nyitotta meg. Az első előadásban Márialigeti Károly – aki több mint 20 évig vezette a tanszéket – a tanszék történetét tekintette át.
Külön színt adott az előadásnak, hogy számos archív iratot és fényképet lehetett látni. Ezután Tóth Erika a tanszék jelenlegi kutatási területeit mutatta be.
Harmadik előadóként Vajna Balázs, a tanszék jelenlegi vezetője, az alap- és alkalmazott kutatások szerencsés találkozásáról beszélt a laskagombatermesztés példáján keresztül.
Az utolsó két előadást a Mikrobiológiai Tanszék korábbi kollégái tartották. Táncsics András (MATE) a szénhidrogénekkel szennyezett kárhelyeken végzett kutatásait tekintette át.
Majd Nikolausz Marcell (UFZ, Lipcse) beszélt a gyékények rizoszférájától a biogáz-termelés mikrobiológiájáig tartó szakmai útjáról.
Az előadóülés utolsó része egy rövid kerekasztal beszélgetés volt egykori kollégákkal, ahol az elmúlt 20-30 év számos története elevenedett meg, illetve elhangzott, hogy ki milyen útravalót kapott a Mikrobiológiai Tanszéken eltöltött idő alatt. A délutánt családias hangulatú fogadás zárta teret adva további beszélgetéseknek és találkozásoknak.
A tanszék kutatási területeit bemutató poszterek is készültek a 70-éves születésnapra, melyek megtekinthetőek a tanszék előterében, illetve a tanszéki honlapon (https://mikrobi.elte.hu/kutat%C3%A1s) is.
(Írta: Vajna Balázs, a Mikrobiológiai Tanszék jelenlegi tanszékvezetője)