ELTE Alumni Alapítvány Hallgatói Mobilitás pályázat

2019.02.28.
ELTE Alumni Alapítvány Hallgatói Mobilitás pályázat
Az ELTE Alumni Alapítvány a 2019/2020-as tanév I. félévére a korábbinál nagyobb volumenű pályázatot írt ki tehetséges, rászoruló hallgatók Erasmus ill. Campus Mundi-ösztöndíjának kiegészítésére. Az alapítvány célja, hogy a volt hallgatók összefogásával a jövő büszkeségei közül támogatásban részesüljenek a tehetséges és szociálisan rászoruló hallgatók.

Idén az ELTE Alumni Szervezet működésének 10. jubiliumi tanévében immár 5 fő részére tudunk kiírni pályázatot fejenként 50%-al emelt, br. 75 000 Ft egyszeri, vissza nem térítendő támogatásra - hála a generációk egyre erősödő összefogásának, az SZJA 1%-os felajánlásoknak és az ELTE Alumni Jótékonysági Est X.kapcsán beérkezett adományoknak.

A támogatásra olyan hallgatók pályázhatnak, akik az egyetemen Ma/MSc-hallgatók - vagy amennyiben osztatlan képzésben vesznek részt, legalább negyedévesek - államilag támogatott képzésen jó vagy kiváló tanulmányi átlaggal, mindemellett rendszeres szociális támogatásban részesülnek. A támogatást elnyert hallgatók vállalják, hogy részt vesznek a hallgatói mobilitási program (Erasmus+, Campus Mundi) és az ELTE Alumni Program népszerűsítésében is.

A pályázat további részleteiről, a benyújtandó igazolásokról és a határidőkről részletes információkat találhatnak a pályázati kiírás alatt.

A jelentkezés határideje: 2019. május 15.

Pályázati kiírás

Előző pályázat eredménye

Összesített lista a hallgatók támogatásáról

ELTE Alumni
Facebook