Elekes Márton kapta a Gács András-díjat

2019.04.26.
Elekes Márton kapta a Gács András-díjat
Második alkalommal adták át az egyetemi matematika oktatásért járó rangos elismerést az ELTE dísztermében, a Matematikus hangverseny keretében a Gács András-díjat. Az egyetemi matematikai oktatásban, valamint a kutatómunkában nyújtott kiemelkedő teljesítményéért az elismerést idén Elekes Márton, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatója, az ELTE Matematika Doktori Iskola oktatója vehette át.

Elekes Márton 1998-ban végzett az ELTE matematikus szakán, majd szerzett ugyanitt doktori fokozatot 2002-ben. A Rényi Intézet munkatársa 2003 óta. Már 2007-től van oktatói státusza az ELTE-n, de az előtte lévő 10 évben is mindig tartott órákat. Kutatói sikerességét jól mutatja, hogy az utóbbi időben évi 3-4 cikke jelenik meg rangos nemzetközi folyóiratokban, közöttük jó néhány a legerősebbek között számon tartott Advances in Mathematics-ben és Transactions of the AMS-ben.

„Ami a rendkívül eredményes kutatók közül is kiemeli idei díjazottunkat, az egyértelműen kiváló oktatási tevékenysége.

Lendületes stílusának, szemléletes és világos magyarázatainak és barátságos hozzáállásának köszönhetően a legnépszerűbb oktatók közé tartozik.

Fontos feladatának tekinti a matematikai gondolkodás ápolását és népszerűsítését is, ezért gyakran tart előadásokat középiskolásoknak és a szélesebb közönségnek. Ezek alapján joggal érezhetjük, hogy nem lehet eléggé megbecsülni egy ennyire inspiráló és kivételes hatású nagyszerű tudóst és oktatót. A Gács András-díj épp annak érdekében jött létre, hogy a kutatói pálya mellett különleges oktatói pálya teljesítményeket ismerhessünk el a matematika világában. Az idei díjazott, Elekes Márton személyében rátermett jelölt veheti át ezt a szívünknek kedves és egy ragyogó kollégánk szellemét és emlékét őrző díjat, amelyhez a kuratórium nevében szívből gratulálok” – méltatta a díjazottat Szőnyi Tamás, matematikus, az MTA doktora, a kuratórium elnöke.

A budapesti matematikus a díszoklevél és a maga által választhatott játékos tárgyjutalom mellett a hazai egyetemi élet díjazásai között kiemelkedő mértékűnek számító 150 ezer forintos díjazásban és egy különleges műtárgy elismerésben is részesült. A díj elbűvölő, összetett, megfejthetetlen formája jelképezi, hogy a szellemi teljesítmény és a személyes varázs, a tudományos eredmények és a fiatal kollégák iránti felelősségérzet, vagyis a tehetség, a szorgalom és a szüntelen kíváncsiság nem választhatók el egymástól.

A díjat 2017-ben a család alapította azzal a céllal, hogy az egyetemi matematikaoktatásban kiemelkedő, sok diákot motiváló fiatal matematikus oktatókat jutalmazzák.

díj névadója Gács András (1969-2009) matematikus, aki kutatási eredményei mellett sokoldalúságával, nyitottságával és humorával hatott inspirálóan a diákokra. Az elismerést 2017-ben a család alapította azzal a céllal, hogy az egyetemi matematikaoktatásban kiemelkedő, sok diákot motiváló fiatal matematikus oktatókat jutalmazzák. A díjat évente egy alkalommal osztják ki, egy, indokolt esetben két jutalmazott lehet. A díjra a kuratórium tagjai és az érintett tanszékek vezetői mellett bárki jelölhet olyan oktatót, aki a javaslat beadásának határidejéig nem tölti be a 46. évét és korábban nem nyerte még el a díjat. A jelöltekről a kuratórium dönt, amelynek tagjai alapításkor Gács Zsófia (mint alapító), Keleti Tamás (ELTE Matematikai Intézet), Nagy Zoltán Lóránt, Sziklai Péter, Szőnyi Tamás, Weiner Zsuzsa (MTA-ELTE Geometriai és Algebrai Kombinatorika Kutatócsoport), Wiener Gábor (BME Számítástudományi és Információelméleti Tanszék). Tavaly az elismerést Röst Gergely, a szegedi SZTE TTIK Bolyai Intézet Matematikai Tanszékcsoport Alkalmazott és Numerikus Matematika Tanszék adjunktusa, valamint Zábrádi Gergely, az ELTE TTK Matematikai Intézet, Algebra és Számelmélet Tanszék adjunktusa vehette át.

A díj talapzata egy euklideszi objektum, egy téglatest. Ehhez kapcsolódik mozgékony, rugalmas rögzítettséggel a díj, amelynek formai ihletője egy véges projektív sík, a híres Fano-sík egy modellje, mely Gács András kutatási területéhez, a véges geometriához kötődik. A sík hét pontját egy tetraéder élfelező pontjai és súlypontja, hét egyenesét pedig az oldallapokba írt körök és a szemközti élfelezőket összekötő szakaszok reprezentálják. Lehet rajta matematikát magyarázni vagy pusztán gyönyörködni a letisztult struktúrában. A tárgyat a díj létrehozóival való konzultáció után a fiatal művészek által alapított koino. dizájner cég tervezte.

Forrás